Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A káromkodás tabutörő hatalma lehetővé teszi számunkra, hogy jobban bírjuk a fájdalmat és az erőkifejtéssel járó fizikai feladatokat.
Nincs mese, a legtöbb ember káromkodik, életkortól függetlenül (tisztelet azon keveseknek, akik „a kivétel erősíti a szabályt” csoportjába tartoznak). Még ha nagyon igyekszünk is, hogy ne csússzon ki egy-egy „A k*edves* anyádat!” vagy „B*oríts*d meg!” a szánkon, azért van olyan helyzet, amikor nehéz magunkba fojtani a trágár szavakat. Például amikor olyan istentelenül beütjük a lábujjunkat, hogy az szinte átlépi az érzékelhető tartományt, vagy amikor sorozatban ejtünk ki a kezünkből mindent a legnagyobb reggeli sürgölődés közepette, esetleg amikor nagyon ránk jár a rúd már egy ideje, és a cérnából lévő idegeink közül az utolsó is elszakad. Persze, szégyenkezünk is miatta utólagosan, hiszen mindenki korán megtanulta, hogy káromkodni általában véve társadalmilag megengedhetetlen (kivéve, ugye, amikor mégis megengedett). Azonban úgy tűnik, hogy a káromkodásnak igenis megvan a helye életünkben, és több hasznos hatása is van.
A káromkodás tabutörő hatalma
A káromkodás világszerte általánosan tabunak számít. Vegyük csak például a Disney-t, napjaink egyik legbefolyásosabb médiatartalom-gyártóját, amely nemrég egy Beatles-dokumentumfilm miatt szegte csak meg a hosszú évekig regnáló „nincs káromkodás” szabályát. Vagy gondoljunk bele, hogy gyerekként mekkora élvezettel mondtuk ki az első „Ez kaka!” értékítéletünket az ízlésünk mércéjéhez nem méltó dolog iránt, kajánul lesve a felnőttek reakcióját.
Azonban nem csak feszültséglevezető ereje van egy-egy szaftos káromkodás eleresztésének. Ha megfelelő arányban szövi bele valaki mondandójába, akkor az illetlen szavak hatékonyabbá, meggyőzőbbé és bizalomgerjesztőbbé teszik a káromkodót. Ezenfelül még fizikai előnyöket is gerjeszt: könnyebben elviselhetővé válik a fájdalom, és az erőkifejtést is megkönnyíti – derült ki Richard Stephens pszichológus több tanulmányából is.
A fájdalomtűrő képességet 33 százalékkal növeli a káromkodás Stephens kísérlete alapján, amely során arra kérte az önkéntes résztvevőket, hogy tartsák kezüket jéghideg vízbe, amíg csak bírják. Az egyik csapatot arra kérte, hogy egy érzelmileg semleges szót kántáljanak közben, a másik csoport tagjaitól ugyanezt kérte egy valódi trágár szó használata mellett, egy harmadik csoporttól pedig egy kitalált káromkodás kántálását kérte. Érdekes módon csak a valódi káromkodás volt hatékony. Az erőkifejtéssel kapcsolatos vizsgálatoknál (gyors pedálozás, fekvőtámasz kitartása, marokerősség-próba) is jobb eredményeket értek el azok, akik káromkodtak közben: 5-10 százalékkal jobban teljesítettek.
Stephens kíváncsi volt arra, hogy vajon azért van-e teljesítménynövelő és fájdalomcsillapító ereje a káromkodásnak, mivel esetleg izgalmat okoz szervezetünkben fiziológiai szinten a tabutörés. Azonban meglepő módon nem talált mérhető változást a káromkodás hatására sem a szív- és érrendszer, sem az idegrendszer izgalmi állapotában, illetve az érverésszám és a vérnyomás sem emelkedett meg, sőt, a bőr vezetőképessége sem változott. Stephens ebből arra a következtetésre jutott, hogy a káromkodás nem testi, hanem pszichológiai hatásaival segít minket. Eltereli a figyelmünket a fájdalomérzékelésünkről, és pszichológiailag felszabadító hatása van a tabutörő vetületének, ezzel tudat alatt lehetővé téve számunkra, hogy átlépjük fiziológiai határainkat.
Így tehát, Stephens a kutatásából kiindulva azt javasolja, hogy kántáljunk egy adott trágárságot, ha szeretnénk a fizikai határainkon átlépni például (rehabilitációs) edzés közben. A legalkalmasabb az a szó vagy kifejezés lesz, amelyhez automatikusan nyúlunk „baj esetén”, például, amikor beverjük a fejünket. Szórakoztató kísérletezést kívánunk hozzá!
