A harmonikus párkapcsolat titka nem az, hogy mindenben egyetértetek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A harmóniára hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint két ember közötti megállapodásra. Ebből kifolyólag rengeteg energiát fektetünk abba, hogy egyetértésre jussunk, addig harcolunk, amíg meg nem találjuk a közös metszetet.

Kétségtelen, hogy ha egyetértünk a másik elképzeléseivel és osztozunk egymás értékrendjében, az nagyban megkönnyíti a párkapcsolatot. De valójában a mély és tartós érzelmi és mentális harmóniához másra van szükség.

A harmónia egy kapcsolatban megértést jelent

Nem kell mindenben egyetértenünk, a lényeg, hogy hajlandók legyünk megérteni a másik perspektíváját és halljuk meg az ő igazságát is. A legtöbben hiszünk abban, hogy a gondolataink, a véleményünk és a meggyőződéseink meghatároznak bennünket, és azt, hogy kik vagyunk. És hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy

a mi igazságunk az alapvető igazság, és ha valaki nem ért egyet vagy másképp él meg helyzeteket, az az identitásunkat veszélyezteti.

De hogyan tudunk harmonikusan élni egy olyan személlyel, aki másképp látja a dolgokat, mint mi? Ez azt jelenti, hogy nem ért egyet azzal, akik vagyunk, amiből az következik, hogy nem lehet harmónia köztünk? El kell érnünk, hogy a partnerünk egyetértsen velünk és a tapasztalatainkkal?

Nem, egyáltalán nem. Nancy Colier pszichológus szerint a harmónia egy kapcsolatban, legyen az romantikus, plátói, szakmai, családi vagy baráti, abból fakad, hogy hajlandók vagyunk megérteni a másik ember igazságát anélkül, hogy le akarnánk nyomni a torkán a sajátunkat. A harmónia abból a vágyból születik, hogy elfogadjuk a másik személy igazságát és perspektíváját.

Ha van bátorságunk feladni, hogy mások tapasztalatait kizárólag a saját szemüvegünkön keresztül nézzük, nem lesz probléma a kapcsolat harmóniájával sem. Ez ugyanis nem azt jelenti, hogy egyetértünk az élet értelmében, abban, hogy mi legyen, vagy ne legyen, hogy mi történt, vagy nem történt meg, sokkal inkább azt, hogy megvan a közös szándék arra, hogy megértsük és megismerjük egymást, egyetértésben és nézeteltérésben egyaránt.

Első lépésként kezdhetjük azzal, hogy megtanuljuk a jó kérdéseket feltenni. Például, te hogy érzed magad ebben a helyzetben? Hogyan éled meg ezt? Mit jelent a számodra? És ne csak a kérdéseket tedd fel, hanem

tedd félre a saját igazságodat és véleményedet ahhoz, hogy valóban meghalld a másik válaszait.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.