6 egyszerű mondat, amivel bárkit jobb kedvre deríthetsz ezekben a nehéz időkben

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elmúlt időszak megannyi megpróbáltatást hozott, melyek fényében nem csoda, hogy olykor úgy érzed, mélyponton az önbizalmad, kilátásaid a jövőre igencsak borúsak, és semmi sincs, ami felvidíthatna. Ugyan a közmondás szerint egy tett többet mond ezer szónál, néha egy-egy rövid, de pozitív gondolat is segíthet kibillenni a kétségbeesésből, és jobb színben látni az életet – 6 olyan mondatot olvashatsz, amellyel feldobhatod a saját vagy egy rossz passzban lévő ismerősöd hangulatát.

A Medium szerzője, Michael Thompson újságíró, életmód-tanácsadó úgy véli, mindenkinek szüksége van rá, hogy néha egyszerű, megerősítő gondolatokat halljon párjától, ismerőseitől, családtagjaitól – a szerző saját tapasztalatból származó gyűjtését közöljük alább.

1. „Amikor legutóbb találkoztunk, azt mondtad…”

Mindenkinek jólesik, ha ismerősei meghallgatják a mondanivalóját, és igyekeznek tartalmas beszélgetést folytatni: ilyenkor úgy érzik, a másik fél tényleg kíváncsi rájuk, törődik velük, és nem csak unaloműzésből keresi a társágukat. Könnyen jobb kedvre derítheted barátaidat, ha véletlenszerűen megemlítesz nekik egy dolgot, amit egy korábbi beszélgetés során ők hoztak szóba, éreztetve, hogy nem engedted el a füled mellett, ellenkezőleg, észben tartottad a szavaikat.

2. „Visszatérve a mondandódra…”

A felek nem mindig vesznek részt azonos súllyal egy társalgásban: a hangsúlyok olykor eltolódnak, és az egyik résztvevő több figyelmet kap, mint társai, akik emiatt úgy érezhetik, háttérbe szorultak, kevésbé kíváncsiak rájuk a többiek. A „visszatérve a mondandódra…” rövid szókapcsolattal könnyen visszatérítheted a társalgást, és erősítheted ismerőseid önbizalmát, éreztetve velük, hogy az ő szavaik, az ő véleményük is ugyanolyan súllyal esik a latba.

3. „Tetszik, ahogy gondolkodsz…”

Az ember szeret egyéniségként gondolni önmagára, olyannak, aki nem hódol be a csordaszellem előtt, hanem sajátos gondolkodásmódjával kitűnik a tömegből, és a kreativitás segítségével oldja meg a problémákat. Ezért jelent sokat a másik félnek, ha azt mondod neki, „tetszik a gondolkodásmódod”, vagy „tetszik, ahogy a világot látod”, hiszen ezzel erősíted az egyediségébe, különlegességébe vetett hitét.

4. „Sokat jelentesz nekem…”

Alapvető emberi szükséglet, hogy úgy érezd, tartozol valakihez, nem vagy egyedül a világban, számíthatsz másokra – ezért fontos erről néha szavakban is megerősíteni barátaidat, szeretteidet. Nem kell megindokolni, miért, elég, ha megmondod nekik, hogy sokat jelentenek számodra, és őszintén törődsz velük.

Jó érzés régi ismerősöktől üzenetet kapni
Fotó: Luis Alvarez / Getty Images Hungary

5. „Gyakran gondolok rád…”

A világjárvány alatt sokan csak online vagy telefonon keresztül tarthatták a kapcsolatot távolabbi rokonaikkal, ismerőseikkel, számos kapcsolat meg is szakadt személyes találkozások hiányában: éppen ezért esik jól bárkinek, ha – akár egy hosszabb szünetet követően – ráírsz vagy felhívod, és megemlíted neki, hogy nem feledkeztél el róla, sőt, gyakran gondolsz rá, érdekel, mi történt vele az elmúlt időszakban.

6. „Eszembe jutottál, amikor ezt megláttam…”

Az élet egy nagy rohanás, gyakran arra sincs időd, hogy a legközelebbi barátaidra ráírj vagy összefuss velük – ez még nem jelenti azt, hogy ne éreznéd magadhoz közel őket. Egy egyszerű módszer, hogy fenntartsd velük a kapcsolatot, ha időről időre rájuk írsz vagy felhívod őket, amikor egy hírrel, cikkel, humoros képpel, videóval vagy bármi egyébbel találkozol, amelyről valamilyen oknál fogva ők jutottak az eszedbe – a kedves gesztust biztosan értékelni fogják, és jobb kedvre deríti őket az érzés, hogy akár tudat alatt is gondolsz rájuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

suetonius
suetonius
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.