Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy vissza kellett szaladnunk a lakásba, mert nem emlékeztünk, kihúztuk-e a vasalót vagy tényleg bezártuk-e az ajtót. A kényszerbetegek életét azonban ezek a szokások szinte pokollá változtatják, a gyógyulás pedig nem könnyű.
Kézmosás naponta százszor, meghatározott koreográfia szerint. Versikék, mondókák ismételgetése. Kötelezően betartandó rituálé elindulás előtt: meghatározott alkalommal ellenőrizni, hogy valóban zárva van-e az ajtó vagy az ablak; villanykapcsolgatás, a konnektorok ellenőrzése. A kényszerbetegek életét ilyen és ehhez hasonló rituálék töltik ki, kiegészülve a nem kevésbé kínzó kényszergondolatokkal: például azzal, hogy valakinek ártani fognak, nem megfelelően viselkednek egy fontos helyzetben, esetleg valami oda nem illő vagy obszcén dolgot fognak mondani. A kényszerbetegség (más néven obszesszív-kompulzív zavar, azaz OCD) a témája a klinikai szakpszichológus Lázár Gergely újonnan megjelent regényének, a Bármikor bárminek is.
Brúnó könyvtáros. Amolyan sóhajtozó, kócos, szemüveges bölcsész, „ügyefogyott entellektüel”, aki szereti a munkáját, magánélete – ahogy mondani szokás – rendezett. Mégis gyötrő szorongással éli mindennapjait:
mi lesz, ha nem eléggé elővigyázatos, és ez katasztrófához fog vezetni?
Brúnó szorongása kényszercselekvések és kényszergondolatok formájában nyilvánul meg. Szinte kínszenvedés számára a reggeli indulás, hiszen „bármikor bármi” baj történhet. A pszichológus szerző meggyőző alapossággal ismerteti Brúnó szorongató félelmeit, rituáléit és küzdelmeit – mindebből az olvasó számára is kiderül, bizony pokoli lehet így élni.
Így él egy kényszerbeteg
A kényszeres zavartól szenvedő Brúnó minden egyes cselekvésben a bekövetkező katasztrófa első lépcsőfokát látja.
Kicsit csöpög a csap? Estére egész biztosan úszni fog a fürdőszoba. Nem a hideg vizet zárta el utoljára? A forró víz meg fogja égetni a barátnője kezét. Bedugva maradt a vízmelegítő? Garantált az elektromos tűz, mire hazaér.
Az efféle rettenetes eseményeket természetesen mindenki igyekszik megelőzni, aki viszont kényszeres zavarban szenved, így a könyv főszereplője is, mindenhol csak a lehetséges szörnyű következményeket látja. Ezért hajszálpontos illesztéssel kell becsukni az erkélyajtót (nehogy a betörők megtalálják az icipici rést) tizenkétszer kell ellenőrizni, hogy valóban zárva vannak-e az ajtók, majd visszafordulva ismét tizenkétszer, és így tovább. Mindez a rituálésorozat több órát vesz igénybe, Brúnó tehát elkésik a munkahelyéről. Rendszeresen. Ami miatt egyszer csak kirúgják, és kezdetét veszi egy őrült, és cseppet sem biztonságos kaland.
Lázár Gergely előző könyvét, A párod nem a pszichológusod című kötetet leginkább az önsegítő könyvek közé lehetett besorolni, a klinikai szakpszichológus most viszont regényt írt. A Bármikor bármiben szintén hangsúlyos a pszichológia: valósághű kép rajzolódik ki arról, hogyan is telnek egy kényszerbeteg mindennapjai. A valóság azonban egy ponton túl átlép a fantasy birodalmába: Brúnó egy cselszövés áldozataként kapcsolatba kerül az okkultizmussal, majd megismeri a börtön és a zárt osztályok különös világát is.
„Már az előző könyv megírása során is többféle motiváció dolgozott bennem. Egyfelől valóban volt egy könnyen meghatározható szakmai jellegű elképzelésem: edukálni az olvasót arról, hogyan segíthetünk jól egymásnak a párkapcsolatunkban. Ugyanakkor erős indíttatást éreztem arra vonatkozóan, hogy a szakmámmal kapcsolatos tapasztalataimat kreatív, alkotó módon dolgozzam fel” – mondta el megkeresésünkre Lázár Gergely. „Úgy éreztem, a pszichiátriai betegségeket, az azokkal való megbirkózás nehézségeit közelebb hozhatom az emberekhez azzal, ha használom a szépirodalom, akár a fantasy eszközeit.”
Ezek a leggyakoribb kényszergondolatok és kényszercselekvések
A kényszeres zavar, azaz OCD az emberek 2,5–3 százalékát érinti. A betegség kényszergondolatok és kényszercselekvések formájában nyilvánul meg, amelyektől a beteg szenved, és jelentős stresszt él át. Többféle kényszergondolat jelentkezhet; a leggyakoribbak azok, amikor az illető attól retteg, hogy valamely szerettének ártani fog, vagy valamilyen szörnyű betegséggel megfertőződik. (A szakirodalom olyat is ismer, akinek a templomban támadnak istenkáromló gondolatai, vagy például attól szorong, hogy egy temetésen nevetnie kell.) Ezek a gondolatok szinte elviselhetetlen szorongást okoznak, amelyek elől az illető kényszercselekvésekbe menekül: például minden este átviszi az összes szúró-vágó eszközt a szomszédba, állandóan és rögeszmésen kezet mos, vagy varázsigeszerűen ismételget mondókákat vagy imádságokat stb.
Lázár Gergelyhez pszichológusként is fordulnak kényszeres zavartól szenvedő kliensek. „A tisztálkodással, ellenőrzéssel, számolással, kapcsolatos kényszercselekvések, az agresszív vagy szexuális jellegű kényszergondolatok nem ritkák, ahogy a renddel, szimmetriával kapcsolatban is mindkettő megjelenhet.” Az összetett és hosszadalmas, rituálékba hajló vagy babonás jellegű viselkedések a laikus számára olykor kifejezetten bizarrnak tűnhetnek, mégsem mindenki fordul rögtön pszichológushoz: „Az a tapasztalatom, hogy a kényszeres tünetek gyakran későn derülnek ki, van, hogy a terápia során nem is igazán beszél erről a kliens, mert szégyelli, vagy esetleg nem gondolja fontosnak, vagy normalizálja azt.
Például előfordult már, hogy csak hónapok után mesélt arról az illető, hogy egyébként kamerázza azt, ahogy bezárja otthon az ajtót, mielőtt dolgozni megy”
– mondta el a szerző.
Hogyan segíthet a terápia?
A kényszerbetegnek meggyőződésévé válik, hogy csak akkor kerülheti el a kényszergondolatok valóra válását, ha elvégzi a kényszercselekvést. Noha a kényszerbetegek többsége tisztában van azzal, hogy ezek teljesen értelmetlenek, mégsem tudják abbahagyni a rögeszmés kézmosást vagy ellenőrizgetést. Aki viszont segítséget kér, megtanulhatja kezelni a kényszereit – amelyhez olykor gyógyszeres kezelés is szükséges.
„A klasszikus kognitív viselkedésterápia során például olyan szituációkat teremtenek, amelyben a kliensnek el kell viselnie saját szorongását, le kell gátolnia a kényszeres viselkedését és valamilyen adaptívabb választ kell adnia a felmerülő nehézségre. Emellett én úgy gondolom, hogy ennyivel nem lehet megoldani egy komoly, traumatikus háttérrel rendelkező ember problémáit, ahogy ezt a regényben is látjuk” – fogalmaz a szerző. „Néhány viselkedésterápiás technika általában nem elég, bár a tünetcsökkentésben jelentősen segíthetnek. Szükség van személyiségfejlődésre, a maladaptív hiedelmek, akár traumatikus élmények feldolgozására, a kliens erőforrásainak az aktiválására, amelyek által az illető képessé válik arra, hogy megtanulja másképp észlelni az őt körülvevő világot.”
Az ezoterikus „gyógymódok” veszélyei
A könyv főszereplője, Brúnó is jár pszichológushoz, aki próbálja őt abba az irányba terelni, hogy elhiggye: a világ biztonságosabb annál, mint, ahogy azt elképzeli. Brúnó életében megjelennek a manapság divatos ezoterikus „gyógyítók” is, akik aztán események nem várt láncolatát indítják el. „A könyv nem véletlenül fantasy, természetesen az ott bemutatott drasztikus módszereket és eseményeket nem javaslom, hogy alkalmazzuk, mert elképzelhető, hogy egy kisebb teherbírású páciensnek, akár komoly sérülést okozhatunk vele” – figyelmeztet a szerző.
Ugyanakkor nagyon is valóságos, hogy a különböző ezoterikus „gyógymódokkal” próbálkozik valaki, mielőtt pszichológushoz fordulna. „Ennek több oka is lehet, ilyen például a mentális egészséggel kapcsolatos társadalmi stigma, a pszichológiai ellátáshoz való hozzáférés nehézsége, vagy az alternatív módszerek iránti nyitottság” – véli Lázár Gergely, aki hozzáteszi: nem mindegy, milyen alternatív módszertől várja egy mentális problémákkal küszködő személy a javulást:
a csodás gyógyulást kínáló szemfényvesztők késleltethetik a hatékony kezelés megkezdését, ami a tünetek súlyosbodását eredményezheti, viszont akár hamis biztonságérzetet is adhatnak.
„Tegyük hozzá, hogy alternatív és alternatív módszer között is van különbség. Például egy elmélyült, évtizedes tapasztalattal rendelkező buddhista tanító lehet, hogy képes egy OCD-s betegnek átadni egy olyan szemléletet, látásmódot, amelyben az illető képessé válik a kontrollkésztetését valamennyire visszavonni és lazítani, saját kényszeres rágódása helyett egy nyugodtabb, megfigyelő, szemlélődő megközelítést felvenni és megtartani. Még egy önjelölt guru, akinél ez a megdolgozottság hiányzik, esetleg mindenféle valótlanságot süt az illetőre, amitől csak még jobban szorongani fog.” És hogy melyik lesz végül Brúnó sorsa, az kiderül a regény lapjairól.
Ha szívesen olvasnál még a kényszerbetegségről, ezt a cikket ajánljuk.
