Ha ilyen a lakásod, nem mindegy, milyen biztosítást kötsz

Olvasási idő kb. 1 perc

Sok kellemetlenségtől óvhatod meg magad, ha körültekintően kötsz lakásbiztosítást.

Az ikerház-tulajdonosoknak, az elit környéken és a dizájnerlakásokban élőknek mindenképpen érdemes megfontolnia a szakértők tanácsát.

Három lakástulajdonosi csoportnak is érdemes átnézetnie a lakásbiztosítását – írta meg a Piacesprofit.hu a márciusi lakásbiztosítási kampány apropóján. A szakértők szerint egyfelől az ikerházak tulajdonosainak adódik most jó lehetőség arra, hogy ugyanannál a biztosítónál, hasonló feltételekkel kössék meg a szerződésüket, hiszen ezzel nemcsak a közös épületük arculata maradhat egységes, hanem elkerülhetők az egymás közötti vitás helyzetek is. Mint írták,

ha az ingatlanoknak a lakásbiztosításai külön biztosítónál vannak, a biztosítási összegek is nagyban eltérhetnek. 

A szakértők szerint az ikerházak tulajdonosainak is érdemes újragondolniuk a lakásbiztosítást
Fotó: Akabei / Getty Images Hungary

A biztosítási szakemberek ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy érdemes felülvizsgáltatni a lakásbiztosításukat az elit környéken élőknek is, miután egyes helyeken – például a népszerű fővárosi helyszíneken vagy Szentendrén és Nagykovácsiban – túl vannak biztosítva az ingatlanok. 

Emellett a dizájner- és a loftlakások tulajdonosainak is azt tanácsolják, hogy gondolják át a biztosításaikat, hiszen

Idézőjel ikon

a dizájnbútorokkal és lakáskiegészítőkkel felszerelt ingatlanokban kiemelt jelentőségű az ingóságok megfelelő biztosítása.

A szakértők azt is hangsúlyozták, hogy ezen lakások tulajdonosainak a különleges kiegészítőket is igazolni kell, így fontos, hogy mindenről megőrizzék a számlákat, és készítsenek fotós dokumentációt is, hiszen egy-egy kár esetén kockázati szakértő segítségére is szükség lehet.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.