Már hajón is, nem csak vonaton lehet ingyen utazni ezzel a trükkel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A családbarát kormányzati intézkedések sora még öt éve bővült ezzel az új elemmel, azonban meglepően kevesek használják ki. Megmutatjuk a trükköt, így utazhat a család egy része teljesen ingyen a közösségi közlekedési járművek jelentős részén.

Bár minden diák megkapja évek óta Kajla-útlevelét az év végi bizonyítványosztáskor, nem biztos, hogy tudjuk, mi mindent kezdhetünk a pecsételőfüzettel. Az alsó tagozatosoknak járó kis füzetke, melynek címlapjáról a kezdeményezésnek helyet adó vizsla mosolyog ránk, nem csak arra szolgál, hogy a hazai látnivalóknál begyűjtsük a pontokat, segít abban is, hogy tömegközlekedéssel ingyen eljuthassunk az ország minden tájára. 

Nagy kedvezmények az egész családnak

A füzet tulajdonosai diák- vagy személyi igazolványukkal együtt díjmentes jegyet válthatnak a buszokra és a vonatokra a nyári szünet folyamán, egy vagy két felnőtt kísérőjük pedig 33 százalékos kedvezményre jogosult

Akár a Balaton, akár Budapest az úti célunk, a Kajlával ingyenes utazásra jogosultak egész nyáron a gyerekek
Fotó: Digoarpi / Getty Images Hungary

„A Kajla-program ötödik éve bizonyítja, hogy rengeteg élmény vár mindenkit Magyarországon, csak útra kell kelni. Megújuló közlekedési járműpark, menetrendi fejlesztések, új kedvezményes jegykonstrukciók; a közlekedési vállalatok felkészültek, így minden adott ahhoz, hogy az idei nyár is a felejthetetlen élményekről szóljon” – hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a napokban a lehetőségre. 

A Magyar Turisztikai Ügynökség a kerettörténet megalkotása során nemcsak az utazásra, de a látnivalók megismertetésére is gondolt. Ha inspirációra van szükségünk, az útlevél mellé biztonságos túraútvonalakkal, érdekességekkel teli, kézzel fogható idegenvezető prospektusokat, feladatos füzeteket is kaphatunk segítségül a Kajla honlapján jelölt helyszíneken. 

Június 17. és augusztus 31. között minden gyermek korlátlan számban díjmentesen utazhat a MÁV-START, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain az idei, világoskék Kajla-útlevél és személyazonosításra alkalmas igazolványának felmutatásával, informál a vasút központi honlapja. A felhasználási lehetőségek idén bővültek,immár a Balatonon és a Dunán is kedvezményes jegyet válthatunk a MAHART hajóira alsó tagozatos családtagjainknak. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.