Amikor a karácsony kikészít: ismered a családi jetlaget?

Olvasási idő kb. 4 perc

A szabadnapjaink minden évben gondosan az ünnepek köré vannak tervezve, hogy elképzeléseink szerint békességben és nyugalomban ünnepelhessük szeretteinkkel ezeket a meghitt napokat. A valóságban ez a nyugalom gyakran hosszú autóutakkal, zsivajos ebédekkel, többfogásos vacsorákkal telített, miközben szembe kell néznünk ritkán látott családtagjaink jól irányzott kérdéseivel. Hogy fér meg egymással a karácsony és a pihenés?

A karácsony általában mindenki számára várva várt időszak. Sokan várják a szent ünnepet, vonzódnak a fenyőillathoz és a fényekhez, mások annak örülnek, hogy végre letehetik a munkát pár napra, és maguk mögött hagyhatják a munkahelyi feladataikat. Az ünnepek nagy családi találkozásokat, még nagyobb étkezéseket és sokszor hosszú utakat hoznak magukkal. A karácsony sok esetben nem csak abból a három napból áll, amit a naptár kijelöl neki.

Már a készülődés időszaka is magával hoz hosszas vásárlásokat, az ajándékok utáni vadászatot, takarítást, készülődést, csomagolást.

Majd összegyűlik a család, amelynek nagy részével csupán az évnek ebben a részében hoz minket össze a sors, sok-sok kérdéssel a tarsolyukban. Ha nem mi utazunk, akkor pedig hosszas órák várnak a konyhában. Ilyenkor ráeszmélhetünk, hogy az annyira várt karácsony eljövetelekor sokkal inkább azt várjuk már, hogy el is múljon ez az idő, és visszamenekülhessünk a megszokott hétköznapokba. Ha éreztél már úgy, hogy a háromnapos ünnepből hazaérve nehéz feleszmélni, és fáradtabb vagy, mint voltál, akkor nem vagy egyedül! Ez bizony a családi jetlag.  

A család minden tagja érintett lehet

A rossz hír az, hogy lehetünk órákig a konyhában sertepertélő vendéglátók vagy hosszú kilométereket megtevő utazók, a családi jetlag mindkét fél számára odakerülhet a karácsonyfa alá nem várt ajándékként. Mielőtt súlyos bűntudat ébredne bennünk, fontos leszögezni, hogy a családi jetlag nem azt jelenti, hogy a hátunk közepére sem kívánjuk a családunkat, vagy nem várnánk, hogy újra köztük legyünk. 

Mégis megterhelő tud lenni a találkozás, főleg, ha ritkán látjuk egymást év közben.

Teret kaphatnak a fontosabb és mélyebb témák és kérdések, sőt az év közben ellaposodó feszültségek is felszínre bukkanhatnak, amiket, valljuk be, sokszor kimerítő átbeszélni. A kedvenc kérdésekről, miszerint mikor lesz már párunk, mikor lesz esküvő, mikor jön a gyerek, hogyan áll a házfelújítás, már ne is beszéljünk!

Hogyan lehet a karácsony valóban családi pihenés?
Fotó: Image Source White / Getty Images Hungary

A hagyományos jetlaghez hasonlóan a probléma a szokásos rutin megzavarásából ered. A legtöbb esetben felborul az alvásunk is. A készülődések miatt korán kelünk, a beszélgetések pedig akár éjszakába nyúlóan fenntarthatnak minket. Pihentető alvást csupán nyomokban tartalmaz ez az időszak. A sürgés-forgás, az állandó jelenlét, a menetrend betartása nagy figyelmet igényel tőlünk. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy az év végén járunk, amikor energiatartalékaink is kifogyóban vannak. Talán nem is véletlen, hogy a Reszkessetek, betörők! több mint harminc éve töretlen kedvenc a karácsonyi estéken. Az ismerős történet biztonságot adhat és nyugalmat a felpörgetett idegrendszernek. A filmet nézve biztosan nem kell izgulnunk azon, mi fog történni a következő pillanatban.

Vajon tényleg igazi pihenés a karácsony?

Az érzelmi stressz és a fizikai fáradtság között nagyon erős kapcsolat van. A legjobb példa erre, amikor egy hosszú munkanap után alig bírunk felkelni a kanapéról. A karácsonyi felfordulás is hasonlóan hathat ránk.

A legtöbb esetben nem is vesszük észre, hogy mennyire szorongunk és stresszelünk, vagy milyen következményei lehetnek ezeknek az érzéseknek egy adott helyzetben.

Gyakran már csak utólag látjuk át, hogy nem is sikerült olyan meghitten tölteni a csillagszórós pillanatokat. Mégis mi okozza pontosan ezt a súlyos kimerülést?

Sokszor a hosszú út, a többórás főzés, az ötfogásos menük és a hosszú beszélgetések mellett, az ünnephez kötődő mély és gyakran irreális elvárások rakják ránk a legnagyobb súlyt.

Egyesek számára a nyomás abból fakad, hogy szeretnék tökéletessé tenni az ünnepet úgy, hogy minden családtag és maguk számára is valóban ez a pár nap az év legkülönlegesebb időszaka lenne. Már önmagában az is sajnos irreális gondolat, hogy képesek legyünk nyugodtan belezsúfolni néhány napba minden családtagunkat, minden beszélgetést, taposóaknák nélkül.

Hogyan legyen pihenés a családi karácsony?

A legfontosabb, hogy az ajándékok és a sütemények mellé rakjuk be az utazós bőröndbe a számunkra hatékony stresszlevezető tevékenységünket is. Attól még, hogy karácsony van, adhatunk időt magunknakegy relaxációs gyakorlatra, egy jó kis futásra, sétára vagy olvasásra. Fontos tudatosítani, hogy ez a néhány nap nem elég mindenre! Nem vagyunk szuperhősök, akkor sincs probléma, ha nem sül meg a süti időben, vagy nem találjuk meg mindenki számára egytől egyig a tökéletes ajándékot!

Sosem késő a családi tradíciókat finomhangolni, és akár a családunkkal együtt átbeszélni, mi is az, amit reálisan várhatunk egymástól, milyen témákat rakjunk félre a családi asztalnál, hogyan lehetünk a legkellemesebben egymással. Ami talán a legfontosabb, hogy érzékenyítsük magunkat arra, hogy igenis lehet nemet mondani! A lassítás segíthet minket abban, hogy csökkentsük a karácsonyi jetlaget, és valóban aktívan feltöltődjünk.

A CIKK SZERZŐJÉRŐL

Szabó Jennifer a Dívány pszichológus szakértője.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Szabó Jennifer
Szabó Jennifer
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.