Nagy döntést hozott Karsai Dániel, testvére segít neki megvalósítani

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Öccsével kezdeményezett népszavazást Karsai Dániel, az ALS-ben szenvedő alkotmányjogász, aki abban bízik, hogy párbeszéd indulhat az élet végi döntések kapcsán.

A hírt a Facebook-oldalán jelentette be Karsai Dániel: mint írta, a kérdés iránt megnyilvánuló rendkívüli társadalmi érdeklődés és támogatás miatt úgy gondolták, a népszavazás kiváló eszköz a közéleti párbeszéd folytatására és bővítésére. 

Népszavazási kezdeményezést nyújtottak be

A gyógyíthatatlan amiotrófiás laterálszklerózisban, vagyis ALS-ben szenvedő, emiatt eutanáziáért küzdő alkotmányjogász nemrég megrázó videóban mutatta be, hogyan teszi tönkre a betegsége, amelyet nem sokkal később egy újabb, két betegtársáról készült felvétel követett. Karsai Dániel most a Momentum támogatásával és öccse segítségével két népszavazási kérdést nyújtott be a Nemzeti Választási Irodánál, hogy párbeszéd indulhasson az eutanáziáról.

A kezdeményezés ezt két kérdést tartalmazza:

1. Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a büntető törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik gyógyíthatatlan, számukra elviselhetetlen mértékű fizikai vagy mentális szenvedést okozó, és emiatt az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, halálos betegségben szenvednek, és állapotukban nem várható javulás?

2. Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a büntető törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik fizikai állapotuk okán az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, a javulás lehetősége nélküli helyzetben vannak?

Ha a választási iroda befogadja a javaslatot, népszavazás indulhat az eutanáziáról
Fotó: bizoo_n / Getty Images Hungary

Ennyi aláírásra van szükség

Karsai Dániel szerint az élet végi döntésekről szóló társadalmi beszélgetés most egy következő szintet lép ezzel a két népszavazási kérdéssel. Ha a választási iroda átengedi a javaslatot, 200 ezer aláírásra lesz szükség ahhoz, hogy népszavazás legyen a kérdésről. 

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.