Új kártevő veszélyezteti a kerteket: foltos, elhalt leveleket hagy maga után

Olvasási idő kb. 2 perc

Egyre több helyen jelenik meg tömegesen a déli fényes bodobács. A sokak számára ismeretlen faj eddig is élt hazánkban, ám nem jelent meg ilyen mennyiségben – ma már jelentős kártevőnek számít.

Idén nyáron több vármegyéből is érkezett arról jelzés, hogy tömegesen bukkant föl egy eddig ismeretlen, poloskaszerű kártevő – derül ki Növénydoktor közösségimédia-bejegyzéséből. A mezőgazdasági tanácsadó szervezet Lang Balázsnak, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara alelnökének a levelére hivatkozva írja:

Idézőjel ikon

azóta kiderült, hogy a rovar a déli fényes bodobács.

A klímaváltozás miatt vált a földek és kertek kártevőjévé

A kártevő valójában nem új és nem is ismeretlen. A déli fényes bodobács (Nysius cymoides) ugyanis nem inváziós faj, mindig is élt Magyarországon. Ennek ellenére kevés gazdálkodó ismeri, aminek jó oka van: eddig csak a természetes élővilág háttérfajaként lehetett vele találkozni. Idén azonban komoly gondot okoz mind a szántóföldeken, mind pedig a kertekben.

Az utóbbi időben Bács-Kiskun, Tolna, Fejér, Somogy, Baranya, Csongrád-Csanád és Pest vármegyékből jelentették tömeges észlelését. Jellemzően repcetarlókon és árvakelésű repcén szaporodik el, és onnan indul tovább a környező földekre, kertekbe.

Nem válogatós: a repcén kívül a napraforgót, a szóját, a kukoricát, a paprikát, mindenféle zöldséget és gyümölcsösöt is fogyaszt.

Kártevésének tünetei a következők:

  • szúrásnyomok, foltok, szövetelhalások a leveleken és a terméseken
  • palánták lankadása, a magképződés zavara
  • napraforgón a kaszatok sérülése
  • paprikában, kukoricában minőségi kár, a piacképesség romlása

A szakértő szerint a déli fényes bodobács nem véletlenül most jelent meg ilyen nagy számban: kedvez neki a száraz, meleg időjárás, vagyis az éghajlatváltozás tette a háttérfajt jelentős kártevővé. Védekezni ellene leginkább a repcetarlók mielőbbi bedolgozásával, a gyomok irtásával, valamint rovarölő szerekkel (flupiradifuron, cyazypyr, deltametrin, cipermetrin) lehet. Faecetet is érdemes használni, amely riasztó hatású.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.