Ha vodafone-os vagy, ekkora kártérítésre számíthatsz

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem indult jól az új év a mobiltelefon-szolgáltatóknál és -előfizetőiknél sem, de egyesek most előnyt kovácsolhatnak az őket ért kellemetlenségekből – tudtuk meg az Economx híradásából.

Mint azt nyilván sokan saját maguk is tapasztalhatták

január 2-án, kedden szinte teljes mértékben leállt úgy a Vodafone, mint a Telekom szolgáltatásainak nagy része,

ügyfeleik sem internetezni, sem telefonálni, sem tévézni nem tudtak több órán keresztül, ráadásul a szolgáltatás még másnap is akadozott. Az áramszünet okozta kimaradásért a Vodafone anyagi kompenzációt ígér felhasználóinak – írja az Economx.

A Vodafone Magyarország sajtóosztályán elmondták, hogy a Magyar Telekom Cloud & DataCenterben (Dataplex) bekövetkezett váratlan áramkimaradás miatt a bérelt infrastruktúrán nyújtott szolgáltatási területeken a Vodafone TV szolgáltatások helyreállítási ideje közel 24 órára nyúlt, aminek oka a hirtelen áramkimaradás okozta, egymástól függetlenül jelentkező hibák feltárása és megoldása volt. A január 2–3. közötti időszakban a Vodafone TV szolgáltatásban bekövetkezett szolgáltatáskimaradás kompenzációjaként a Vodafone Magyarország az érintett ügyfelek januári havi díjából 1000 Ft-ot jóváír, amit a következő számlán érvényesít.

Nemcsak a mobiltelefon, de az internet- és a tévészolgáltatásában is kimaradás volt tapasztalható
Fotó: Tim Robberts / Getty Images Hungary

Az érintett ügyfeleket sms-ben és számlalevelekben tájékoztatják a jóváírás részleteiről.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.