Szökött kenguru után indult hajtóvadászat: magyar keresőkutyák találták meg

Olvasási idő kb. 2 perc

Furcsa ügy miatt riasztották a magyar keresőkutyákat, egy kengurut kellett megtalálniuk.

Amint arról a K9 Keresőkutyás Egyesület beszámolt a Facebookon, szombat délután különös, szinte hihetetlen hívást kaptak. Egy kengurut kellett megtalálniuk. 

A K9-es keresőkutyáknak az elmúlt évek-évtizedek során számos különleges megbízatás jutott, ám a legutóbbi telefonhíváson egy emberként döbbentek meg a kutyavezetők

Kengurut kerestek a kutyák

„Igaz, hogy Pettrailing csapatunkkal igyekszünk eltűnt állatokat megtalálni, de azért ez mindenképpen egy váratlan felkérés volt − írták. − Amint tudtunk, indultunk a helyszínre, 4 órával az eltűnés után érkeztünk oda"

Idézőjel ikon

A mantrailing szabályainak megfelelően több kutyával indultak útnak,

hogy a szagnyomok alapján a szökevény kenguru nyomára bukkanhassanak. Mivel minden élőlénynek egyedi az illata, és az a mozgás hatására kipárolog, megfelelő szimattal könnyedén meghatározható, merre is vezetett az eltűnt személy, vagy jelen esetben állat útja. 

A keresőkutyák, Fips, Ison, és Nisha behatárolták a kenguru által megtett utat, majd egy drón segítségét is bevetették a kutatás során. Az egyikük megugrasztotta a bokrok között az állatot, amit végül sikerült befogniuk és hazaszállítaniuk.

Idézőjel ikon

„Jó tapasztalat volt, tökéletes csapatmunka és a kutyák ismét bizonyították, hogy az orruk egy szuper „műszer”, amit remekül tudnak használni"

− összegezték a munka végén. 

A legjobb orrú kutyák képesek csak így keresni

A keresőkutyák történelme mintegy 400 évre nyúlik vissza, amikor a svájci szerzetesek egy önálló kutyafajtát hoztak létre a hegyekben eltűnt emberek felkutatására. Ezt ma bernáthegyinek nevezzük. De nemcsak a svájciak egyik büszkesége képes a szag alapján valaki nyomába eredni, ma számos kutyafajtát alkalmaznak erre a munkára. 

Idézőjel ikon

A hivatásos keresőkutya vezetők kutyáikkal együtt tesznek vizsgát

annak érdekében, hogy dolgozhassanak, a mantrailing pedig valóságos sporttá nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben. Bárki kipróbálhatja magát kedvencével, a legjobbak pedig a vizsgát követően akár életeket is menthetnek. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.