Ennyibe kerül jelenleg az albérlet és a kolesz egyetemi városainkban

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lassan, az egyetemi ponthatárok kihirdetésének közeledtével, beindul a nagy, országos albivadászat. Budapesten és az egyetemi nagyvárosokban az egyszobás és garzonlakások ára arányosan mindig is a legmagasabb volt az évnek ebben a szakában, ezután pedig a kereslet még inkább megnő. Összehasonlítottuk a kollégiumi elhelyezés anyagi vonzatát az albérleti árakkal, és nagyon meglepődtünk.

A budapesti ingatlanárak meglehetősen hullámzóak az elmúlt időkben, de a belvárosi részeken még a kis méretű lakások ára sem nagyon van havi 170-200 ezer forint alatt. Szeged belvárosában a legkisebb, 40 négyzetméter körüli albérletek ára is legalább 140-160 ezer forintnál kezdődnek, de van vadonatúj központi, butiklakás is, mely ugyan még ezt a méretet sem éri el, de 200 ezer forint havi bérleti díjért kínálják. Debrecen központjában a felújított aprócska lakások ára legalább 160-180 ezer forint havonta, de igazán nagy választékot csak 200 ezer forint fölött találunk kategóriájában. Ebben az összevetésben a nyertes Pécs, ahol szép, központi kis lakást 150 ezer forintos havi bérleti díjért már egyáltalán nem lehetetlen kapni.

Ráadásul a kollégiumi elhelyezés nemcsak a pénztárcának kedvez, de igazi egyetemi éveket ígér nagy társasági élettel, jó hangulatú közös evéssel, ivással, netán még tanulással is. Nem is beszélve arról, hogy a később kollégákká váló jelenlegi szoba- és kolesztársak milyen kiváló kapcsolati tőkét jelentenek majd szakmai életük során is.

Szemben a mélyen zsebbe nyúlós albérleti árakkal, a kollégiumok terén ilyen kiváló lehetőségekre bukkantunk:

Budapest

Az ELTE 7 helyszínen már havi 12-15 ezer forintért is kínál kollégiumi elhelyezést, de mindenhol alulmarad a 20 ezer forintos lélektani havi díjnak. Nagyságrendileg azonos módon a BGE és a BME kollégiumai is havi 10 és 20 ezer forint között kínálják férőhelyeiket, míg a legborsosabb árral a Corvinus hallgatóinak kell szembesülniük 10 és 50 ezer forint közötti összeggel.

A kedvező árú kollégiumi elhelyezés komoly kapcsolati tőkével is kecsegtet a későbbiekre nézve
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

Szeged

Szegedi Tudományegyetem a nemzetközi egyetemi rangsor felső 5%-ába tartozik. A hallgatói önkormányzat szociális és szakmai szempontok mentén választja ki a jelentkezők közül a leendő kollégiumi lakókat. A mintegy 4000 kollégiumi férőhely ára az országban a legkedvezőbbek közé tartozik, az államilag finanszírozott hallgatók esetében egységesen mindössze havi 15 ezer forint. Aki viszont ennél többet áldozna, azok számára diákhotel néven magasabb minőségű elhelyezés is rendelkezésére állhat. Ugyanakkor, a kollégiumi férőhelyekből esetlegesen kiszoruló fiatalok számára, az egyetem nemcsak az ideális albérlet megtalálásában, de annak finanszírozásában is igyekszik segítséget nyújtani albérleti támogatás formájában a hallgatói önkormányzaton keresztül.

A Szegedi Tudományegyetem
Fotó: Education Images / Getty Images Hungary

Egyes szakkollégiumokban speciális tehetséggondozás is folyik, ilyenek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Keresztény Roma Szakkollégium, míg a Márton Áron Szakkollégium a határon túlról érkező magyar hallgatókat fogadja. Az egyetem külön kollégiumot kínál orvostanhallgató diákjainak. Az Általános Orvosi Kar Apáthy István Kollégiuma 234 férőhellyel Szeged belvárosában található, és speciális szakkollégiumokkal is várja a tanulni vágyókat.

Pécs

Pécs egyetemi városa is elkötelezett amellett, hogy a lehető legtöbb (anyagi) segítséget (is) tudja nyújtani a továbbtanulni vágyóknak, hogy pénzügyi források hiányában senki ne maradjon le felsőfokú képzésről. Több belvárosi kollégium és számos ösztöndíjprogram áll a jelentkezők rendelkezésére, hogy mind kedvezőbb feltételek mellett lakhassanak és tanulhassanak a dél-dunántúli városban.

A Pécsi Tudományegyetem
Fotó: Maurizio Fabbroni / Getty Images Hungary

A Szántó Kollégium 2 × 2 fős blokkokat alakított ki 2011-es felújítása során, melyekhez 4 hallgatónként konyha és vizesblokk tartozik. Államilag finanszírozott hallgatók számára itt egy férőhely havi 26 ezer forint, önköltséges hallgatók számára 32 500. A többi 2010–11 táján felújított pécsi kollégium is hasonló paraméterek mellett vehető igénybe, így a Szalay László és a Jakabhegyi Kollégium is. Az ennél korábban épültek vagy renováltak (Vidéki, Laterum vagy Boszorkány Kollégium) olcsóbban fogadják lakóikat, míg az alig 5 éves, 2 ágyas szobákkal felszerelt Damjanich Kollégium 32 500 és 39 000 forintos áron várja az oda jelentkező 100 hallgatót.

Debrecen

Debrecenben a Kossuth Lajos Kollégium több mint 600 hallgatónak képes otthont nyújtani egy- és kétágyas szobákban. A saját vizesblokkal, tévével és internetellátással felszerelt szobákban hűtőszekrény áll a lakók rendelkezésére, miközben szintenként konyhát is biztosítanak számukra. A Bölcsész- és a Természettudományi Kartól 5 perc sétára található kollégium egyágyas szobáinak havi díja 50 ezer forint, míg a kétágyas szobáké személyenként 30 ezer forint a cívisvárosban.

A Debreceni Egyetem
Fotó: majorosl / Getty Images Hungary

De ez csak egy a város több mint 10 egyetemi kollégiuma, campushotelje és diákapartmanja közül, amelyek kényelmes ideiglenes otthont garantálnak a tanév hónapjaiban a hallgatóknak. A 100-200 fős kollégiumi épületek szinte mindegyike az oktatás különböző színhelyeinek közelében helyezkedik el, s két-háromágyas szobákban fogadják új lakóikat jellemzően havi 20 ezer forintos vagy kevéssel a feletti összegért.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.