Megduplázódtak a gyorshajtókat érintő bírságok: a traffipaxoknak sok dolguk akad

Olvasási idő kb. 2 perc

A baleseti statisztikák szomorú képet festenek a hazai utakról. Hiába nőtt a duplájára a kirótt bírságok összege az elmúlt években, még mindig sok a súlyos baleset. A polgármesterek a sebességmérők számának növelését tervezik.

A vezess.hu annak járt utána, hogy miként hatnak az egyre inkább terjedő traffipaxok és traffiboxok a közlekedési morálra. A baleseti statisztikákat hívták ehhez segítségül, melyekből kiderült, hogy a gyorshajtókat érintő bírságok összege három év alatt megduplázódott, balesetből azonban nem lett számottevően kevesebb. 

Amint összeállításukból kiderült, nemcsak a gyorshajtókra kiszabott bírságok nőttek, hanem a sebességmérők száma is. Míg 2022-ben 26,2 milliárd forintnyit kellett befizetniük a sebességhatár átlépőinek, 2024-ben már 56,3 milliárd forintnyit. 

Hiába több a traffipax, a gyorshajtási bírságok megduplázódtak 3 év alatt
Fotó: INDEX

A bírságok növekedése sem rettenti vissza a gyorshajtókat?

A három évvel ezelőtthöz képest mára országszerte 300-zal több sebességmérő működik, a települések pedig folyamatosan újabbakat rendelnek belőlük. A balesetek számát elemezve a lap az ORFK legfrissebb, 2025-ös első félévi adatait vetette össze az elmúlt öt év első féléves számaival.

Idézőjel ikon

A 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel járó,

úgynevezett személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma 2021-hez, az első vizsgált évhez képest emelkedett, akkor az év első felében 6210, míg idén ugyanebben az időintervallumban 6639 ilyen típusú baleset történt a magyar utakon. 

 A súlyos sérüléses közúti közlekedési balesetek száma szinte stagnált. Míg 2021-ben 1743 esetben, idén 1747 esetben történt ilyen. A tragikus végkimenetelű balesetek is enyhe növekedést mutatnak, négy évvel ezelőtt 207, míg idén már 214 alkalommal vesztették életüket a magyar utakon a közlekedés során az év első felében. A lap szerint ugyan mélyebb elemzésre lenne szükség ahhoz, hogy kiderüljön, ebből pontosan mire lehet következtetni, azt azonban biztosnak tartják, hogy

nem feleslegesek a traffipaxok az utak mentén

A gyorshajtókat is féken tartják a sebességmérők az utakon a tapasztalatok szerint
Fotó: zpagistock / Getty Images Hungary

A polgármesterek szerint javul a közbiztonság, hála a traffipaxoknak

Mint a nekik nyilatkozó polgármesterekre hivatkozva írják, a traffipaxokkal ellátott útvonalakon a tapasztalatok szerint javult a közbiztonság, és a forgalmat is képesek lassítani a sebességmérők. 

Idézőjel ikon

Várhatóan egyre több, önkormányzati tulajdonú eszköz kerül majd emiatt a következő évek során az utak mellé.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy egy esetleges baleset során az útviszonyoknak megfelelően megválasztott sebesség mellett a biztonsági övek használata is csökkentheti a sérülések mértékét. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.