Hibrid fenevadak tartják rettegésben a lakosságot: támadás történt Németországban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ragadozók tartják rettegésben a német Brandenburg tartomány egyik városkájának lakóit. Egyelőre nem tudni, hogy farkas vagy farkas-kutya hibrid, azaz egy wolfdog áll-e a támadások mögött.

Amint arról a maz-online.de beszámolt, nemcsak a tartományi környezetvédelmi hivatal, de a helyi vadásztársaság is DNS-mintát vett annak érdekében, hogy kiderüljön, mivel állnak szemben. Míg a hivatal vizsgálatai szerint farkas, utóbbi szervezet eredményei szerint az sem zárható ki, hogy hibrid lehetett a támadó. Az állat egy tacskót támadott meg még hetekkel ezelőtt. 

A helyi környezetvédelmi hivatal szerint azonban azt a feltételezést, hogy egy farkas-kutya hibrid támadhatta meg a tacskót, nem erősítették meg a Senckenberg Vadgenetikai Központ adatai. A hatóság tájékoztatása szerint az Oder-Spree kerületben korábban mindössze egy, hibrid által elkövetett támadás történt. 

A farkasok és kutyák nászából született hibridek lehetnek veszélyesek
Fotó: Henrik Sorensen / Getty Images Hungary

Köztünk élnek a kutyák és farkasok hibrid utódai

A két faj kereszteződése nem lehetetlen, egy kutyafajta, a csehszlovák farkaskutya létrejötte is ennek köszönhető. Az elfogadott standard szerint azonban a farkas öröksége esetükben elenyésző lehet csupán, elvileg összesen négy farkast használtak fel a fajta 1955-ös megalkotása óta. A természetben elvétve kereszteződhetnek, több ízben is beszámoltak hasonlóról az elmúlt évtized során, amióta a farkasok ismét birtokba vették a kontinenst. 

Annak, hogy farkast tilos visszatenyészteni a csehszlovák farkaskutya származási vonalába, nyomós oka van, ugyanis a vadászösztöne, zsákmányossága még így, évtizedek távlatából is jóval erősebb, mint más kutyafajtáké. Ennek ellenére egy, a lapunknak nyilatkozó, a neve elhallgatását kérő kutyatenyésztő szerint külföldön azért több ízben előfordult már, hogy vérfrissítést alkalmaztak farkas segítségével egyes tenyésztők a csehszlovák farkaskutyákon. 

Az azenkutyam.hu magazin szakértője, Csupor Erik szerint már a csehszlovák farkaskutya is nehezen kezelhető, kifejezetten önfejű, csak tapasztalt és aktív, határozott gazda mellé való kutyafajta. Mint azt a fent hivatkozott cikkében kifejti, kifejezetten és az átlagot meghaladóan falkaállatok.

Idézőjel ikon

Egy megfelelő kontroll nélküli csehszlovák farkaskutya esetében bizony előfordulhatnak nem várt balesetek

– írja a szakember. 

A szabadon sétáló kutyákat a farkasok és a hibridek is tekinthetik élelemnek, vagy éppen párosodásra alkalmas egyednek
Fotó: Henrik Sorensen / Getty Images Hungary

Európában többször felbukkantak már farkas-kutya hibridek az évek során

Hogy a véletlen kereszteződések során született hibridek milyenek, azt egy neve elhallgatását kérő kutyatréner összegezte lapunknak. A tréner kezei között több csehszlovák farkaskutya és wolfdog is megfordult az elmúlt évek során. Bár hangsúlyozta azt, hogy ő kifejezetten kutyákkal foglalkozik, nem farkasokkal, véleménye szerint

 a hibridek sem támadnak direkt más állatokra vagy emberre.

Mint mondta, a hibrid almon belül is lehetnek eltérések a kölykök között, a kutyásabb példányok jobban keresik az ember társaságát, míg a farkasosabb egyedek egyértelműen kerülik a kontaktust.

„Kivétel lehet, ha állattal sétálnak az erdőben, mezőn, mert akkor ugye az állat zsákmány. Ha éhesek, bizony az emberrel élő háziállatok számukra elérhető élelem. Itt lehetnek konfliktusok" – magyarázta.

Túl sok a farkas?

A brandenburgi vadászok a helyzet tisztázása érdekében további vizsgálatokat javasolnak, például a környéken fellelhető ürülékek vizsgálata által. A farkasok elszaporodásának kérdésköre az elmúlt hónapok során ismét fellángolt Európa-szerte, több ország engedélyezte az állomány ritkítását a rendszeres gazdasági károk miatt. A hivatal szerint azonban Barndenburg tartományban nincs szükség további vizsgálatokra, hiszen tudják, hogy a környékbeli farkasfalka hol él. Szerintük a tacskót érintő baleset hátterében inkább az állhat, hogy a kutya gazdája szabadon sétáltatta kedvencét egy farkasok által lakott területen.  

„Évek óta figyelmeztetjük a kutyatulajdonosokat arra, hogy mindig pórázon kell tartani az állatokat, mivela farkasok a kutyákat betolakodónak, zsákmánynak vagy akár párzási partnernek is tekinthetik” — írták közleményükben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.