9 hazugság, amit jobb, ha nem mondogatsz magadnak

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rengeteg életbölcsességet olvashatsz, hallhatsz manapság, melyek többsége hasznos, léteznek azonban kifejezetten téves, hamis mantrák, amik könnyen tévútra vezethetnek, ha nem vagy elég óvatos. Összeszedtünk kilenc kifejezetten gyakori hazugságot, amit jobb, ha azonnal elfelejtesz – mutatjuk, miért.

A Medium szerzője, Sinem Günel újságíró, blogger, életmód-tanácsadó listáját szemléztük:

1. „Nem számítanak a tetteim”

Elérkezik a pillanat, amikor rádöbbensz: bármit is csinálsz, úgysem fogod megváltani a világot, cselekedeteid nem befolyásolják a történelem menetét, csupán egy vagy a Földön élő sok milliárd emberi lényből. Ez a kellemetlen felismerés arra sarkallhat, hogy megrándítsd a vállad és rezignáltan lesöpörj minden felelősséget magadról, mondván, úgysem lesz jobb senkinek semmi, bármit is csinálsz – pedig ez nem igaz. Nem te fogod elhozni a világbékét, de közvetlen környezetedre, szeretteidre, ismerőseidre igenis fontos hatást gyakorolnak a tetteid; érdemes energiát és időt fektetned bele, hogy kicsit jobb hellyé tedd a világot, legalább a hozzád közel álló személyek számára.

2. „Mindennel elkéstem”

Ahogy idősödsz, gyakran úgy érezheted, mintha bizonyos életszakaszokban szinte kötelező lenne elérni egy-egy kitűzött célt – húszévesen diplomát szerezni, harmincas éveid elejére megállapodni és családot alapítani, megtalálni a tökéletes hivatást, satöbbi – és ha ez nem sikerült, elkéstél, soha többet nem lesz rá lehetőséged. Ez alapvető tévedés: hiába sulykolja beléd az ellenkezőjét a társadalom és a média, sosincs késő semmire – semmivel sem vagy rosszabb másoknál, ha harmincéves korod helyett negyvenévesen találod meg a Nagy Őt, vagy már ötvenéves is elmúltál, amikor úgy döntesz, új, sokkal inkább hozzád illő szakma után nézel.

Gonosznak lenni nem mindig jó stratégia
Fotó: Koron / Getty Images Hungary

3. „A jó lányok/fiúk érnek utolsónak célba”

Rendkívül téves és káros, mégis gyakran hangoztatott nézet, miszerint a kedvesség, jóság csak hátráltat, ha valódi sikereket akarsz elérni, meg kell tanulnod gátlástalanul, gonoszul, számító módon viselkedni és eszközként bánni másokkal. Az alantas törtetés valóban segíthet előrejutnod a ranglétrán, a pozitív, barátságos, segítőkész viselkedés azonban legalább ennyire, sőt, még sokkal hatásosabb: általa közeli, megbízható kapcsolatokra tehetsz szert, akik segíthetnek az előrejutásban, és hosszú távon melletted maradnak.

4. „Úgyis mindent tudok”

Kétféle ember létezik: van, aki azt gondolja magáról, már úgyis tud mindent, nem lehet meglepni semmivel, felesleges bármi újat tanulnia; és van, aki őszintén beismeri, hogy tudása sohasem lehet teljes, ezért mindig kész új dolgok befogadására. Önteltség azt gondolnod, hogy minden tudsz – az élet egy folyamatos tanulás, minden pillanatban érdemes valami újat elsajátítanod, bővítened információidat, alkalmazkodnod a változó világhoz és az új kihívásokhoz. Sokkal könnyebben boldogulsz, ha nyitott szemmel, füllel és elmével jársz.

5. „Ha egyszer veszítek, utána sohasem nyerhetek”

Szintén hihetetlenül negatív hatása lehet, ha azt gondolod, az élet kizárólag diadalmas győzelmekből és megsemmisítő vereségekből áll, és ha elbuksz, örökre vesztes maradsz. Ellenkezőleg: nem kell minden csatát megnyerned, a vereségből pedig rengeteget tanulhatsz, átértékelheted a stratégiád, esetleg rájöhetsz, hogy teljesen rossz irányban próbálkoztál, így legközelebb már sokkal bölcsebben, több eséllyel vághatsz neki a kihívásoknak.

Ne hagyd, hogy egy vereség totálisan a padlóra küldjön
Fotó: Henrik Sorensen / Getty Images Hungary

6. „Nekik annyival könnyebb dolguk volt”

Mások sikereit látva gyakran próbálsz külső magyarázatot találni rá, ők miért érték el a céljaikat, és te miért vallottál kudarcot: sokkal jobb helyzetből, befolyásos családi háttérből indultak, alapból jóval tehetségesebbek – pedig ez csak gyenge kifogás. A siker senkinek sem hullik az ölébe, meg kell dolgozni érte, sokszor rengeteg kudarcon átküzdve magadat: az általad irigyelt vagy éppen bálványozott emberek azért érték el, amiről álmodtak, mert a sokadik visszautasítást követően sem adták fel. Te is bízz magadban, és ne hagyd, hogy a kudarcoktól letörjön a lelkesedésed, vidd véghez, amit elterveztél, amit igazán akarsz.

7. „A pénz nem boldogít”

Az egyik legrégebbi élethazugság, miszerint pénzen nem lehet boldogságot venni – önmagában természetesen tényleg nem boldogít a vagyon, azonban sokkal könnyebbé teszi az életed. Ha nem lenne szükséged pénzre, nem dolgoznál naphosszat a munkahelyeden, nem tennél félre a fizetésedből, nem álmodoznál arról, hogy egy szép napon megveheted azokat a cikkeket, vagy elutazhatsz oda, ahová mindig is vágytál. Nem szégyen beismerni, hogy a pénz fontos motivációs erő, csupán a megfelelő helyen kell kezelni, és nem az emberi kötelékek, érzések, a szeretet elé helyezni az anyagiakat.

A pénz nem boldogít… de nem baj, ha van belőle
Fotó: … John M Lund Photography Inc / Getty Images Hungary

8. „Nem kell leírnom, úgyis megjegyzem”

Agyadban folyamatosan születnek az újabb és újabb ötletek, egyesek könnyebben megmaradnak, és további gondolkodásra késztetnek, míg mások gyorsan elillannak: arra azonban nincs kapacitásod, hogy mindet megjegyezd, pedig fontos lehet emlékezned rájuk. Ezért ne ódzkodj attól, hogy leírd a gondolataid vagy a fontosabb teendőket – akár papírra, akár a tabletedbe, telefonodra –, hiszen a fejed nem káptalan.

9. „Majd holnap megoldódik, holnap minden könnyebb lesz…”

Nem, nem lesz könnyebb: a problémák halogatása csak elodázza és súlyosbítja a gondokat. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra – állítja a bölcs mondás; nézz szembe a kihívásokkal, ne menekülj előlük.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

suetonius
suetonius
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.