Hogyan bírjuk ki a telet? 7 tipp befordulás ellen

Olvasási idő kb. 2 perc

Beléptünk a tél első hónapjába. A nappalok egyre szürkébbek és rövidebbek, az idő egyre hidegebb, de persze a mesebeli hóesés egyelőre sehol.

És ha mindez nem lenne elég, a járvány is újra bekeményített, időről időre, kisebb-nagyobb mértékben bezártságra kárhoztatva minket. Hogyan bírjuk ki mégis? Ehhez hoztunk tippeket.

1. Aludjunk

Ha teheted, iktass be a héten legalább egy estét, amikor tudatosan korábban fekszel. Vagy legalább egy hétvégi délutáni sziesztát. A mai ember egyik fő problémája, hogy folyton a pihenés rovására próbál mindent megcsinálni: a munkát, a házimunkát, az egyéb elintéznivalókat. Szabjunk határt ennek, és ha már a korai sötétedés úgyis pihenésre hívogat, engedjünk a csábításnak.

2. Mozogjunk

Esetleges karantén idején a lakásban is számos módon lehet mozogni, de azért nyugodtan menjünk a szabadba is. Elindulni nehéz csak ebben az időben – ha kint vagyunk, már megy a mozgás. Nem is kell rögtön a maratoni futásra gondolni, egy-egy kiadós séta a friss téli levegőn csodákat tesz.

Az otthoni mozgás is jót tesz a befordulás ellen
Fotó: Willie B. Thomas / Getty Images Hungary

3. Társasozzunk

Szalad az idő, ha játszunk. A társasjáték mindig feltölt, kikapcsol. Lehet, hogy néha nehéz kiszakadni a hétköznapokból, és elővenni a gyermekibb, játékosabb énünket, de mindig megéri. Arról nem is beszélve, hogy a társasozás remek program, ha olyanokkal találkozunk, akikkel egyébként nehézkesebb lenne közös beszédtémákat találni.

4. Olvassunk

Azt nem is kell mondani, az olvasás miért jó, de azt talán érdemes kihangsúlyozni, hogy a lefekvés előtti olvasás a könnyebb és pihentetőbb alváshoz is hozzájárul. A különböző közösségi oldalak hírfolyamának görgetése helyett kuckózzunk be egy jó sztorival és egy meleg takaróval a kanapé sarkába az olvasólámpa alá – lélekemelő érzés lesz.

5. Igyunk forró italokat

Nemcsak fizikailag, de lelkileg is fel tudnak melegíteni télen a különböző forró italok, és nem is feltétlenül az alkoholosakra gondolunk. Persze a forralt bor kihagyhatatlan eleme a karácsonyi szezonnak, de ne becsüld le a különleges téli ízekkel felturbózott teákat vagy forró csokikat se.

Az olvasás mindig jó a léleknek, de télen különösen
Fotó: Kathrin Ziegler / Getty Images Hungary

6. Hordjunk színes kiegészítőket

A szürke téli időt remekül feldobhatod egy-egy színes sállal, sapkával vagy kesztyűvel. A színek bizonyítottan jó hatással vannak a hangulatunkra, különösen, ha magunkon hordjuk őket – a profibbak egyenesen a színtípusuknak megfelelően. Ha ez megvan, a lakásodat is feldobhatod néhány új színes díszpárnával vagy terítővel.

7. Tervezzük meg a nyarat

Igen, igen, messze van még a nyár, de ha már nagyon befordulnánk, érdemes arra gondolni, hogy a napsütés is el fog jönni egyszer. Nem ciki, ha már most megtervezed, mit fogsz csinálni következő nyáron. Keress úti célokat a nyaraláshoz, írj bakancslistát, olvass útikönyveket vagy blogokat. Jó érzés akár csak álmodozni erről, ami egyúttal az első lépés a megvalósításhoz.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.