Ha már kiégsz, mint egy izzó, ezt az 5 dolgot tedd meg

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha attól tartasz, burnout fenyeget a munkádban, cselekedj minél hamarabb: szokásaidon vagy munkaszervezéseden változtatva is elérhetsz eredményeket.

Mentális és fizikai kimerültség, amely kiolthatja benned az örömöt a munkában és a magánéletben is: ez a kiégés, amelyet a stresszhelyzeteknek való folyamatos kitettség okozhat. Ha érzed magadon a fáradt fásultságot, cselekedj, hogy megelőzhesd a nagyobb problémákat! Mutatunk néhány tippet, amelyek segíthetnek. 

Tarts távolságot a munkától!

Most nem a másfél méterre gondolunk, hanem hogy le tudj válni arról, ami stressz-szintedet emeli.

Ha folyamatosan munkahelyi leveleidet olvasgatod a telefonodon is, valószínű, hogy ennek is köze van ahhoz, hogy lassan kiégsz.

Ha olyan a munkád, ami nem engedi meg, hogy egész este vagy hétvégén ne foglalkozz az azzal kapcsolatos hívásokkal vagy levelekkel, legalább kisebb időablakokat jelölj ki arra, hogy elszakadj a munkától. Megoldás lehet, ha a munkából való hazatérést követően egészen vacsora utánig nem foglalkozol a munkával, vagy ha hétvégén csak a gyerekek délutáni csendes pihenője alatt nézel rá a levelekre. A munkamentes időszakokra tervezz be relaxáló tevékenységeket: ilyen lehet egy egyszerű forró fürdő vagy egy magazin lapozgatása is.

Kiégés ellen: a szünetről se feledkezz meg

A munkaidő nem azt jelenti, hogy nyolc órán át a monitor elé szegezve kell gubbasztanod. Testi egészséged miatt is szükséged van arra, hogy felállj, és ugyanígy van ez lelki egészségeddel is. Egy-másfél óra munka után szükséged van tizenöt percnyi pihenésre, hogy utána sokkal fókuszáltabban és eredményesebben tudj majd dolgozni: ennek eredménye látszani fog munkád minőségén is. Ha másként nem megy,

állítsd be a telefonod ébresztőjét, és másfél órányi munka után állj fel az asztalodtól.

Igyál egy kávét vagy teát, válts pár szót a kollégákkal, nyújtóztasd ki a lábadat, ebédelj meg. Ha kivárod azt, amikor már fáradtnak érzed magad ahhoz, hogy folytasd a munkát, túl késő lesz a pihenésre is.

Legalább kisebb időablakokat jelölj ki arra, hogy elszakadj a munkától
Fotó: Christoph Hetzmannseder / Getty Images Hungary

Mozgással elkerül a burnout

Soha nem lehet eléggé hangsúlyozni, micsoda ereje van a rendszeres testmozgásnak! Amikor sportolsz, gondolataidat is eltereled a munkáról, illetve extra energiára is szert tehetsz. A rendszeresen mozgók sokkal jobban kezelik a stresszt, mint a passzív életmódot élő emberek. Arról nem is beszélve, hogy ha túl sokat ülsz a számítógép előtt, az a testtartásod mellett akár a súlyodra nézve is káros következményekkel járhat. Utóbbi érdekében az egészséges étkezésről se feledkezz meg.

Pihenj!

A kiégés fakadhat abból is, hogy egész egyszerűen többet vállalsz, mint amennyire képes vagy. Ha túlfárasztod magad, azzal még az egészségedre is káros hatást gyakorolsz, épp ezért aludj többet, és keress relaxáló tevékenységeket! Ilyen lehet a jóga vagy a meditáció is, ami segít lelassulni, kicsit másképp látni a mindennapokat és a munka életünkben játszott szerepét is.

Kérj segítséget!

Az is elképzelhető, hogy ezek az életmódbeli és napszervezési praktikák már nem elégségesek ahhoz, hogy rendbe hozzanak: ilyenkor ne félj segítséget kérni szakembertől, valamint munkahelyeden is jelezd, hogy túlterheltek téged.

Ha pszichológushoz nincs lehetőséged eljutni, a barátok és a családtagok is nyújthatnak segédkezet

azzal, ha meghallgatnak, elmondják véleményüket, vagy éppen segítenek neked abban, hogy ne égj ki teljesen. Néhány kedves szó, egy-két szívesség vagy konkrét segítség sokat jelent ilyen helyzetben.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.