Ennyi ideig fogyasztható biztonsággal a lefőzött kávé

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az állott kávé témájával kapcsolatban igen sok tévhit kering a köztudatban, mint ahogy annak tekintetében is, meddig lehet eltartani a kávét, meddig célszerű elfogyasztani a már lefőzött változatot, illetve mi történik, ha valaki ezt akár egy nappal vagy éppen napokkal az elkészítés után teszi meg. Állítólag hidegen inni szépítő hatással bír, de mi élnénk a gyanúperrel, hogy ezt olyasvalaki találta ki, akinek épp nem volt kedve valamelyik nagyon hiú ismerősének egy friss adagot készíteni.

Eddig úgy tudtuk, ha reggel lefőzöd a kávét, érdemes minél előbb elfogyasztani. Ha egy baristát, vagy egy kávérajongót kérdezel, nyilván azt fogja mondani, hogy rögtön idd meg. Mi nem vagyunk ilyen szigorúak (ahogy a tudomány sem), de négy-hat órán belül mindenképpen fogyaszd el a pulton maradt kávét. Az újramelegítés elvileg szintén nem ajánlott, mert tönkreteszi a kávé összetevőit. És vajon mit mondanak a szakemberek minderről?

Tényleg néhány óra alatt megromlik a kávé, és még veszélyes is lehet?

Sokan a reggeli adagot követően csak délután térnek vissza a kávéfőzőhöz, hogy igyanak még egy keveset a nap újraindításához. Egyes kávéfőzők olyan funkcióval rendelkeznek, amely egy ideig melegen tartja a kávét, így könnyű ismételten megtölteni a csészét. Vagyis állott kávét inni kétségkívül praktikus. 

De vajon megéri-e?

Egy bizonyos pont után azért az ember eltűnődik rajta, hogy vajon mikor romlik el a kávéja. Ha új adaggal főzöl, elkerülheted a rossz, állott ízt, de ha fekete, akkor valószínűleg a néhány órás pihenő csekély kockázatot jelent az egészségre.

Ha ez az idő lejár, a kávé kihűl és elveszti frissességét, ami megváltoztatja az ízét. Körülbelül 30 perc szobahőmérsékleten tartás után az íz jelentősen romlik, ám ha valaki nem aggódik emiatt, nyugodtan ihat belőle, mert beteg legalábbis nem lesz tőle néhány óra után.

A kávé íze egy idő után már nem olyan
Fotó: F.J. Jimenez / Getty Images Hungary

Ha az ember egy igazi kávéínyenc, és élvezi a főzött változat ízét, törekedjen arra, hogy a lehető leghamarabb igya meg a kávét, mielőtt az szobahőmérsékletűre hűl.

Az egynapos kávé íze drámaian más lesz, és nem a jó értelemben. Ám ami azt illeti, még így is viszonylag biztonságos az elfogyasztása a rémhírekkel ellentétben.

Idézőjel ikon

„Ihatsz egynapos kávét, ha az fekete, és tejtermékek nélkül készült”

– mondja Supriya Lal dietetikus.

Mennyi ideig biztonságos az állott kávét meginni?

A National Coffee Association szerint az állott kávé valószínűleg nem veszélyes. Egy csésze kávé megivása előtt csak használd a fejed – milyen a kávéd kinézete és illata?

Ha az ember nem személyesen főzte le a kávét, érdemes óvatosabbnak lenni vele. A CDC szerint az éttermekben vagy kávézókban felszolgált kávét gőzben, forrón kell felszolgálni. Kerüld a meleg vagy szobahőmérsékletű kávét, amely kint van, mert annál nagyobb a szennyeződések kockázata.

Nem sok tudományos kutatás utal arra, hogy mennyi időnk van a főzött kávé megromlásáig. A legtöbb bizonyíték anekdotikus. Egyes források szerint 24 óránk van, míg mások azt javasolják, hogy szobahőmérsékleten négy órán belül, a legengedékenyebbek szerint akár néhány napon belül igyuk meg a kávét, ha hűtőszekrényben van.

Mi a helyzet a tejeskávéval?

„Ha a kávéhoz olyan összetevőket adtunk, mint a tej vagy más tejtermékek, akkor azt megfelelően kell tárolni a hűtőszekrényben, és ivás előtt fel kell melegíteni, hogy csökkentsük az élelmiszer-eredetű betegségek kockázatát” – emelte ki Lal.

Hivatalosan a tej akár hét napig is eláll a hűtőszekrényben, így elméletileg az ember tejjel vagy kávétejszínnel készített kávét hűtve akár napokig is nyugodtan fogyaszthatja, de nem biztos, hogy olyan élvezetes lesz, mint a frissen főzött kávé.

Ha valaki kint hagyta a bögre tejeskávét a pulton vagy az asztalon, akkor már sokkal rövidebb idő áll rendelkezésére az elfogyasztásához. A Mayo Klinika oldala azt javasolja, a kint felejtett adagoknak maximum két órát adjunk.

Mennyi ideig áll el a kávé a hűtőben?

A kávé hűtése egy kicsit megváltoztatja a szabályokat. Ha valaki azt szeretné, hogy a főzött kávé elálljon a hűtőszekrényben, ügyeljen arra, hogy megfelelően tárolja.

Idézőjel ikon

„Tárold a saját főzésű kávét egy lezárt tartályban, és tedd be a hűtőszekrénybe”

– javasolja Lal.

„Idd meg 72 órán belül a frissesség és a minőség biztosítása érdekében”.

Frissen a legjobb a kávé
Fotó: CoffeeAndMilk / Getty Images Hungary

Szóval, milyen rossz valójában régi kávét inni?

Az egynapos kávé fogyasztása nem ideális, de ha ez az egyetlen lehetőséged, megihatod. Nincs sok tudományos kutatás a főzött kávé eltarthatósági idejére és lejárati idejére vonatkozóan, ezért használd az érzékszerveid, és dönts azok alapján. Ha viszont tejjel készítetted, és nem hűtötted, akkor inkább főzz egy friss adagot, ha teheted.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.