Ezért drágább a gyümölcs már a húsnál is: szörnyű a tendencia

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyre drágább a gyümölcs a boltokban, még a húsokat is lekörözik, pedig korábban épp az ellenkezője volt jellemző. Egyik oka, hogy manapság mindig minden kapható, ezért pedig súlyos árat kell fizetnünk.

Az utóbbi időben sok dolog megváltozott az árak arányát tekintve. Míg korábban egy műszaki cikkre beruházni nagy dolognak számított egy család életében, és hónapokon keresztül kellett spórolni rá, addig manapság egy forró levegős sütőt megvehetünk két éttermi étkezés költségéből – írta meg az Agrárszektor.

Ugyanakkor ez fordítva is igaz: régebben a zöldség és gyümölcs alapvető és olcsó alapélelmiszer volt, manapság viszont horrorisztikus összegeket hagyunk ott a kasszánál egy családi ebédre való bevásárlás esetén.

Ezért drágább a gyümölcs, mint a hús
Fotó: Oksana Shufrych / Getty Images Hungary

Miért lett drágább a gyümölcs, mint a hús?

Fontos azonban azt is figyelembe venni, hogy korábban több család magának termelte meg a zöldséget, gyümölcsöt. Épp ezért a boltokban fellelhető választék is sokkal szerényebb volt, hiszen nem volt rá akkora kereslet. Ráadásul azok is mindig kizárólag szezonnak megfelelő termékek voltak, nem úgy, mint napjainkban.

A nagy boltok terjeszkedésével a kínálat is egyre szélesedett, és olyan termékek is megjelentek, amelyek nem teremtek hazánkban, és nem is szezonálisak. 

Súlyos árat fizetünk ezekért is

A globális kereskedelemmel azonban nem csak a szokásaink alakultak át, de rendkívül rossz hatással van környezetünkre is, amiért súlyos árat kell fizetnünk. Első szempont, hogy a háztartások jelentős része áttért a boltban való vásárlásra, így teljes egészében rájuk vagyunk szorulva. Ha valami oknál fogva megszűnne az élelmiszerellátás, komoly bajba kerülnénk étkezés szempontjából.

A zöldségekre az időjárás is nagy hatással van, ezen kívül, ha valami helyben terem, és sok van belőle, az olcsóbb lesz, míg külföldről behozni sokkal drágább. Mindemellett az üvegházat, a szállítást is megfizetjük, de legfőképpen azt, hogy egész évben kaphatók.

Hiába fejlődik folyamatosan a technológia, az eszközök, amivel a zöldség- és gyümölcstermesztők dolgoznak, szintén drágulnak, ahogy a munkaerő is. Ráadásul még így is óriási az árrés: a termelők nagyjából a harmadát kapják annak, amit mi a boltban kifizetünk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tóth Evelin
Tóth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.