Így lesz jobb a hangulatod északi módra: az új trend jobb, mint a hygge

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A hygge kifejezést valószínűleg még akkor is hallottad, ha azzal nem vagy tisztában, mit jelent pontosan: szinte reklámszlogenné vált a kifejezés, így sokan rá is untak. Sebaj, most itt a mys! Hogy mi is? Mindjárt kiderül!

Először tegyük gyorsan tisztába a hygge rejtélyét azoknak, akik az utóbbi öt-hat évben nem ismerkedtek meg azzal: a dán kifejezés leginkább egy hangulatot jelöl, amely nyugodt, meleg, otthonos, amelyben jól érezzük magunkat, a békés pillanatok szépségét pedig folyamatosan élvezzük.

Félre, hygge, itt a mys!

A hygge annyira elevenébe talált a 21. század emberének, aki leginkább egész álló nap csak rohan, futtában kap be pár falatot, nincsen ideje egy kicsit sem lelassulni, bekuckózni vagy a semmittevést élvezni, hogy egyáltalán nem meglepő az a vehemencia, amellyel a hygge mindent letarolt

Konmarisan vette be az életmód és a lakberendezés világát is, könyvek mellett dizájntárgyak is születtek a hygge jegyében, sőt, élelmiszerek is.

Sokaknak ezért mostanra már a hócipője is teli van a hyggével, mert abból is csak marketingszlogen lett. Nekik – és ha neked eddig fogalmad sem volt róla, hogy mi is az a hygge, akkor neked is – szeretnénk bemutatni most az alternatívát, a myst, mely teljesen mentes az elhasználtságtól. Viszlát, Dánia, irány Svédország: ez a mys!

Meleg, meghitt hangulat: ezt hozza el a mys, a hygge sallangjai nélkül
Fotó: Olha Sydorenko / EyeEm / Getty Images Hungary

Vedd körül magad azzal, amitől jó érzések töltenek meg

A svéd kifejezés a kényelmet és az összebújást jelenti, abban különbözik leginkább a hyggétől, hogy kizárólag a minket körülvevő dolgokra és főleg az emberekre fókuszál. Nem kell ilyen vagy olyan tárgyakat beszerezned, hogy megélhesd a myst:

Idézőjel ikon

ugyanúgy elérhető ez egy albérleti szobában, mint egy víkendházban.

Sőt, az a jó hírünk van, hogy valószínűleg már ismerős is neked ez a hangulat vagy érzés, csak nem tudtad, hogy így kell nevezned azt, amit akkor éreztél.

Így gyakorold a myst

Nem titokzatoskodunk tovább: a következő élmények, helyzetek például mind a myst jelentik. Egyszerűek és nagyszerűek, valószínűleg te is rögtön rá fogsz érezni arra, mit takarnak a valóságban, és hogyan találhatsz még myses szituációkat mindennapjaidban!

Íme, a mys egyetlen fotóban!
Fotó: Anastasiia Krivenok / Getty Images Hungary

Hogy mi minden lehet mys?

  • Gyertyafény mellett megnézni egy filmet.
  • Az ágyad környékét fényfüzérekkel körbevenni.
  • Nagycsaládi vacsorát tartani gyertyafényes asztal mellett.
  • Hétvégén az ágyban meginni a reggeli kávéd.
  • Takaró alatt filmet nézni a kanapén legjobb barátoddal vagy pároddal.
  • Az ablakból, otthonod melegéből nézni az esőt.
  • Befűteni egy hideg estén.
  • Lágy, meleg fényekkel megvilágítani otthonod.

Ugye, hogy neked is volt már részed ilyen vagy ehhez hasonló élményekben?

Nem olyan bonyolult tehát a mys, a lényege csupán annyi, hogy érezd jól magad a pillanatban, puha és lágy dolgokkal körülvéve magad.

A télből elég sok idő van még hátra ahhoz, hogy a mysre a mindennapokban is figyelj: bármi is legyen kedvenc tevékenységed, az olvasás, a rajzolás, a főzés, a filmnézés, a zene vagy egyéb, könnyen megvalósíthatod segítségével a myst is. Hajrá, relaxálj svéd módra, és élvezd a nyugalmat!

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.