Ötből négy ember használja rosszul ezt a nyelvet

Olvasási idő kb. 4 perc

Az interneten már szinte alig írunk le úgy egy mondatot, hogy emoji ne szerepelne benne. Ennek az univerzális jelrendszernek az ismeretéhez nincs szükség nyelvtudásra, ennek ellenére vannak, akik a beszédes hangulatjeleket félreértelmezik és rosszul használják.

1982. szeptember 19-én 11 óra 44 perckor Scott Fahlman történelmet írt az interneten egy kettőspont, egy kötőjel és egy zárójelpáros alkalmazásával. Pedig Fahlman, a Carnegie Mellon Egyetem informatikaprofesszora semmi egyebet nem csinált, mint hogy kiírta az iskola online hirdetőtáblájára ezt: : - ). Ám ez a primitív, csak egy zárt közösség tagjai számára elérhető jel gyorsan meghódította az egész világot.

Az emberek már nem értették a viccet

Ezzel a mosolygós arccal, amelyet a Guinness Rekordok Könyve az „első digitális hangulatjelként” említ, és amely az emojik előfutáraként szolgált, Fahlman egy, a mai internethasználók számára is ismerős problémára, a szarkazmus online közvetítésére keresett megoldást.

Idézőjel ikon

A professzor ugyanis gyakran szembesült azzal, hogy az emberek nem értik a szarkasztikusnak szánták, tréfás szövegeket, és haraggal, ellenségesen válaszolt egymásnak, mert amikor csak szöveges üzenetet váltunk, nehéz eldönteni, hogy viccel-e valaki, vagy sem.

Hiszen ilyenkor nincs testbeszéd, nincs mimika, ami megmagyarázná vagy tompítaná az üzenet lényegét.

A hangulatjelet több mint negyven éve találta ki egy amerikai professzor
Fotó: Dimitri Otis / Getty Images Hungary

Az azóta eltelt több mint negyven év során a hangulatjelek, az emojik központi szerepet játszottak online és néha offline beszélgetéseinkben is. Jelenleg több mint 3600 emoji áll a felhasználók rendelkezésére, hogy kifejezzék minden érzelmüket, és hatékonyan kezeljék a Fahlman által azonosított eredeti problémát, ezáltal szavaiknak mélyebb érzelmet, pontosabb üzenetet adjanak, legyen szó integető kézről, síró arcról vagy monoklit viselő, kíváncsi karakterről. 

Hivatalos üzenetben inkább ne használjuk

Bár a hangulatjelek és az emojik nem új keletűek, az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül. A statikus hangulatjelekből egyre többféle animált, mozgó és zenélő emoji lett, ám a sokféleség ellenére az emberek 80 százaléka mégis rosszul használja ezeket a képszerű elemeket.

Dr. Zelena András szerint a szövegkörnyezet is fontos a hangulatjelek helyes értelmezéséhez

„Mindez egy felmérésből derült ki, amely azt vizsgálta, mi a véleménye az emberek arról, ha olyan céges e-mailt kapnak, aminek a megírásához emojikat is használtak. Érdekes módon a megkérdezettek többsége ezt egyáltalán nem tartotta jó ötletnek, sokan nem szívélyesnek vagy kedvesnek, hanem inkompetensnek tartották a levél íróját, ha a levelét a hivatali postafiókjából küldte. De találkozhatunk olyan – jellemzően idősebb korú – felhasználókkal is, akik a sírva nevetős, mondjuk ki: »röhögő« fejet a részvét nyilvánításához is konzekvensen használják, holott az teljesen mást jelent a fiatalabb generáció számára.

Idézőjel ikon

Mindez arra enged következtetni, hogy ha nem megfelelő módon, nem megfelelő kontextusban és nem a jelentésüknek megfelelően alkalmazzuk az emojikat, akkor épp az ellenkezőjét érjük el annak, amit szeretnénk.

Ennélfogva számos konfliktust is okozhatnak a kommunikációban, hiszen nem árnyalja úgy a gondolatokat, mintha kifejtve megfogalmaznánk és leírnánk az érzelmeinket” – mondja dr. Zelena András egyetemi docens, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) tanszékvezetője, aki korábban abban is segített a Dívány olvasóinak, mi a helyes reakció akkor, ha gonoszkodó kommenteket kap valaki.

A szakember hozzátéve: a félreértések elkerülése végett ma már létezik olyan emojiszótár is, melynek forrásnyelve az emoji, és a gyűjtemény pontosan megmagyarázza, melyik hangulatjel mire való, mit üzen.

Ma már nem csupán az online vagy az internetes, hanem az offline üzenetekben is gyakran megjelennek az emojik. Ott vannak a hűtőre ragasztott emlékeztető post-iten, egy lapszéli jegyzeten, egy határidőnapló-bejegyzésben vagy a gyerekeket lelkesítő, tolltartóba rejtett apró kis üzeneteken. 

Ma már az offline kommunikációnak is része a hangulatjel
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A BGE tanszékvezetője szerint mindaddig egyáltalán nem gond, hogy ezek a szöveg helyett használt hangulatjelek egyfajta univerzális nyelvként ilyen széleskörűen elterjedtek, amíg az emojik csak kiegészítői a kommunikációnknak. Hiszen nem csupán az írott szöveg kísérő lehetnek, helyettesítve például a testbeszédet, az intonációt, a hangerőt és a szemkontaktust, hanem akár olyan dolgokat is kifejezhetünk velük, melyeket szavakkal nem mindig tudunk elmondani.

Jellemünkről is sok mindent elárulnak az emojik

Dr. Zelena András szerint az emojik sokkal többek annál, mint hogy egyszerűen kiegészítsék a szöveges üzeneteinket. Egyebek mellett jól tükrözik életmódunkat is. Véleménye szerint nem véletlen, hogy az emojik leginkább a social mediában terjedtek el, ahol egyébként is jellemző a nyelvi rövidülés, a redukció, hiszen a kommunikációban is egyre fontosabb, hogy spóroljunk az idővel, habár ezt régen az sms üzenetek 160 karakternyi korlátja miatt tettük meg.

Az sms üzenetek is hozzászoktattak bennünket a rövid kommunikációhoz
Fotó: filadendron / Getty Images Hungary

Brit kutatók azt is megvizsgálták, mennyi mindent árul el az ember személyiségéről az, hogy hogyan használja, milyenfajta és milyen gyakran alkalmazza az emojikat.

A kutatásból kiderült, hogy azok, akik békében voltak önmagukkal, vagyis szerethetőnek és kedvesnek tartották magukat, sokkal gyakrabban használtak pozitív üzenetet hordozó hangulatjelet. 

Ezzel nem csupán a világhoz való pozitív hozzáállásukat tükrözték, hanem azt is szerették volna elérni, hogy a beszélgetőpartnerük is jobban érezze magát. Ez kifejezetten igaz volt az olyan közösségi oldalakon, mint a Facebook, ahol a bejegyzésekkel nagyobb embertömeget lehet elérni.
Azok a vizsgálatban részt vevők pedig, akik saját bevallásuk szerint nem igazán foglalkoztak mások véleményével, sokkal gyakrabban használtak negatív érzelmeket tükröző emojikat még a közösségi médiában is. A kutatók szerint ennek az a magyarázata, hogy ők inkább a saját érzelmeik és személyiségük kifejezésével törődnek, és nem azzal, hogy mások milyennek látják őket.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.