„Más vagyok, mint a többi lány” – ez a nagy baj ezzel a mondattal

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha valaki folyamatosan azt hangoztatja, ő nem olyan, mint a többi lány vagy nő, az a belsővé tett nőgyűlölet kifejeződési formája – ez a viselkedés pedig káros, hiszen belsővé tett nőgyűlöletből fakad.

Emlékszel még arra, hogy gyerekként mekkora sértésnek számított, ha valaki azt vágta a fejedhez a játszótéren, hogy

Idézőjel ikon

„úgy futsz, mint egy lány”, vagy „úgy dobsz, mint egy lány”?

Ebben a percben ég bele mindegyikünk fejébe, hogy „lánynak” lenni rossz dolog, hiszen szitokszó. Tiniként talán pont te is átmentél egy olyan életszakaszon, amikor elutasítottál mindent, ami feminin, hiszen te „jófejebb" voltál a többi lánynál, de legalábbis biztosan volt ilyen osztálytársnőd. Ez az „én nem olyan vagyok, mint a többi lány” hozzáállás, ami rokona a „mint egy lány” sértésnek.

Honnan ismered fel ezt a viselkedést?

Ha a többi lány a One Directiont, a szoknyákat és a magas sarkút szerette, akkor a „nem olyan, mint a többi lány” a könyveket, a farmert és a tornacsukát. 

Visszautasítja a szoknyákat, a rózsaszínt, a fodrászt, a manikűrt és a hasonlóan sztereotipikusan női dolgokat.

Természetesen az teljesen más tészta, ha valaki azért választja ezek visszautasítását, mert egyszerűen ezt az életmódot szereti, ez a kényelmes számára, ez okoz neki örömöt.

Káros hatásokból építkezve alakulhat ki ez a viselkedésforma
Fotó: ti-ja / Getty Images Hungary

A „nem olyan, mint a többi lány” típusok nem azért zárkóznak el a manikűr gondolatától, mert nem szeretik, hanem egy mély, belülről fakadó indulattal lökik el maguktól elsősorban azért, mert ez egy „lányos dolog”, miközben egy részük igazából nagyon is szívesen kipróbálná, milyen lehet csillogó, színes körmökkel rendelkezni. 

A „nőies” dolgokat kapásból lenézik és elutasítják, húzzák rá a szájukat, aki pedig lelkesen prezentálja magát femininnek, azt dühösen lenézik, hiszen a „nőiesség” nem érték az ő szemükben.

Ha a „nem olyan, mint a többi lányok” elzárkóznak a feminin magatartás és viselkedés elől, mik azok az értékek, amikhez húznak? Egyszerű: a „fiús” dolgokhoz. A kék, a rock, a kapucnis pulcsik, a videójáték, a képregények, a foci. A „nem olyan, mint a többi lány” büszkén hirdeti, hogy ő is ezeket szereti, nem azokat a „felszínes lányos kacatokat”.

Ez áll a jelenség hátterében

A magyarázat a következő: az internalizált nőgyűlölet üti fel a fejét az „én nem olyan vagyok, mint a többi lány” magatartásban.

Idézőjel ikon

Ezek a nők saját magukat akkor látják csak értékesnek, ha eltérnek a sztereotip női magatartástól.

Az elkülönítés azért szükséges, mert negatív megítélést társítanak a „nőiességhez”. Ez a hozzáállás azt üzeni, hogy a lányos dolgok nem érnek annyit, mint a fiús dolgok. Ráadásul élesen kettéválasztja, mit szerethetnek a fiúk és mit szerethetnek a lányok, az átmeneteket eltörli. Ami elég nevetséges hozzáállás, ha jobban belegondolunk: se női focicsapat nem létezhetne, sem férfi fodrászmesterek nem lehetnének.

Hogy juthattunk idáig?

Azért alakulhatott ki ez a viselkedésforma, mert társadalmunk azt az üzenetet képviseli, nőnek lenni nem érték. Ahogyan az Elle is írja, a hollywoodi filmek „menő csaja” (pl.: Lara Croft) és a „mániás-pixi csajszija” (pl.: Clementine az Egy makulátlan elme örök ragyogásában) is olyan női karaktertípust mutat a nézőknek, amelyek a férfi vágyálom kielégítésére létrejött idealizált női viselkedésformák. 

Mindegyik egyértelműen elkülönül a „többi lánytól”, ettől válnak különlegessé és vágyottá. Közben ezek a női karaktertípusok internalizált nőgyűlölettel telítettek.

Azt a mondatot is biztosan hallottad már egy volt pasid vagy egy barátnőd volt pasija szájából, hogy „Te menő vagy. Nem olyan vagy, mint a többi lány”. Ezt általában bóknak szánják. A bókoktól szokás jól éreznie magát az ember lányának, de ez a bók kétélű kard: azon alapul, hogy a nők csoportját kisebbíti, a nő, akinek ezt mondják, megkapja, hogy a neme rossz, de mivel ő különbözik a nemének többi tagjától, ezért ő egyedül jó.

Hollywoodi példák is görbítik az elénk tett tükröt
Fotó: Dan Kitwood / Getty Images Hungary

Sok lány és nő annyiszor hallja ezt, hogy önkéntelenül is beépíti a személyiségébe, és elkezd alkalmazkodni ehhez a külső elváráshoz: hogy ne legyen olyan, mint a többi nő. Így tehát magukévá teszik a nőgyűlöletet, ami által saját magukat is elkezdik utálni nőiségük miatt. 

A nőiséget, nőiességet próbálják kiirtani magukból, elfojtani, hiszen akkor válnak különlegessé és vágyottá.

Miért vakvágány ez az út?

Az „én nem olyan vagyok, mint a többi lány” magatartás sztereotipizálja a nőiesség fogalmát, és egységesíti. A nőiesség elkerülendő jelzővé válik.

Csakhogy, és itt ugrik ki a szög a zsákból, a nőiességnek valójában ezer különbözőféle megnyilatkozása van, nem lehet egyetlen kategóriába szuszakolni.

Ahány nő, annyiféle nőiesség létezhet. Kifejezheti valaki a nőiességet azzal, hogy nem sminkel, hogy rövid haja van, de azzal is, hogy miniszoknyát hord, nincsenek valódi korlátok.

Éld meg a nőiességed – úgy, ahogyan te jól érzed magad a bőrödben!
Fotó: simonapilolla / Getty Images Hungary

Mindegyik kifejezésmód ugyanolyan értékes és valid, nem kell egyetlen sémához igazodnia a nőknek, ha a „nőiességről” van szó. Ha megengedjük magunknak és egymásnak, hogyszabadabban értelmezzük a „nőiesség” jelentését, könnyebben magunk mögött hagyhatjuk az „én nem olyan vagyok, mint a többi lány” hozzáállás toxikusságát, és több önazonos, boldog, női barátokkal is rendelkező nőt láthatunk majd magunk körül.

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.