Nagyot kaszálhatsz, ha megbújik ilyen játék a padlásodon

Olvasási idő kb. 2 perc

Egyes retró játékkonzolokért több százezret is fizethetnek az egyik legnagyobb online apróhirdetési oldal szerint. Érdemes körülnézni otthon, hátha megbújik egy a padláson.

20 éves lett idén a Nintendo DS, már 30 éve, hogy megjelent az első PlayStation, a Gameboyra készült Super Mario Land pedig áprilisban lett 35 éves – olvasható a Jófogás közleményében, akik a saját platformjukon vették észre, hogy fellendülőben van a retró videójátékok piaca.

Nézz szét a padláson, sokat fizetnek a játékkonzolokért

Az adataik alapján a 2020-as év komoly kiugrást jelentett a használt konzolok piacán, amikor a PlayStation 5 és az Xbox Series X/S megjelenése új lendületet adott a játékgépek keresletének és kínálatának. Az előző generációs konzolokat azóta rengetegen veszik.

Lehet, hogy a padlásodon porosodik egy sokat érő játékkonzol
Fotó: mr_morton / Getty Images Hungary

Egyre többen keresik a régi, ikonikus készülékeket és játékokat, amelyek gyerekkorukat idézik, vagy egyszerűen csak különleges darabnak számítanak a piacon. Rengeteg ember padlásán és szekrényében porosodhatnak olyan játékok, amelyek ma a nosztalgiafaktor miatt kincset érnek, több tízezer, de akár több százezer forintért is eladhatók.

Ezek a legnépszerűbb retró játékok

A hirdetések alapján a felhasználóknak retró élményt nyújt ugyanúgy egy 1980-as évekbeli számítógép, mint a 2000-es, 2010-es évek ikonikus darabjai, a Nintendo DS és Wii vagy a PlayStation 2. Általánosságban azonban elmondható, hogy a gyűjtők jellemzően azokat a konzolokat sorolják ebbe a kategóriába, amelyek 15-20 évnél idősebbek, és valamilyen szempontból jelentős mérföldkövet jelentettek a játékipar számára.

A gyűjtők körében népszerű például a Commodore 64, amely az 1980-as évek egyik legikonikusabb otthoni számítógépe volt. Az állapotától függően 20 és 100 ezer forint között mozog az ára. Sokan keresik az eredeti Gameboy zsebkonzolt, a Super Nintendót (SNES) és a Nintendo 64-et, olyan klasszikus játékokkal, mint a Super Mario Bros. 3 vagy a Donkey Kong.

A SNES átlagos ára 50 ezer forint körül alakul, de egy amerikai gyártású Super Nintendo a Super Mario World játékkal 250 ezer forintért kapható. Egy 1985-ös gyártású Nintendo játékkazetta 100 ezer forintért talált gazdára, míg a Gameboy Color akár 70 ezer forintot is érhet.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.