7 kérdés, amivel többet segítesz, mint a legjobb tanáccsal

Olvasási idő kb. 6 perc

A legközelebbi szeretteimmel is volt már konfliktusom abból, hogy azt éltem meg, kéretlenül kapok tanácsokat. Mivel alapvetően jó problémamegoldónak tartom magam, általában olyan nehézségek nyomasztanak, amelyek nem kezelhetők egyszerűen, vagy inkább az érzelmi hatásukkal van dolgom. Szóval amikor belekezdek a dilemma elmesélésébe, és a másik alig pár perc múlva előáll egy többnyire kézenfekvő tanáccsal, akkor vagy azt érzem, hogy a) hülyének néz, hogy ez nekem még nem jutott eszembe; vagy b) nem is érdekli igazán, mi van velem, szeretné rövidre zárni a beszélgetést. Pedig ilyenkor csak arra lenne szükségem, hogy a helyzet rólam szólhasson, a másik meghallgasson és kérdezzen, hogy a támogatásával mélyebbre mehessek: oda, ahol a saját megoldásaimat találom.

Ha belegondolunk, annak a hajlandóságunknak, hogy másoknak tanácsokat adjunk, nincs sok értelme. Általában nem tudunk eleget az adott emberről, a problémáról, a kontextusról, és túl gyakran csak a saját megoldási módjainkat szajkózzuk, amelyeket a saját értékeink és tapasztalataink alapján szűrtünk le” – ezt már nem én mondom, hanem Warren Berger kérdezológus (questionologist).

Berger több évtizede kutatja a kérdezés természetét. Abban hisz, hogy a megfelelő kérdésfeltevésekkel jobb döntéseket hozhatunk, kreatívabbak lehetünk, és a társas kapcsolatainkat is fejleszthetjük. A Psychology Today-en nemrég megjelent cikkében Michael Bungay Stanier világhírű coachot, a The Advice Trap (A tanács csapdája) című könyv szerzőjét idézi, aki elmagyarázza, mi a baj a tanácsokkal, pláne ha kéretlenek, és mi az, amit tehetünk helyettük.

A javaslatod gyakran nem is olyan jó, mint gondolod

Tanácsokat adni persze nem ördögtől való dolog: az embereknek néha valóban szükségük van rá, de jó eséllyel közel sem olyan gyakran, ahogyan azt a környezetük képzeli. Ha bizonytalan vagy abban, hogy a másik szeretné-e hallani a tippjeidet, egyszerűen kérdezd meg tőle. Ez sokkal figyelmesebb megoldás, mintha rögtön elkezdenéd osztogatni őket. Az is jó, ha lassítani tudod a folyamatot, és a tanácsaidat a beszélgetés egy későbbi pontján mondod el, miután a másik jelezte, hogy szeretné őket meghallgatni.

További nehézség, hogy amit te a legszuperebb tanácsnak tartasz, mert neked bevált, az lehet, hogy a másik számára értelmetlen, énidegen vagy szimplán kivitelezhetetlen. Ha hibás tanácsokat adsz neki, azzal a kettőtök kapcsolatát is károsíthatod. Bár ennél gyakoribb, hogy a másik figyelmen kívül hagyja a tanácsodat, és némileg lelombozódva attól, hogy most sem sikerült mélységeiben elmondania neked, ami őt nyomasztja, kénytelen-kelletlen témát vált. Ez a reakció sajnos nem fog téged eltántorítani attól, hogy más embereket ajándékozz meg kéretlenül a bölcsességeddel

Te is kivagy a kéretlen tanácsoktól?
Fotó: Paul Bradbury / Getty Images Hungary

Amikor tanácsot adsz, nálad a hatalom

Bungay Stanier szerint a vágyunk, hogy tanácsot adjunk másoknak, a biztonságról és az irányításról szól. Amikor tanácsokat adsz, még akkor is, ha nem túl jókat, akkor magas státuszod van, te irányítod a beszélgetést, te adod a válaszokat. Ez egy aktív szerep, amitől valószínűleg jobban érzed magad, könnyebben involválódsz a beszélgetésben, élvezetesebbnek éled meg. Igen ám, de ezek a te igényeid, amelyek a középpontba kerülnek, miközben a másikról, aki problémával fordult hozzád, gyakorlatilag elterelődik a figyelem. Ha nem fordítod rögtön saját magad felé a helyzetet, hanem a segítségnyújtás érdekében felvállalod a látszólag passzívabb szerepet, azaz meghallgatod, kérdezed őt, azzal hidd el, rengeteget segíthetsz neki. A passzívabb szerepben maradás különösen nagy kihívás lehet azoknak, akik megszokták, hogy a munkájuk során ők mondják meg másoknak, mit csináljanak, akik azt hiszik, minden problémára nekik kell megoldást kínálniuk, vagy akik narcizmusból, alacsony önértékelésből vagy a szocializációjukból adódóan még nem gyakorolták be, milyen időnként hátrébb lépni, hogy másnak legyen lehetősége előtérbe kerülni. 

Segítsd megtalálni a saját válaszait

Talán te is megfigyelted már, hogy egy jó pszichológus, coach, mentor szinte sosem ad konkrét tanácsokat. Ehelyett segítenek végigmenni az úton, hogy te magad dolgozhasd ki a megoldásaidat. Ehhez három dolog biztosan kell: értő figyelem, hallgatás és jó kérdések. Ezzel a kombinációval abban támogathatod, hogy ő maga világosabban, többféle nézőpontból lássa a helyzetét, sorra vehesse a számára lehetséges válaszokat, miközben teret hagysz neki arra, hogy saját döntései legyenek, amelyek teljes egészében tőle származnak. Ez persze rövid távon azzal járhat, hogy alacsonyabb státuszúnak éled meg magad, hiszen némiképp alárendelődsz a beszélgetésben. De hosszú távon megéri, hiszen a másik megtapasztalja, milyen értékes támogatást kapott tőled. 

Neki kell eljutni a megoldásig, te csak segíthetsz benne
Fotó: borchee / Getty Images Hungary

A probléma tisztázása: az AWE-kérdés használata

Minden ilyen beszélgetést azzal érdemes kezdeni, hogy körbejárjátok, mi is tulajdonképpen a fő probléma. Néha az, ami elsőre problémának tűnik, nem az igazi nehézség, és tévútra visz, ha azzal kezd el foglalkozni úgy, hogy a fő problémáját érintetlenül hagyja. Bungay Stanier ezzel a kérdéssel szokott indítani: Mi itt az igazi kihívás a te számodra? Még ha a magyarban nyelvtanilag nem is annyira helyes, érdemes lehet az igazi szó mellett a te névmást is hangsúlyossá tenni, hiszen ez rögtön a beszélgetőpartner szubjektív megélésére viszi a fókuszt. Ezt követően Bungay Stanier egyszerű follow-up (nyomonkövetési) kérdéseket alkalmaz, hogy minél mélyebbre ássanak. 

Csak annyit kérdez: And what else? Azaz: És mi más? Ezt az angol szavak kezdőbetűi alapján AWE-kérdésnek nevezte el. Az awe magyarul ámulatot jelent, ami utal arra a meglepő erőre, ami ennek a háromszavas kis kérdésnek a sajátja. Általában ugyanis az történik ilyenkor, hogy az emberek túllépnek a tudatuk felszínén lévő válaszokon, elkezdenek hangosan gondolkodni, és egyre több felismerésük, ötletük lesz a problémájuk kapcsán. A kérdés a kérdezőnek is segíthet, hogy távol tartsa magától a „tanácsszörnyet”. Az azonban fontos, hogy igazi érdeklődéssel tegye fel a kérdést, és maximum háromszor, különben könnyen repetitívvé válhat. Az utolsó fordulóban érdemes kicsit variálni is, például így: Van-e valami más? 

Miután valaki tisztábban átgondolta a problémáját, elkezdhetjük a megoldások felé terelni a beszélgetést. Az emberek fejében általában már vannak elképzelések a cselekvési irányokról, sokszor abban van szükségük segítségre, hogy ezeket átgondolják, koherens stratégiává fejlesszék, konkretizálják. 

Sok múlik a jó kérdéseken
Fotó: bestdesigns / Getty Images Hungary

Példa a tanácsadás nélküli segítésre

Berger Hal Mayer lelkipásztor, coach példáját is leírja. Hogyan segít valakinek pusztán kérdezéssel, anélkül, hogy a beszélgetés során egyetlen szó tanács elhangozna? Mayert egy nő kereste fel azzal a problémával, hogy hogyan tudna több önkéntest toborozni a saját plébániájára. Ahelyett, hogy Mayer rögtön megosztotta volna a toborzással kapcsolatos saját tapasztalatain alapuló tippjeit, megkérte a nőt, hogy fogalmazza meg a célját. A nő azt mondta, 10 új önkéntessel lenne elégedett. Utána Mayer megkérdezte tőle, mi az, amit már próbált ennek érdekében? A nő elmondta a korábbi erőfeszítéseit, amelyekkel kudarcot vallott. Ekkor Mayer megkérdezte, mi az, amit szívesen kipróbálna az önkéntesek toborzásáért, ha a pénz nem lenne akadály. 

A nő először azzal az ötlettel állt elő, hogy 100 dollárt ajánlana fel az embereknek önkéntes munkára. Mayer ezt tudomásul vette, majd megkérdezte: Mi más ötlete van még? Minden megosztás után újabb és újabb ötleteket kért a nőtől. Amikor elfogytak a nő ötletei, Mayer felsorolta neki az elhangzott ötleteket, és megkérdezte, ezek közül melyik érdekli leginkább, melyiket szeretné megvitatni. A nő azt az ötletet választotta ki, amelyik egy limonádépult felállításáról szólt, ahol az ingyenes hűsítő ital mellé az emberek az önkéntességről is kapnának tájékoztató anyagokat. 

Mayer ezután több gyakorlati kérdést tett fel az ötlettel kapcsolatban: Hogyan állítanád elő? Mi kellene a kezdéshez? Milyen nehézségek merülhetnek fel menet közben? Mik azok a lépések, amiket rögtön meg lehet tenni? Mire végeztek a beszélgetéssel, a nőnek konkrét cselekvési terve volt – és alig 20 perc sem kellett hozzá! Ráadásul a limonádépult közel sem az első ötlete volt, ezért is volt óriási segítség Mayer látszólag passzív, de annál értékesebb hozzájárulása. 

Nem mindig az első ötlet a nyerő – segíts neki, hogy mélyebbre mehessen
Fotó: Yuri Ruggeri / Getty Images Hungary

Ezt a 7 kérdést vidd el magaddal

Ha legközelebb valaki a problémájával fordul hozzád, hagyd az instant tanácsokat, inkább az alábbi kérdésekkel segítsd őt, felvállalva a támogató szerepet: 

  1. Mi itt az igazi kihívás a te számodra? 
  2. Mit próbáltál már?
  3. Ha bármit kipróbálhatnál a megoldásra, mi lenne az? 
  4. És még mi? (Ezt kétszer-háromszor érdemes megismételni.)
  5. Az ötletek közül melyik érdekel a leginkább? 
  6. Mi állhat a megvalósítás útjában, és mit lehet tenni ez ellen? 
  7. Mi az az egy lépés, amelyet azonnal megtehetsz az ötlet megvalósításáért?
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.