Ha ez a 8 feltétel nem teljesül, nem vagy alkalmas rá, hogy kutyád legyen

Olvasási idő kb. 1 perc

A kutyatartás természetesen továbbra sincs alkalmassági vizsgához kötve, de mivel elvileg felelősségteljes döntés előzi meg, érdemes végiggondolni, milyen feltételeknek kéne megfelelni ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel legyünk gazdik.

A feltételekhez való viszony persze időben változó, a címet ki lehet egészíteni azzal, hogy még nem vagy alkalmas, még nem állsz készen rá, hogy kutyusod legyen, és érdemes várnod még. De mik is ezek a feltételek, szempontok? A We love Dogz cikkében összegyűjtötte annak a 8 jelét, hogy nem állsz készen egy kutyára.

Ezek a felelős kutyatartás feltételei

Az egyik legfőbb szempont, amit mérlegelni kell, hogy el tudsz-e köteleződni 15 évre. A húsvéti nyuszis esetek bizonyítják, hogy a nagy fellángolás, érdeklődés akár már néhány nap után elmúlhat egy gyermeknél, de a felnőttek sem mindig tudnak ennek a feltételnek megfelelni.

Ugyanilyen fontos feltétel a kiszámítható napirend és a megfelelő anyagi körülmények, hiszen egyetlen kutya sincs ingyen. A lakhatási körülmények, a nagy horderejű események, az utazások, a család kisebb tagjainak elköteleződési képességei és a váratlan történésekre kidolgozott vészforgatókönyvek is mind-mind szem előtt tartandók, mielőtt meghoznánk a döntést a kutyáról. 

Erről a We love Dogz oldalán részletesebben is olvashatsz. Addig is ne feledd, a mondás szerint minden csoda három napig tart, ám egy kutyával akár 15 évig is tarthat. De csak ha minden feltétel teljesül hozzá.

Ha arról is olvasnál, mivel idegesíted a kutyát a tudtodon kívül, ide kattints.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.