Égess kalóriát alvás közben is - ezekkel a trükkökkel lehetséges

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Óránként körülbelül 50 kalóriát égetünk el alvás közben, ami azt jelenti, hogy éjszakánként mintegy 400 kalóriától szabadulunk meg. De egyáltalán nem mindegy, hogyan alszunk. Ahhoz, hogy álmunkban is karcsúsodjunk, be kell tartanunk az alvásszakértők tanácsait.

A kutatók legfrissebb felfedezése szerint a kalóriaégetés nagy része REM alvás közben megy végbe, így ennek az alvásfázisnak az elnyújtása segíthet abban, hogy éjszaka is több kalóriát égessünk el.

A testünk pihen, de dolgozik az agyunk

A REM-alvás vagyis az álomalvás fázisa nagyjából az alvásidő 20 százalékát teszi ki, és élesen elválik a többi alvásszakasztól. Ilyenkor a szemek gyors mozgásba kezdenek, miközben a légzés felgyorsul, szabálytalanabbá és felszínesebbé válik; az izomtónus megszűnik, a végtagizmok leblokkolnak; az agyi véráramlás intenzívebbé válik, csaknem a duplájára nő, valamint az agyi aktivitás hasonló lesz az éber illetve a szendergő állapothoz.

Nem csak mozgással, hanem egy jó alvással is fogyhatunk
Fotó: Inessa Bologova / Getty Images Hungary

Ebben a szakaszban álmodunk, miközben a tanulásért, gondolkodásért és a szervezőmunkáért felelős agyterületek különösen aktívak. A szakemberek szerint a nap során begyűjtött új információk feldolgozását és szelekcióját is ekkor végzi az agy.

Ekkor ég a kalória alvás közben

Az ideális külső körülmények megteremtésévelmi is sokat tehetünk azért, hogy az alvásunknak ne csak pihentető, hanem testsúlycsökkentő is legyen. Az alvásszakértők szerint ehhez legfeljebb 19 Celsius-fokos szobahőmérsékletre, lefekvés előtt derengő félhomályra és rendszeres edzésre van szükségünk. 

Ilyen körülmények között átlagosan körülbelül 50 kalóriát égethetünk el óránként alvás közben – adott tájékoztatást legfrissebb kutatási eredményükről dr. Ramiz Fargo alvásspecialista hozzátéve: mindez azt jelenti, hogy nyolc óra alvással körülbelül 400 kalóriát égethetünk el, ami csaknem 85 százaléka annak a kalóriának, amitől ébren és mozdulatlanul szabadulnánk meg.

A szakember továbbá kiemelte: az alapanyagcsere-sebessége és a nyugalomban elégetett kalóriák száma függ az életkortól, a nemünktől, a genetikai adottságunktól, az aktivitási szintünktől és az egészségi állapotunktól is.

És, hogy miért is ég a „zsír” alvás közben is? A kalória alapvetően energia, és a szervezetünknek szüksége van a kalóriákból származó energiára ahhoz, hogy működjön és életben maradjon, mind ébren, mind alvás közben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.