Honnan tudhatod, hogy egy gázlángolóval van dolgod?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Sosem mondtam ilyet!”, „Ez nem is így volt, rosszul érzed!”, „Csak túlreagálod az egészet!” – ismerősen csengenek ezek a mondatok? Ha igen, valószínűleg te is a kifejezetten alattomos és romboló érzelmi manipuláció, a gázlángolás csapdájába estél. Mit érdemes tudni a jelenségről, és hogyan tudod megvédeni magad a manipulatív lángoktól? A témában Sas Eszter Krisztina pszichológus segíti a tisztánlátást.

A gázlángolás (angolul gaslighting) az érzelmi bántalmazás egyik formája. Az elnevezés frappánsan a negyvenes évekbeli Gázláng című amerikai filmből ered, amelyben a férfi megpróbálja az őrületbe kergetni a feleségét, azáltal, hogy az otthonukban megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségeket produkál.

Ahogy anno a filmvásznon, úgy napjainkban a valóságban is a párkapcsolatokban fordul elő leginkább ez a fajta befolyásolás, amelynek lényege, hogy az egyik fél – a gázlángoló – rendszeresen kétségbe vonja a másik igazát és hitelességét. A gázlángolás során a cél, hogy a manipuláció révén a másik ember megkérdőjelezze, sőt felül is írja saját valóságát.

Még az sem lehet valós, amit érzel

Alapvetően a saját érzéseink vizsgálata és gondolataink konfrontációja kifejezetten értékes és tanulságos megéléseket hozhat az önreflexiónkban. Azonban, ha a környezetünk az, ami folyton-folyvást hitelteleníti az érzéseinket, a vélekedéseinket és a megéléseinket, az idővel rombolóan hathat a saját magunkról alkotott képünkre. Megkérdőjelezhetjük önmagunkat, sőt súlyosabb esetben az is szöget üthet a fejünkben, hogy esetleg elment a józan eszünk.

Hiszen a gázlángoló folyamatosan és szisztematikusan hamis információkkal táplál minket, tulajdonképpen megmásítja a valóságot, és mindent elkövet annak érdekében, hogy az általa észlelt valóságot lássuk mi is. Függetlenül a tényektől és a megéléseinktől, a gázlángolónak csak a saját valósága számít.

A folyamatos megkérdőjelezés és hiteltelenítés eredménye pedig, hogy erőteljesen kételkedni kezdünk önmagunkban. Nem hiszünk a saját emlékezetünk megbízhatóságában, elbizonytalanodunk érzéseink valódiságában. Ezzel pedig identitásunk és önértékelésünk alapjai rendülnek meg.

Az apró parázsoktól a mardosó lángokig

Bár a gázlángolás egy pusztító manipulációs forma, nem egyszerű felismernünk azt. Hiszen az első randik alkalmával vagy a kapcsolat kezdeti szakaszaiban a gázlángoló jellemzően elbűvölő bókokkal és elsöprő érdeklődéssel férkőzik a bizalmunkba. Aztán ahogy telik az idő, kezdetben csak az apróbb félreértések és a kisebb konfliktusok esetén ütköznek ki az éles különbözőségek, de ekkor még nem tulajdonítunk ezeknek nagy jelentőséget.

Ezt követően a gázlángoló fokozatosan ébreszti fel bennünk a kételyeket, és elkezd minket hazugsággal vádolni. Ennek hatására felüti a fejét az önmegkérdőjelezés: Valami baj van velem? Tényleg rosszul emlékszem? Lehet, hogy valóban túlreagálom? Mi van, ha tényleg velem nehéz?

Ha pedig már hosszú idő óta ejt sebeket rajtunk a manipuláció, eljuthatunk oda, hogy minden egyes konfliktusért, problémáért és kapcsolati nehézségért csakis saját magunkat okoljuk. Ez rendkívül pusztítóan hat az önértékelésünkre, és abba a hamis illúzióba ringat minket, hogyha minden a mi felelősségünk, és miattunk romlottak el a dolgok, akkor egyedül csak nekünk kell változnunk, hogy helyrehozzuk. Pedig minden egyes kapcsolat két emberen múlik, és hiába törjük magunkat, egyedül képtelenek leszünk megoldani a gondokat, ráadásul úgy még nehezebb a dolgunk, ha bármit is teszünk, a gázlángoló megkérdőjelezi majd minden lépésünket.

Honnan tudhatod, hogy egy gázlángolóval van dolgod?

Témától függetlenül azt gondolom, hogy a kapcsolataink és mások megítélésében a legjobb iránytű az lehet, ha saját belső megéléseinkre hagyatkozunk. Vagyis arra, milyen érzéseket kelt bennünk, ha a másikkal vagyunk. Lássuk, milyen jelek utalhatnak arra, hogy gázlángolás áldozata vagy!

  • Gyakran hangzanak el a következő mondatok a másik szájából: „Rosszul emlékszel.”, „Ezt nem jól érzed.”, „Félreértetted.”, „Kiforgatod, amit mondtam.”, „Túlérzékeny vagy/Túlreagálod!”, „Olyan dolgokat látsz bele, amik nem is úgy vannak.” stb.
  • Rendszeresen másképp emlékszel a történésekre, mint a másik.
  • A beszélgetéseket állandóan visszapörgeted a fejedben, hogy végiggondold, hogy történt, és hogy jól emlékszel-e.
  • A viták során az a fontos, hogy kinek van igaza, ki mit mondott és ki hogyan emlékszik.
  • A másik rendszeresen ítélkezik feletted, kritikus megjegyzéseket tesz veled kapcsolatban.
  • Úgy érzed, a másik torzítottan látja a valóságot.
  • Korábban erősnek és magabiztosnak gondoltad magad, de mára már csak árnyéka vagy önmagadnak. A másik mellett csökken az önbizalmad.
  • Úgy érzed, lehetetlen a másiknak megfelelni. Kételkedni kezdesz a saját értékeidben.

Szabadulás az énképromboló lángok martalékából

A folyamatos megkérdőjelezés és az alattomos manipuláció fokozatosan építi le az énképünket, és erős bűntudatot kelthet bennünk. Éppen ezért nem egyszerű kitörni a gázlángoló manipulatív börtönéből.

Egyrészt az állandó megkérdőjelezés hatására az áldozatok ténylegesen kételkednek saját megélésükben a gázlángolásról is, és idő kell ahhoz, míg eljutnak oda, hogy elismerjék, érzelmi manipuláció áldozatai.

Másrészt, ha a gázlángoló veszélyben érzi a kapcsolatot, pozitív megerősítésekkel és a szeretete túlzott bizonygatásával próbál magához láncolni minket. De lássuk meg, hogy ez is csak annak a játszmának a része, hogy mi nem látjuk jól a dolgokat, hiszen ez egy jól működő kapcsolat, a másik pedig egy szerető, megbízható társ, aki mindent megtesz majd, hogy változzon. Ám amint visszatér a rendes kerékvágás, kezdődik elölről a hiteltelenítés és a manipuláció.

Éppen ezért nagyon fontos a megfelelő határok felállítása a manipulátorral szemben, sokszor pedig a teljes kapcsolatmegszakítás lehet az egyetlen megoldás. Elengedhetetlen, hogy megtanuljunk újra bízni önmagunkban és a józan ítélőképességünkben. És ha úgy érezzük, ez egyedül nem megy, bátran kérjünk segítséget, hogy újra képesek legyünk elhinni: az érzéseink valódiak!

A cikk szerzőjéről

Sas Eszter Krisztina pszichológus, a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.