Ezekre a játékokra vágytunk a 80-as években karácsonykor

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha egész évben vágytuk valamire, a karácsony közeledtével egyre nőtt annak az esélye, hogy meg is kapjuk, legyen az valamilyen társas- vagy építőjáték, kisautó vagy baba. Nekem a 80-as években a gombfoci volt a mániám, máig emlékszem, hogy a két testvéremmel egyik karácsonyra megkaptuk az Aranycsapatot, a Zico-féle brazilokat és a 82-ben világbajnok olaszokat.

Manapság a játékpiac Magyarországon több tízmilliárd forintos forgalmat bonyolít, és nem meglepő módon ennek jelentős részét az utolsó 2-3 hónapban. Ha karácsony, akkor gyerekjátékok, természetesen így volt ez a 80-as években is. De mik voltak a sokak által áhított játékok akkoriban?

Társasjátékok

Már 1966-ban elkészült a Monopolyt helyettesítő Gazdálkodj okosan!, a 80-as években szinte minden családban volt belőle, negyed évszázad alatt egymillió darab fogyott belőle. De jó néhány társasjáték népszerű volt még: Ki nevet a végén, Kérdezz! Felelek, Egy szó, mint száz! (a bátyámmal egyszer óriási vita alakult ki, amikor kirakta azt a szerinte létező szót, hogy peregőmet. Végül is…), Rizikó, Az Ezüst-tó kincse, Varázsfazék (imádtam, de ez sem segített, hogy a konyhában varázsolni tudjak), Élve fogd el!

A Gazdálkodj okosan! folyamatosan megújult az évek, évtizedek során, én még azzal játszottam, amelyikben 2000 forintért pingpongasztalt vehettünk a lakásba

Matchbox

A Matchbox angliai története 2 hajdani iskola-, majd katonatárs által alapított cég 1947-es reményteli indulásától a 80-as évekbeli csődbe jutásig tartott. 1982-ben egy ázsiai vállalat felvásárolta a Matchbox-birodalmat, nem csoda, hogy a Made in England feliratokat a kocsik alján szép lassan felváltotta a Made in Macao. Jellegzetes csomagolásukra mind a mai napig emlékszem, és arra a Ford Escortra is, amelyet áramvonalasra koptatott a sok ugratás és ütközés.

A 80-as években már Ázsiában gyártották, de még mindig a kívánságlistán szerepelt a „medzsi”Getty Images Hungary
Fotó: Wijnand Loven

Legó

A kezdetben még fajátékokat gyártó cég 1947 után tért át a műanyagból készített elemekre, de csak 1958-tól gyártják az azóta megszokott minőségű, „igazi” legót. Az akkori darabok kompatibilisek a maiakkal, akinek maradt régről, kipróbálhatja. Nálunk a 70-es évek óta van jelen, sok építeni szerető gyermeket elcsábítva például a Babylon- és Jáva-dobozoktól. A 80-as években már javában készítettek kifejezetten lányoknak is legót, és ebben az évtizedben robbant be a Star Wars-tematika.

Gombfoci, rugós foci, csocsó

A labdarúgás a legnépszerűbb sport nálunk, nem csoda, hogy minden játékos formájában is a kedvencek közé tartozik. A csocsóasztal egy bizonyos változatát már 1931-ben szabadalmaztatták. A gombfoci egyérintéses változatából kifejlődő szektorlabda vált hivatalos sportággá, méghozzá számunkra sikersportággá. A 80-as évek közepén sorra vásároltam egy 20-asért (egy Dózsáért lehetett venni, akár egy Újpesti Dózsát is!) a gombfocicsapatokat, a 86-os vébé szinte teljes mezőnye megvolt, de klubcsapatokból is bespájzoltam rendesen. Egyszer egy használtcikk-kereskedésben az év üzletét reméltem megkötni, amikor 10 forintért vettem egy Rába ETO-t. Sajnos csak 10 játékos volt a dobozban… A 88-as Európa-bajnokság csapatait a már meglévő játékosokból állítottuk elő, fehér papírkorongokra írva Mihajlicsenko és a többiek nevét.

A 80-as évek közepén 20 forint volt egy csapat, a játékosok méretétől függetlenül; az alsó sorban lévő példányok még édesapáméi voltak a 60-as években
Fotó: Hujber Szabolcs

Görkorcsolya, gördeszka, bicikli

A görkorcsolyázás az eredeti, jeges változatból fejlődött ki, Joseph Merlin már 1760-ban bemutatta a találmányát XV. Lajosnak. Sajnos ő hegedülni is akart közben, ezért egy nagy tükörbe belehajtott, komoly sérüléseket szerezve. A 19. században tökéletesítették a szerkezetet, a 20. században pedig világhódító útjára indult, éttermekben, diszkókban, filmekben, sőt az utcákon is megjelent mint közlekedési eszköz. Nálunk a 80-as években élte (egyik) virágkorát a kétsoros változat. A gördeszkázás 1985-ben jelent meg hazánkban, de a szélesebb körben való elterjedése már átcsúszik a 90-es évek első felére. A kerekes járművek közül nyilvánvalóan a bicikli örvend a legtartósabb népszerűségnek és a legszéleskörűbb használatnak. A Csepel bicikligyár lassan 100 éves története során a legkülönfélébb típusaival szolgálta a magyar családokat: Szilaj, Túra, Mátra, Csoda, Pajtika, Tacskó, Camping, és még sorolhatnánk. Ha nem is kaptam egy Camping bicajt, legalább sokat kempingezett a család egy kiváló keletnémet sátorral.

Egy jó biciklire is sokan vágytak. A sok típus közül a Camping például a 60-as évektől volt megbízható útitárs
Fotó: Fortepan / Baráth Endre

Barbie baba

Ha azt mondom, Barbara Millicent Roberts, talán nem ugrik be elsőre, kiről-miről is van szó, de könnyebb a dolgunk, ha csak a becenevén szólítjuk: Barbie. Egy amerikai üzletasszony, Ruth Handler európai útja során ráakadt egy Lilli nevezetű babára, amely beindította a fantáziáját. 1959-ben már piacra is dobták az első Barbie-t, amely Ruth lányáról kapta a keresztnevét. Nálunk a 80-as években annak volt, aki a dolláros boltból kapott, vagy akinek Nyugatról hoztak. Ekkor még alapvetően a csavaros lábú változattal kellett beérnünk. 1990-től aztán eltűntek a „ciki” különbségek.

Commodore 64

A Guinness-rekordok Könyvében szereplő számítógépből 17 milliót adtak el, Amerikában mai értékén közel 700 000 forintnak megfelelő dollárért dobták piacra. Nálunk a 80-as évek közepéig alkatrészekre bontva csempészték be, 1989 első felében, immár legálisan, de még mindig drágán 36 000 darabot adtak el belőle. A C=64-es mai szemmel kezdetleges felbontásának élménye iránti nosztalgia érdekes módon egy nemzedékkel lejjebb tört az elmúlt években felszínre.

A berlini videójáték-múzeumban egy Commodore 64-es

Ha szeretnél beszédes képeket nézegetni arról, hogy milyenek voltak régen a karácsonyok az otthonainkban, olvasd el az alábbi, képgalériás cikkünket is.(Címlapkép: Fortepan / Erky-Nagy Tibor; Dombóvár, Napsugár Áruház)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.