Semmit sem tud már önállóan megtenni Karsai Dániel, a beszéd maradt csak neki

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az ATV-nek adott interjút a halálos beteg Karsai Dániel, a beszélgetés megmutatja, milyen drasztikusan romlik állapota az ALS-ben szenvedő alkotmányjogásznak.

Ágyban tölti mindennapjait, az utcára sem nagyon jut el az eutanáziáért küzdő Karsai Dániel. Két hónapja még ült, valamelyest tudta mozgatni fejét és karjait is, azonban azóta nagyot romlott állapota az ATV-n sugárzott beszélgetés tanúsága szerint. Még tud beszélgetni, de szavait nem mindig könnyű megérteni.

Az emberi méltóság definíciójának továbbra is azt tartja, amíg úgy érzi, mindennapjainak van a biológiai léten túl is értelme. A kórházban, ahol tüdőgyulladás miatt töltött hosszabb időt, ezen a ponton majdnem túljutott elmondása szerint. 

"A kórházban volt pár nap, amikor úgy éreztem, hogyha ez állandóvá válik, azt nem akarom. De ott fizikai fájdalom volt. Engem is meglep, hogy egy félprofi sportolóból másfél év alatt szinte teljesen mozgásképtelenné vált emberré lettem, és mégis jól elvagyok"

 - fogalmazott.

 Azt is elárulta ugyanakkor, hogy a beszéde szinte megszűnt, akkor többeknek mondta, hogy "ez már a vég".

Karsai Dánielnek korábban, a betegség diagnóziásnak felállítását követően célja volt, hogy 47 éves korára elrendezze maga körül a dolgokat: mostanra úgy fogalmaz, ez nagyjából meg is történt. Ügyeit átadta, praxisát lezárta. 

Karsai az interjúban vallott arról is, mi hiányzik neki

A beszélgetés kitért arra is, hogy egy éve még úgy gondolta, az az állapot, amibe most került, nagyon megalázó. 

"Én a szó szoros értelemben semmit nem tudok egyedül csinálni. Beszélgetni igen, de a mobilom, ami itt van az asztalon, azt más felveszi.

Idézőjel ikon

A magánszféra, mint olyan, nemhogy eltűnt, értelmezhetetlen. Nekem nincs önálló élményem. Mindig van itt valaki.

De mégis bírom, mert sok jó dolog van és sok érzelem" - tette hozzá, bár, amikor arról kérdezték, kifelé milyen nyugodt erőt mutat, miközben belül nagyn mélyen él meg mindent, szünetet kért az őt elöntő érzelmek miatt. 

Legjobban az hiányzik neki, hogy kimozdulhasson és hogy ehessen: egy ideje már gyomorszondán át táplálják, már inni is így kap, mivel nyelni nem tud. Ebben a helyzetben is érzi ugyanakkor, annak súlyát hogy egy ország figyel most rá.

"Ezt dobta a gép, de én hiú ember vagyok, méltó leszek és most már próbálok mindent jobban csinálni. Az, hogy az ember példakép, az egy plusz felelősség, igen, én az vagyok, emellett próbálom még jobban átgondolni, hogy a nyilvános dolgaimban mit teszek, mit mondok. Én mindig szerettem tanítani, most kicsit nagyobb a közönség" - mondta.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.