Ezekkel a kamu hirdetésekkel csalnak ki milliókat most magyaroktól

Olvasási idő kb. 2 perc

A Kaposvári Járási Ügyészség 166 rendbeli csalás miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben járó férfival szemben, aki három társa segítségével kamu járműhirdetésekkel szerzett milliókat.

Vádat emelt az ügyészség egy férfi és három társa ellen, akik a vádhatóság szerint valótlan járműhirdetésekkel 166 embert vertek át, és ezzel 15 millió forint kárt okoztak – adta hírül a Somogy Vármegyei Főügyészség. A férfi azt találta ki, hogy az egyik közösségi oldal adok-veszek alkalmazásában csal ki pénzt azokból, akik bedőlnek a kamu hirdetéseknek.

Milliókat fialtak a kamu hirdetések

A vádirat szerint a fiatal férfi – aki ellen csalás miatt már korábban is indult büntetőeljárás – 2022 novemberében kitalálta, hogy az egyik közösségi oldal adok-veszek alkalmazásában motorkerékpár, autó, quad, jetski, bobcat és egyéb munkagépek eladására vonatkozó valótlan hirdetésekkel fog pénzt szerezni. A vádlott a csalássorozatba bevonta három ismerősét – köztük egy testvérpárt – is, akik vállalták, hogy a kamu hirdetéseket valósnak gondoló vásárlóktól érkező utalásokat a bankszámlájukon fogadják, majd a nekik ígért részesedés levonása után azt készpénzben felveszik és átadják a vádlottnak.

Quad, jetski és bobcat is szerepelt a kamu járműhirdetések között
Fotó: Sinenkiy / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

A férfi ezzel a módszerrel 166 sértettet ejtett tévedésbe, akiktől néhány ezer forinttól egészen 850 ezer forintig terjedő összegeket csalt ki, összesen csaknem 15 millió forint kárt okozott.

A kaposvári rendőrök 2023 júliusában vették őrizetbe a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára most a bíróság elrendelte.

Az ügyészség a terjedelmes bűnügyben a Kaposvári Járásbíróságon emelt vádat, melyben a fiatal férfival, illetőleg a neki 59 esetben segédkező társával, és egy másik – felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló – szintén bűnsegédként közreműködő férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés, míg a negyedik vádlott esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

A rendőrség is már többször felhívta a figyelmet a csalók leggyakoribb módszereire, de úgy tűnik, a bűnözők találékonysága és gátlástalansága határtalan. Bármilyen csábítóan hangozzék is egy hirdetés, érdemes lefutni néhány biztonsági kört, mielőtt egy ismeretlennek elutaljuk a megjelölt összeget.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.