Reggel nyolc óra. István tíz ujjával öleli körbe barna műanyag poharában gőzölgő kávéját, azt mondja, ő ezzel tud túlélni a hidegben. Az élete két táskában áll összecsukható széke mellett az aluljáró hideg kövén. Itt sorakoznak az ezer színben pompázó rajzai is, amelyek többnyire szülőhazájának emlékeit őrzik. Hat hónapja él az utcán. Interjú.
Nem szerettem volna megzavarni a beszélgetését.
Jöjjön nyugodtan, csak Marika néni küldött nekem egy szendvicset.
Ezek szerint akkor vannak jótevői.
Vannak, hála a jóistennek! Van az emberekben azért érzés, sok emberben, és ez nagyon jó nekem. Nem olyan rég egy nyugdíjas nő hozott ki egy borítékos pénzt. Hát őszintén megmondom, hogy elsírtam magam. Nem tudtam neki meghálálni sem, mert azóta nem láttam.
Nem vagyok pénzhajhász, én örülök, ha meg tudok élni.
Ha a napi szendvicseimet, meleg levest meg tudom enni, az nekem bőven elég. Én nem alkoholizálok, nem herdálom el a pénzt, minden kis aprót egybegyűjtök.
Hogy szolgál az egészsége?
Stroke-kal kórházban voltam négy napja, de már másnap jöttem is kifele, sajnos nem bírom. Jó, hatvanhárom éves vagyok, de szeretném még azért úgy élni az életet, mint mások.
Egy szállót próbálok intézni, mert most nem bírom összegyűjteni a pénzt egy albérletre.
Ha egy kicsit több is összejön egy nap, az nem azt jelenti, hogy jól megy a dolgom. Nem, sajnos nem. Hogy is mondjam? Én nagyon messze lakom innen, 240 kilométerre Hajdú-Biharban. Annyi pénzem sincs, hogy hazautazzak.
Ott tudna hova menni?
Van ott lakásunk, de senkinek nem akarok a terhére lenni. Nem szeretek visszajelzéseket kapni.
Úgy érti, hibáztatnák azért, hogy az utcán él, és ezt nem akarja?
Így van. Reggeltől estig itt fagyoskodom pár ezer forintért, nem éri meg, higgye el nekem! Az egészségem tönkremegy, mindenem. Én még élni szeretnék azért, és ha minden összejön, akkor talán sikerül helyrevágnom az életem.
Gyönyörűek a munkái, a képei színeit már messziről látni. Hogyan kezdett el rajzolni?
Egy véletlen folytán jött az ötlet. Egyszer egy éjszaka nem bírtam hazamenni, és a Blaha Lujza téri aluljáróban kellett, hogy aludjak.
Unatkoztam, volt nálam egy toll, és egy kartonlapra készítettem egy rajzot.
Aztán látom, hogy dobálgatják lefele a pénzeket, és akkor gondolkoztam, hogy miért ne fordíthatnám ezt egy nagyobb kivitelezésre úgy, hogy veszek rajzlapokat, íróeszközöket.
Többnyire tájképeket fest, jól látom?
Igazándiból hasonló helyen lakom. Egy kis faluban. Szeretném megmutatni itt, Budapesten a városiaknak, hogy mégis milyen élet a vidéki.
Vágyik vissza?
Nem. Nincs megélhetés, munkalehetőség, borzalmasan keveset fizetnek az embereknek. Én inkább akkor megvárnám azt a két évet a nyugdíjig, addig rajzolnék.
Honnan jött a rajz iránti érdeklődése?
Gyerekkorom óta nagyon szerettem rajzolni. Nézze, én azt is elmondom magának, hogy intézetben nevelkedtem. Ott látták meg, hogy van tehetségem. Az intézetnek köszönhetem az iskoláimat is, nem magamnak, nem a szüleimnek, dehogy, isten őrizz! Iszákosok voltak mindketten, anyám is, apám is, ezért utálom az italt. Nagyon rossz életünk volt.
Tanított is rajzot?
Igen, tanárképzőt végeztem, és egy községben, Hajdú-Bihar megyében tanítottam. Csak aztán azt sajnos el kellett hagynom, mert a lakásomat elvették. Budapesten is volt lakásom, itt a maffia húzta le. Én annak idején nagyon jól álltam, a kilencvenes években éltem a legnagyobb boldogságot, mindenem megvolt. Remélem, föl bírok még innen állni! Borzalmasan nehéz a hajléktalanélet. Az életemért küzdök, azért, hogy fönnmaradjak.
Mit él meg a legnehezebben?
A nincstelenséget, a hajléktalanságot. Magát a folyamatot, ami lezajlik, nehezen fogom föl. Hiába élem át, nehezen tudom fölfogni.
Hol tölti az éjszakákat?
Van, amikor itt, az aluljáróban, ezen a széken. A szállón nagyon félek, sokszor ellopták már a pénzemet meg a telefonomat.
Hogyan tud tisztálkodni?
Van a közelben a hajléktalanoknak egy faház, ahova én mindennap elmegyek fürödni. Nekem ez az első, ennek meg kell lennie, mert igényes vagyok rá nagyon.
Mire vágyik a legjobban?
Én nem várok ajándékot, a legfőbb vágyam az, ha lenne valaki, aki kiemel innen. Nekem anyagilag mindössze négyszázötvenezer kellene ahhoz, hogy helyre tudjam magamat vágni. Elég lenne még a háromszázezer is, a többit apránként összeraknám.
Egy műtermet váltanék ki egyből, meg rajz- és festékeszközöket vennék.
Most egy harmincnyolc színű porpasztellre gyűjtök, hogy minden színem meglegyen. Csak így vissza kell fognom a kajából is, pedig nem vagyok nagy étkű, de másképp nem tudom kiszorítani.
Ma sincs meleg. Hogyan tud túlélni ebben a hidegben?
Úgy, hogy sok forró kávét iszom.
Hogyan telik egy napja?
Lehet, hogy nem fogja elhinni, de én reggel kijövök ide, és elkezdek rajzolni. Nem tudok semmire odafigyelni, mert kikapcsolok. Engem ez olyan világokba repít el, ahol nagyon jól érzem magam. Én ebben tudom kifejezni, hogy mikor vagyok boldog.
Ma épp hogy van?
Köszönöm szépen, jól. Csak ez a karácsony nagyon nehéz. Borzalmasan. A szeretet ünnepét én is szerettem volna meleg lakásban tölteni, meg egy kicsikét ünnepelni, mert akkor van a névnapom is. 26-án.
