Az, ahogyan a szüleinkhez kapcsolódhattunk – azaz milyen kötődésünk típusa –, életünk további részében is meghatározza a másokhoz való viszonyunkat.
Régóta kutatják, hogyan írható le az emberek közötti kötődés. John Bowlby – a kötődéselmélet atyja – új alapokra helyezte a kisbaba és a szülő közötti érzelmi kötelékről vallott elképzeléseket. Ebből kiindulva aztán Mary Ainsworth megfigyelései vezettek oda, hogy meghatározták a gyermekkori kötődési mintázatokat.
A gyermekkori kötődés adhatja az általános képét annak, hogyan kapcsolódunk másokhoz felnőttként.
Mivel nem csupán ez számít, hanem az életben bennünket érő minden kapcsolódásból származó tapasztalat, így habár a kötődési stílus meglehetősen stabilnak mutatkozik, de nem megváltoztathatatlan. A gyermekkori három kötődési mintázat felnőttkorban négy típusra oszlik.
Biztonságos – a kötődés legkielégítőbb típusa
Ebben az esetben a pici azt éli meg, hogy ha valami baja van, arra érkezik reakció a szülőjétől. A biztonságos kötődés kielégíti a gyermek biztonság, nyugalom és megértés iránti igényét.
„Az a gyerek, akinek lehetősége volt ily módon kapcsolódni a szüleihez vagy egyik szülőjéhez, felnőttként maga is képes stabil kapcsolatokat kialakítani – mondja Ujszászi Andrea pszichológus. Nemcsak saját magában, de a másik emberben is megbízik. Értékesnek és szerethetőnek tartja magát, ugyanakkor a másikat is. Nem fél az intimitástól, közel mer engedni magához másokat, akiktől viszont nem válik függővé. Nem okoz gondot neki az egyedüllét, hiszen jóban van önmagával.”
Ambivalens-szorongó kötődés – szeretlek is, meg nem is
Leggyakrabban azoknál a gyerekeknél alakul ki, ahol az anya maga is bizonytalan. Egyszer elérhető, jelen van, gondoskodik, lehet rá számítani, máskor viszont elutasító, kritizáló, elérhetetlen érzelmileg. „Kapcsolatuk ambivalens, és ezt viszi tovább a gyerek felnőttkorában is – jelzi a pszichológus. Szeretnének tartozni valahova, ugyanakkor ott van bennük a félelem is attól, hogy egyszer ismét elutasítják őket.
Kapcsolataikban nehéz az egyensúlyt fenntartani, mert ők nagyobb mértékű intimitásra vágynak, fokozottabban ragaszkodnak partnerükhöz,
akitől folyamatos megerősítésre, visszaigazolásra is vágynak.”
Az ambivalencia azért alakul ki, mert sokszor nem tartják magukat olyan értékesnek, mint a másikat, így aggódnak azon, hogy a másik nem akar olyan szoros kapcsolatot kialakítani. Érzéseiket, vágyaikat inkább elnyomják, megalkusznak, csak ne veszítsék el, aki fontossá válik számukra. Önértékelésük nagyban tud függ attól, mások elfogadják-e őket.
Elkerülő – elutasító
Az elkerülő kötődés azoknál a gyerekeknél alakulhat ki leginkább – hogy aztán felnőtt életükre is rányomja a bélyegét –, akiknek az igényeit a szülő nem elégítette ki. Nem figyelt oda arra, mire van szüksége a gyermeknek.
„A gyerek számára érzelmileg elérhetetlen volt a szülő, de az is lehet, a gyermek tette magát elérhetetlenné, hogy megvédje önmagát a negatív hatásoktól – szögezi le Ujszászi Andrea. Ilyenkor a gyermek megtanulja,
sokkal jobb számára, ha inkább nem kapcsolódik, hanem elkerül.
Sajnos, magáról a szeretetről is az lesz a tapasztalata, hogy nagyon könnyű elveszíteni, ez pedig fájdalommal jár, ezért jobb, ha nem is merül bele ebbe az érzésbe.”
Felnőttként zárkózottak, távolságtartóak lesznek. Jól érzik magukat úgy is, ha nincsenek szoros kapcsolataik, akár feleslegesnek is tarthatják azokat. Az önállóság és a függetlenség megtartása lesz a fontos a számukra. A kapcsolataikban nem vesznek részt kellő mélységgel, mert nem szeretnek függeni másoktól, és azt sem akarják, hogy más függjön tőlük. Az elkerülő kötődésűek közül ők azok, akik magukkal rendben vannak, de a másik a megbízhatatlan a szemükben.
Elkerülő – félelemmel telve
Az elkerülő kötődésűek másik típusát adják a bizalmatlanok, félelemteliek, akik az elutasítókkal szemben vágynak az érzelmileg szoros kapcsolatokra, de annyira tartanak is attól, hogy bántjak őket, ha közel engednek valakit, hogy mégis nehezen tudnak másokhoz kapcsolódni.
Nehezen tudnak másokban teljesen megbízni, így hiába vágynak a szoros kötődésre, mégis nehezen viselik el a másik érzelmi közelségét. Az aggodalom miatt, hogy megsérülhetnek a kapcsolatban, nem engednek közel magukhoz másokat. Érzelmeiket nem mutatják ki nemcsak másoknak, de akár saját maguk előtt is elnyomják, letagadják. Az ilyen kötődésű emberek azt tanulták meg, hogy a másikban nem bízhatnak meg, de sajnos nekik saját magukról sincs pozitív énképük.
Ha érdekel a szülő-gyermek kapcsolat, érdemes ezt a cikkünket is elolvasnod.
