Ez az a pont, amikor már menthetetlen a kapcsolatod a tudomány szerint

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Igen sok párkapcsolatban eljön az a pont, amikor a felek úgy érzik, nincs értelme együtt folytatni, emellett olyan is előfordulhat, hogy a kapcsolat végéről egyáltalán nem akarunk tudomást venni. Hogy pontosan mikor érdemes a szakításon gondolkodni, abban a tudomány is segíthet.

A tudósok ugyanis meghatározták azt a „pillanatot”, ahonnan már nincs visszaút, bármennyire is szeretnénk megmenteni az egykor szerelemtől fűtött kapcsolatot. 

A kapcsolat végét egyetlen intő jel is figyelmeztetheti

Nem véletlen, hogy gyakran nem akarunk szembenézni az igazsággal, vagyis azzal, hogy megromlott a kapcsolatunk. Az oda vezető út ugyanis gyakran fájdalmasabb, mint maga a szakítás. A legtöbb esetben akár többször is megéljük ezt a kellemetlen csalódást, hacsak nem tartozunk azon kevesek közé, akik fiatalon rátaláltak életük szerelmére.

A kapcsolat végéhez vezető út gyakran fájdalmasabb, mint maga a szakítás
Fotó: Cunaplus_M.Faba / Getty Images Hungary

Azok, akik átéltek már legalább egy szakítást, tudják, hogy egy kapcsolat soha nem ér véget ok nélkül, sőt azzal is tisztában vannak, hogy melyek azok a jelek, amelyek arra utalnak, hogy a szerelem haldoklik. 

Német tudósok nemrég közzétették azt a tanulmányt, amely arra is rávilágít, hogy a kapcsolatok általában mikor érknek abba az időszakba, amikor már nincs visszaút, vagyis a legjobb megoldás a szakítás

A több európai országból gyűjtött adatok alapján megállapították, hogy a kapcsolatoknak van egy úgynevezett „végső szakasza”, amikor alapvetően már menthetetlen a szerelem.

Ez a szakasz két fázisból áll: a kezdeti szakasz – amely több évig is eltarthat – az az időszak, amely során a párunkkal szembeni elégedettségünk csökkenni kezd. Ezt egy átmeneti vagy fordulópont követi, amikor az elégedetlenség érzése tovább erősödik bennünk.

A kapcsolat végső szakasza ezután az átmeneti pont után következik, ami 7 és 28 hónapig is eltarthat, de az átlagosan egy-két évig húzható. A kutatók szerint, miután elérjük ezt a végső fázist, a kapcsolat véget ér.

Van  négy szó, amely bármikor segítségünkre lehet abban, hogy megértsük a másikat, és megtaláljuk a közös hangot a partnerünkkel – cikkünkből megtudhatod, melyek ezek.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.