Ilyen az élet a világ legszennyezettebb településén

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén többször is a világ egyik legszennyezettebb levegőjű városának választották Jakartát, ahol az egészségtelen levegő csak a jéghegy csúcsa. A csatornahálózat leterheltsége miatt az esős évszakban áradásokkal küzdenek, állandó a zsúfoltság, és a város még süllyed is. Hogy lehet így élni?

Noha már idén május óta folyamatosan a világ tíz legszennyezettebb városa között szerepel az indonéz főváros, az elmúlt hetekben a svájci IQAir levegőminőség-technológiai vállalat listájának élére került. 

Egészségtelen levegő

Jakartában az élet rendszeres velejárója az erős légszennyezettség, amely minden évben leginkább a száraz évszak kezdetével hág a tetőfokára. Főleg júniusban, júliusban és augusztusban a légkör nedvességhiánya és a megváltozott meteorológiai viszonyok miatt a légszennyezés egészségtelen mértékű, „köszönhetően” leginkább a közlekedésből és az ipari szektorból származó szennyező anyagok kibocsátásának. 

Jakarta a világ egyik legszennyezettebb városa
Fotó: CreativaImages / Getty Images Hungary

Egészségügyi kockázatok

Ez a levegőszennyezés igen komoly veszélyt jelent a Jakartában élő több mint 10,5 millió ember egészségére. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a légszennyezés az egyik legnagyobb, megbetegedéseket és halált okozó egészségügyi kockázat az óriási városban, amely nemcsak a légúti, hanem daganatos, valamint a szív- és érrendszeri betegségekért is okolható. Egy idén publikált felmérés szerint 2019-ben a szennyezés 5054 jakartai halálesetért tehető felelőssé.

Hamu és füstköd

A légszennyezettség Indonézia más nagyobb városaiban is elérheti a kritikus szintet, amely legaktuálisabb levegőminőségi adatai folyamatosan nyomon követhetők. A közlekedésből és ipari tevékenységből származó szennyező anyagok mellett a levegő minőségét befolyásolják a vulkánokból származó hamucsóvák is. Emellett a májustól novemberig tartó száraz időszakban az erdőtüzekből kialakuló füstköd miatt is rossz a levegőminőség Indonézia egyes részein, különösen a Riau-szigeteken, Közép-Szumátrán és Kalimantánban. 

Már az elnök is köhög

Az egészségügyi kockázatokat mi sem mutatja jobban, mint az, hogy 2023 első hat hónapjában több mint 630 ezer légúti megbetegedést regisztráltak. Noha a légszennyezés ellen már régóta felemelték a szavukat egyes szervezetek, eddig nem igazán történt előrelépés. Pedig 2021-ben a bíróság megállapította, hogy levegőminőség javításáért nem más, mint a kormány felelős, ám Joko Widodo elnök inkább a fellebbezést választotta, mintsem hogy teljesítse az ítéletet. Idén azonban, miután kiderült, hogy az elnök hetekig tartó, köhögéssel járó légúti tüneteit is a rossz minőségű levegő belélegzése okozza, Widodo gyors intézkedéseket rendelt el.

Az indonéz fővárosban az állandó zsúfoltság és az óriási forgalom is nagy gondot okoz
Fotó: Didier Marti / Getty Images Hungary

Elköltözik a főváros

A megapoliszban a levegőszennyezettség mellett még óriási közlekedési dugókkal és a zsúfoltsággal is szembe kell nézniük, ráadásul Jakarta a világ leggyorsabban süllyedő városa.

Ez annyit tesz, hogy a megnövekedett urbanizáció – többek között a talajvíz kitermelése, valamint a tengerszint-emelkedés – miatt egyre süllyed a város.

A jóslatok szerint a Jáva-sziget északnyugati partján fekvő város egyharmada 2050-re víz alá is kerülhet, miután Jakarta egyes részei évente közel 11 centimétert süllyednek. Többek között ezért is helyezik át a fővárost Jakartából Borneó szigetére, a Kalimantan dzsungel kellős közepére.

Idézőjel ikon

Az új központ munkálatai már tavaly elkezdődtek, és azt tervezik, hogy az új fővárost, Nusantarát 2024. augusztus 17-én, Indonézia függetlenségének napján avatják fel.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a város már ekkorra el is készül: előrejelzések szerint Nusantara teljes pompájában csak 2045-ben, az ország 100. évfordulóján látható majd.

Az indonéz főváros lakói szinte egytől egyig maszkot hordanak
Fotó: rudi_suardi / Getty Images Hungary

Különleges látnivalók

Jakarta megannyi súlyos problémája ellenére egy igazán különleges, pezsgő város, tele izgalmas látnivalókkal. Itt található például az imádkozók számát tekintve a világ kilencedik és Délkelet-Ázsia legnagyobb mecsete, az Istiqlal, amely egyszerre több mint 120 ezer embert képes befogadni.

A mecsettől nem messze található Jakarta holland gyarmati időkből származó, mindenki számára ingyenes gótikus katolikus temploma.

Aki az indonéz fővárosban jár, annak vétek kihagynia a holland stílusú épületeket Kota Tuát, Jakarta óvárosát, amely kicsit olyan, mintha valóban Hollandiában járnánk. A történelmi emlékekre áhítozó utazóknak kitűnő választás az Indonéz Nemzeti Múzeum, ahol ezernél is több történelmi jelentőségű tárgyat csodálhatnak meg. A természet közelségére vágyóknak remek kirándulási lehetőség egy a Jakartai-öbölben található Ezer szigetre tett látogatás. Közülük az egyik Pulau Putri, egy alig 8 hektáros sziget, ahol a tengerfenékre épített panoráma-alagútban figyelhetjük meg a szemet gyönyörködtető víz alatti világot. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.