A brit hadsereg főparancsnoka hadba hívná a civileket egy esetleges háború idején.
Sir Patrick Sanders, az angol hadsereg főtábornoka figyelmeztet, hogy országának szemléletváltásra van szüksége.
Angol lapértesülések szerint a brit hadsereg vezetője figyelmeztetni fogja a brit kormányt, hogy mozgósítani kell a nemzetet arra az esetre, ha kitörne a háború Oroszországgal, ugyanis az angol fegyveres erők önmagukban ahhoz nem elég nagyok.

Nincs elég katona a háborúhoz
Sir Patrick Sanders nemsokára a Twichenhami Nemzetközi Páncélozott Járművek Kiállításán szólal majd fel, a The Mirror politikai tudósítója úgy véli, itt is hangot fog adni azon véleményének, hogy a közvélemény gondolkodásmódjának aktualizálására mekkora szükség van ahhoz, hogy egy esetleges háborús helyzet során tudják, mit kell tenniük.
![]()
Korábban a NATO vezérkari főnöke is hasonlóképp nyilatkozott már.
„Oroszország ukrajnai offenzívája miatt a szövetség tagjainak át kellene alakítaniuk gondolkozásmódjukat, mivel olyan korszakban élünk, amelyben számolni kell a váratlan eseményekkel, és inkább az eredményességre kell fektetni a hangsúlyt” – jelentette ki Ron Bauer admirális múlt héten.
























