A világ arra vár, hogy felfedezzük: az élet valódi megéléséhez egy író szerint elengedhetetlen, hogy hosszú életünkön át ne hagyjunk fel a tanulással.
Mi az, amiben a gyerekek jobbak, mint a tinédzserek és a felnőttek? Pontosan az, amivel képesek 10 perc alatt őrületbe kergetni bennünket: a folytonos kérdésfeltevésükkel előznek be minket csak igazán. Ha most szemforgatva felhorkantál, hogy ugyan, ez nem tehetség, nem vezet sehová, akkor hagyd, hogy megpróbáljunk meggyőzni az ellenkezőjéről Gregg Levoy író (aki bekerült a Workforce Information Group „Top 20 karrierpublikáció” listájára a szenvedély és hivatás témában írt eszmefuttatásával) gondolatait a figyelmedbe ajánlva.
Gyermeki lelkesedés és kíváncsiság: A hosszú élet titka?
Ha már volt közöd gyerekhez, te is jól ismered azt az egyszerre cuki és felnőttként hajtépős időszakot, amely során a gyermek a végtelenségig (és bőven a mi tűréshatárunkat meghaladva) képes hajtogatni a „De miért?” ikonikus kérdését. Aztán egyszer csak kinövik ezt a korszakot, és mi fellélegzünk – de valóban jobb a tinédzserek cinikus flegmasága a gyermeki kíváncsiságnál?
Levoy határozott válasza erre a „nem”. A buddhisták „szabad, kezdő elme” koncepcióját véli a helyes útnak. Ennek lényege, hogy próbáljunk meg ugyanazzal a nyitott, csillogó szemű gyermeki kíváncsisággal tekinteni a világra, amelyben élnünk, mint ahogyan azt kicsiként tettük. Carl Sagan híres asztronómus anekdotájának lényegét felidézve, az óvodában sokkal inkább van „kutató” hozzáállás, mint a középiskolában: az előbbiben még mernek mindenre rákérdezni, nem ismerik a „buta kérdés” fogalmát, és végtelenül lelkesek kíváncsiságukban, míg tiniként már rettegnek attól, hogy kérdésük feltevésével butának tűnhetnének társaik előtt.
A kutatások azt mutatják, hogy az óvodáskorúak napi 100 kérdést tesznek még fel szüleiknek átlagosan: hajtja őket a világ megértésének, megfejtésének vágya. Hogy ez miért apad ki tinikorra, az rengeteg dolgon múlik Levoy szerint, például az iskolarendszerek számonkérő, adat-visszaböfögtető és jegyorientált rendszerén, amely másodrangú tanulóknak állítja be őket, és amely olyan dolgokra tanítja meg őket, amiket egyszerűen nem tartanak relevánsnak. De mi köze mindehhez hozzánk, felnőttekhez és a boldogságunkhoz?
Ha lemondasz a tanulásról, az életről is lemondasz
Levoy azt vallja, hogy
a tanulás egy túlélési mechanizmus, mivel az élethez való kötődés attól függ, hogy mennyire tudsz érdeklődő maradni a világ iránt.
Ha abbahagyjuk a tanulást, akkor többé nem lehetünk valódi példaképei, vezetői a gyermekeinknek vagy a fiatalabb generációknak, hiszen feladjuk a felfedezés művészetét, a tanulás szeretetét és az intellektuálisan aktív életmódot. Tehát, úgy is mondhatjuk, hogy ha abbahagyjuk a tanulást csodálatos világunkról, lemondunk az életről is, és magunkra zárjuk a világot.
Több kutatás is kimutatta, milyen jó hatással van testünkre és szellemünkre, ha öregkorban is megdolgoztatjuk agyunkat. A boldog öregkor receptjébe is belekerül hozzávalóként a szellemi frissesség megőrzése, az újdonságok kipróbálása. Az Alzheimer-kór megelőzésénél is gyakran hangsúlyozzák a szellemileg stimuláló tevékenységek fontosságát, legyen szó akár a rejtvényfejtésről, vagy a különböző játékok kipróbálásáról, illetve a korai életkorban kapott oktatás mennyisége is fontos szerepet kap ebben.
Összességében tehát Levoy tanácsa a boldog öregkorhoz és a valóban megélt élethez, hogy tápláljuk gyermeki világfelfedező kíváncsiságunkat és ne hagyjuk abba a tanulást. Ne vesztegessük el a megadatott időnket: győzzük le a cinikus maszk mutatására érzett késztetésünket, és szabadidőnkben vessük bele magunkat a világ ezer csodájának megismerésébe.
