Ez történik a lomtalanításra kitett holmijaiddal

Olvasási idő kb. 3 perc

Februárban megkezdődött a lomtalanítási szezon: ha téged is érdekel, mi lesz annak a sok hulladéknak a sorsa, amelyet az utcákról ilyenkor begyűjtenek, most megtudhatod.

A fővárosban és agglomerációs településeken a nem kívánatos lomok elszállításáról gondoskodó Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója február 12-én kezdte meg az idei lomtalanítási szezont: áprilisban és májusban is folyamatosan végzik ezt a munkát, melynek keretében 2023-ban 31 ezer tonnányi hulladékot gyűjtöttek be.

Nem minden hulladékot visznek el lomtalanításkor

Lomtalanításokat 1967 óta szerveznek Budapesten: évi egy alkalommal van lehetőség ezen akció keretében nagydarabos hulladékainktól megszabadulni. Hogy melyik kerületben mikor járnak körbe a lomtalanítók, azt folyamatosan teszik közzé honlapjukon. Megkérdeztük a hulladékgazdálkodási divíziótól azt, 

mit tehetsz ki, mi történik, ha nem megfelelő hulladék is kerül a házad elé, de azt is, mi lesz a sorsa a sok lomnak, válogatják-e azokat.

„A hatályos előírások alapján a lomtalanítás a háztartásokban keletkező nagydarabos, a rendszeresített hulladékgyűjtő tartályokba méretüknél fogva bele nem helyezhető hulladék (bútorok, szekrények, fotelek, asztalok, ágykeretek stb.) elszállítására szolgál(na). Sajnos, mint Ön is tapasztalhatta, a lakosság – rendszeres tájékoztatásunk ellenére - olyanokat is kitesz, amelyek nem minősülnek lomhulladéknak, így azoktól nem a lomtalanítás keretében kell megválni, hanem a normál kommunális vagy a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés során. Rendszeresen helyeznek ki lakásfelújítások során keletkezett építési és bontási törmeléket, továbbá festéket és egyéb nem kitehető veszélyes hulladékot is. Munkatársaink ezeket nem szállítják el” – írták. Vagyis tényleg ne próbálj meg így megszabadulni a két évvel ezelőtti lakásfelújítás során kibontott téglától, mert a lomhulladékot szállítók azt nem fogják elvinni.

Az ilyen típusú hulladékot ne tedd ki, biztosan nem viszik el lomtalanításkor
Fotó: Isabel Pavia / Getty Images Hungary

Ide viheted a sittet és az elektronikai hulladékot

Ezektől a hulladékoktól más módon kell tehát megszabadulni – viszont erre is van megoldás, sőt, az FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója arról tájékoztatott minket, hogy minden, a háztartásban keletkező hulladék kezelésére van megoldásuk.

„Az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió Budapesten 18 lakossági hulladékudvart üzemeltet, amelyekben a háztartásokban keletkező hulladékok széles skálája egész évben térítésmentesen elhelyezhető. A lakosnak így nem kell megvárnia az évi egyszeri lomtalanítást, hanem amikor az adott dolog feleslegessé válik, vagy hulladék keletkezik, a hulladékudvarokba behozhatja. Nagyon lényeges, hogy elindulás előtt a honlapunkon tájékozódjon arról, hogy a választott hulladékudvar átveszi-e, és milyen feltételekkel az adott anyagféleséget” – tájékoztatták a Díványt.

Ha még jó, ne dobd ki így

Hogy mi lesz a kiszelektált lomjaiddal? „A lomtalanítás során elszállított

hulladék egy részét a rákospalotai Fővárosi Hulladékhasznosító Műben energetikailag hasznosítjuk, a fennmaradó mennyiség a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központban kerül ártalmatlanításra. Egyik létesítményben sem történik válogatás.

2024-től a lomtalanításkor kihelyezett hulladékból a fahulladék külön kerül elszállításra, melyet a megfelelő létesítményben előkezelést követően hasznosítanak” – tudtuk meg.

A hűtőnek sem az utcán van a helye
Fotó: jada photo / Getty Images Hungary

Ha tehát van még olyasmid otthon, ami neked nem kell, de más még használhatná, semmiképp ne lomtalanításkor válj meg tőle. Az ilyen holmikat ingyen leadhatod az FKF Szemléletformáló és Újrahasznosítási Központjaiban, ahonnan jelképes tárolási díjért vihetik el azokat mások. Megoldás lehet az is, ha helyi igények felmérése után ajándékozod el az ilyesmit. Zero waste csoportok ma már gyakorlatilag minden kerületben és nagyobb városban működnek: itt mindent elajándékozhatsz, ami ugyan használható, de nálad már felesleges.

Ha még részletesebben olvasnál arról, mit, mikor és hogyan helyezhetsz ki lomtalanításkor, ezt a cikkünketajánljuk!

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.