Egyre népszerűbb ez a megosztó szokás a hálószobából

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tengerentúlon elfogadott dolognak számít, hogy a házastársak külön alszanak, Európában viszont a kapcsolat kihűlését látják benne.

Az Egyesült Államokban egyre népszerűbb a „sleep divorce”, ami nagyjából annyit tesz: alvási válás vagy különalvás. A kifejezés azt takarja, hogy a párok külön szobában vagy ágyban alszanak, hogy jobban kipihenjék magukat, elkerüljék azokat a nehézségeket, amiket partnerük horkolása, nyugtalan alvása vagy az eltérő időbeosztás okoz. 

A milleniumi generáció csaknem fele külön alszik a párjától

Az Amerikai Alvásgyógyászati Akadémia (AASM) 2024-es felmérése szerint az amerikai párok több mint egyharmada választja legalább időnként a különalvást. Igaz, a generációs különbségek jelentősek: a szokás leginkább az 1980 és 1995 között született milleniumi korosztályban hódít, 43 százalékuk alkalmanként vagy állandóan külön alszik a párjától. Az X generációnál (1956-1980) már csak 33 százalék az arány, a Z generációnál (1997-2013) 28 százalék, a baby boomerek (1946-1964) körében pedig 22 százalék. 

Megosztó szokás, de az amerikaiaknál elfogadott dolog, ha egy pár külön hálószobában alszik
Fotó: Daniel de la Hoz / Getty Images Hungary

Ahogy a számok is mutatják, amerikaiak mindennapjaiban a sleep divorce egyre inkább normalizálódik. Nem azért, mert hűvösebb lett a kapcsolatuk a párjukkal, hanem egyszerűen szeretnének normálisan aludni – és kettesben ez nem mindig sikerül. 

Egy nő, aki 15 évnyi álmatlan éjszaka után döntött a különalvás mellett, a TikTokon így fogalmazott: 

Idézőjel ikon

„Két dolgot kell tudni rólam: az első, hogy az alvás nagyon fontos számomra. A második, hogy szeretem a férjemet. Ebben a sorrendben.”

Ismert emberek is nyíltan beszélnek a különalvásról, Cameron Diaz és Victoria Beckham is elárulta, hogy külön alszik a házastársától. A sleep divorce hívei szerint a döntésük nem párkapcsolati problémából fakad. Egyszerűen előtérbe helyezik a pihenést és a kényelmet, és ha szükséges, külön szobában hajtják álomra a fejüket. 

Megosztja az embereket a külön hálószoba ötlete

Az amerikai szokás nekünk, magyaroknak furcsa lehet, hiszen Európában egészen máshogy ítélik meg a különalvást. A házastársi ágy nem csupán az alvás helye, hanem az intimitás és a kapcsolat szimbóluma. 

Sokan a párjuk horkolása miatt döntenek a különalvás mellett
Fotó: Visions / Getty Images Hungary

Dél-Európában a közös ágy szinte elválaszthatatlan a párkapcsolati intimitástól, a különalvást sokan aggasztó jelnek tartják. Németországban gyakran két külön matracot használnak egy ágykeretben, ami a forgolódás ellen hatékony megoldás lehet, de a horkolás ellen fikarcnyit sem ér. 

Franciaországban az egészség és a romantika egyaránt fontos, egyre többen nyitottak a különalvásra, de inkább átmeneti megoldásként, mintsem végleges döntésként. Angliában a fiatalabbak rugalmasabban kezelik a külön alvást, az idősebbek ragaszkodnak a hagyományokhoz. 

Hogyan hat a párkapcsolatra a különalvás? 

Szakértők szerint önmagában a különalvásból nem következik a kapcsolat elhidegülése vagy az intimitás megszűnése, és ideális esetben a szexuális életre sincs hatással.

Arra viszont ügyelni kell, hogy a külön alvó párok tudatosan fenntartsák az érzelmi közelséget, azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek az együttalvásból természetesen adódnak.

Ebbe beletartozhat az, hogy megölelik egymást, betakarják a másikat, jó éjt puszit adnak, valamint megteremtsék azokat az intim helyzeteket – például fekvés, nem alvás az ágyban –, amelyek felkeltik a szexuális vágyat. 

Amennyiben valaki rosszul alszik a párja mellett, és ez állandó fáradtsággal jár, a különalvás segíthet. Kutatások szerint a külön alvó párok kipihentebbek és kevesebb konfliktust élnek meg. Ha valaki különalváson töri a fejét, az őszinte kommunikáció kulcsfontosságú: a párok beszéljék meg egymással az érzéseiket, igényeiket és céljaikat, és közösen készítsenek egy tervet, amely segítségével ugyanolyan szoros marad a kapcsolat, csak nem alszanak együtt. 

Az viszont aggodalomra adhat okot, ha a döntés érzelmi eltávolodás vagy harag miatt születik. Ilyen esetben rizikós lehet a különalvás, mert olyan szokássá válhat, ami inkább növeli a távolságot, és nem segít az esetleges konfliktus feldolgozásában. 

Ahány ország annyi szokás: van, ahol a különalvás a családi béke jele.

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.