A szerelemházasságok helyett az elmúlt években egyre több, észérvek alapján megszületett projektházasság köttetett. Joggal gondoljuk, hogy ezek a racionális alapokon nyugvó holtodiglan-holtomiglan kapcsolatok, amit általában érett fejjel kötnek az emberek, tartósabbak, mint a tiszta érzelmekből fakadók. A tapasztalatok azonban épp az ellenkezőjét igazolják.
Vajon hogyan érdemes házasodni, érzelemből vagy tudatos döntés alapján? Erre a kérdésre kerestük a választ Galambos Balázzsal, a Szépen Válj El Válásközpont alapítójával és vezetőjével, aki szakmai tapasztalati alapján vázolta a különböző motiváció alapján születő házasságok előnyeit és hátrányait. Jótanácsként pedig azt javasolja: házasodjunk szerelemmel, és ha úgy alakul, akkor váljunk tisztességgel.
Hogyan kell elképzelni azt a szituációt, amikor valaki nem az érzelmeire, hanem az eszére hagyatkozva választ magának társat?
A projektházasságok mozgatórugója általában valamilyen külső tényező, a leggyakrabban a múló idő. Képzeljünk el egy negyvenes éveiben járó férfi informatikust, aki habitusából vagy a munkájából adódóan nehezen teremt kapcsolatot a másik nemmel. Ám a munkahelyi kantinban gyakran találkozik egy csinos, fiatal, harmincas könyvelővel, miközben ebédet melegít magának a mikrosütőben. Mindketten benne vannak már abban a korban, amikor jó lenne már társra lelniük, ha családot szeretnének. A férfi edzeni jár, jól keres, nincsenek káros szenvedélyei, a nő nem az a kikapós fajta, és már a szülei is régóta mondogatják, hogy meg kellene már házasodnia, és érkezhetnének már az unokák. Bár hiányzik a fellángolás, a mindent elsöprő szerelem, azt gondolják, keresve sem találhatnának maguknak jobb társat, ezért összekötik az életüket.
Majd az előzetes tervnek megfelelően jön a gyerek, épül a ház, és akkor, amikor már megvan a gyerek és megvan a ház, jönnek a problémák, és egyszer csak tönkremegy a házasság, és nem értik, miért.
Miért?
Mert a tartós kapcsolathoz kevés, hogy azt gondolták, megfelelnek egymás számára. Miután megvalósították és kipipálták az elgondolt terveket, már nincsenek a közös életükben új célok, és nem is nagyon vannak olyan effektív értékek, amelyek összetartanák őket.
Melyik az a korosztály, amelyiknek a tagjai sokkal inkább hajlanak arra, hogy projektházasságot kössenek?
Egyértelműen a 40 fölöttiek, hiszen ők azok, akiket több szempontból is sürget az idő, egyebek között a gyerekvállalást miatt, és egyre inkább azt érzik, kezdeni kellene valamit az életükkel.
A múló időn kívül mennyire jellemző, hogy valaki sokkal inkább azért házasodik, mert fél az egyedülléttől, a magánytól?
Ez nem annyira jellemző, főleg nem az egyedülléttől való félelem, hiszen ezek az emberek már sokat voltak egyedül. Nekik sokkal inkább párkapcsolati kudarcaik vannak, vagy ha félnek, akkor leginkább attól, hogy idős korukban ki fogja majd rájuk nyitni az ajtót, ki szed majd nekik karácsonykor a húslevesből, amikor már nem lesz a nagymama vagy az édesanya.
Jól gondolom, hogy a projektházasságok hamarabb és könnyebben tönkremennek?
Egyértelműen. Bár a szerelmen alapuló házasságok jó része is tönkremegy, elhasználódik, de ott van hová visszanyúlni, amikor elkezdünk dolgozni a megmentésén. Ott van egy olyan alap, amit, ha a házasságátvilágító auditon megtakaríthatunk a lerakódott sérelmektől, nehézségektől vagy csalódásoktól, akkor újra tudjuk építeni a házasságot. Ez az alap pedig nem más, mint azok a szép és jó emlékek, melyekre jólesik visszagondolni. Ilyen lehet például az egymásról szerzett első benyomás, az első pillantás vagy találkozás, amire sokan úgy emlékeznek, hogy már akkor rögtön tudták, hogy a másik lesz a férjük vagy a feleségük, a gyerekük anyja vagy az apja. És ezt a párterápián azok az emberek mondják egymásról, akik többnyire haragszanak egymásra. Ezek az első emlékek egy projektkapcsolat esetében kimerülnek annyiban, hogy a másik helyes volt, jól nézett ki, félszeg volt, kedves volt, esetleg kérdezett tőlünk valamit.
Egy párterápián könnyen bevallják az emberek, hogy nem szerelemből házasodtak?
Igen, minden zokszó nélkül.
És ilyenkor csak neked vallják be, vagy ott ül a házastársuk is?
Természetesen egymás előtt is vállalják mindezt, hiszen amikor már válófélben vannak a felek, akkor már egyáltalán nincsenek érzelmek, hiszen egyébként sem nagyon voltak. Ilyenkor már se érzelmek, se közös célok nincsenek. Mindenkinek saját célja van. Például, ha van közös gyerek, akkor a nőnek az, hogy a maximális tartásdíjat kisajtolja, a férfinak pedig az, hogy a kapcsolattartás olyan legyen, hogy a lehető legtöbb időt tölthesse a gyerekével.
Nehezebben vagy könnyebben érnek véget ezek a válóperek, mint például szerelmi házasságok esetén?
Ez jó kérdés. Az, hogy éppen meddig tart egy válóper, függ a pénzügyi kultúrától vagy a baráti, családi háttértől. Ez utóbbi esetben azokra a titkos tanácsadókra gondolok, akik a háttérből mindent jobban tudnak. Olyanok ők, mint a fociszurkolók, akiknek mindegyike ért a focihoz, de játszani soha nem játszotta. Ahogyan a politikához is sokan értenek, de felelősséggel nagyon kevesen tudják csinálni.
Ezek a kéretlen kibicek általában az anyósok, a kollégák, kolléganők, az ügyvéd, aki a család barátjaként a lakásszerződést kötötte, de gőze nincs a családjoghoz.
Mikor fordulhat elő az az eset, amikor van értelme megmenteni egy projektházasságot?
Akkor, ha az együttélés közben kialakultak az érzelmek. Mert nem kizárt, hogy bár nem érzelemre alapult a kapcsolat, de megszeretik egymást a házastársak.
