A humor nemcsak a nehéz, de sokszor a kellemetlen helyzeten is átlendíthet bennünket. Például akkor, amikor azért kerülünk bosszantó vagy frusztráló helyzetbe, mert valaki udvariatlan velünk, vagy mert saját magát is kínos helyzetbe sodorja azzal, hogy nincs tisztában az alapvető illemszabályokkal. Például papucsban klaffog az irodában, vagy rágót csócsál beszélgetés közben. De vajon szóvá tehetjük, ha ez bennünket zavar? Ha igen, akkor hogyan, hogy ne mi legyünk modortalanok?
Ahogy a magyartanárt is nyilván bosszantja, ha helyesírási hibáktól hemzsegő levelet vagy üzenetet kap, úgy bizony az illemtan szabályait jó ismerő szakembert is zavarja, ha valaki udvariatlanul viselkedik. Görög Ibolya protokollszakértőt arra kértük, mondja el, őt mi hozza ki legtöbbször a sodrából, és hogyan éli meg a számára bosszantó helyzeteket.
Tegye meg, hogy felsorolja azt az öt dolgot, ami a hétköznapi tevékenységek közül önt kifejezetten bosszantja, és árulja el azt is, hogy miért éppen ezek hozzák ki a béketűrésből!
Nagyon zavar, ha valaki rágógumival a szájában kommunikál. Felháborít, ha a például bolti eladó rágózik, ha valaki rágózva beszél. Sőt még az is – bár lehet, hogy ez túlzás –, ha az előadásaimon a hallgatóságban valaki csócsálja. Károsnak és nagyon illetlennek tartom a mobiltelefon-függőséget. Ha valaki velem van, és beszélgetünk, akkor tegye el a mobilt, rám figyeljen.
Furának tartom továbbá az általános tegeződést. Az emberek boldog-boldogtalant letegeznek, pedig tudják, hogy együtt őriztünk libát, vagy nem.
Bosszant továbbá, ha irodai munkát végző nőn papucsot látok. A papucs otthoni viselet, behorpad tőle a hát, csoszog, klaffog. Azt hiszem, az eleganciától igen messze van. Bosszantó az is, hogy egyre gyakrabban azt látom az étteremben, hogy az emberek felteszik a villára a falatot, letámasztják a könyöküket, majd fejjel és begörbült háttal hajolnak a falat fölé – mint az olajfúró torony! Nem kell a két karunkat a testünkhöz szorítani, ez a merev világ elmúlt, felrakom a falatot, de a könyökömet nem teszem az asztalra.
Hogyan éli meg a számára bosszantó helyzeteket egy protokollszakértő? Ha az említett esetekkel találkozik, mit tesz? Szóvá teszi? Ha igen, hogyan, hogy ne legyen bántó a megjegyzése?
Ha valakire rá akarunk szólni, tegyük azt pozitív arccal, kicsit mosolyogva. Sőt remek, ha az első mondatunk valami dicséretet is tartalmaz. Ugyanis így „nyitva” marad, és jobban elfogadja a negatív közlést is. Például, ha az egyik hallgatóm rágógumival ül be az előadásra, rámosolygok, és azt mondom, „De jó, hogy eljött! Jaj, csak nem rágózik? Hú, azt nem nagyon szeretem.”
A papucsos irodistánál azt mondom, hogy „Olyan kedves, hogy segít az ügyemben. Jé, papucs, itt is lakik?”
Mi bosszantja önt leginkább akkor, amikor tömegközlekedési eszközön utazik, és miért?
Az emberek általában normálisan viselkednek, tömegközlekedési eszközön is. Ha van egy-két kirívóan neveletlen, arra a többi utas rászól, ezt figyeltem meg. Fontos a kölcsönös udvariasság; például, ha az idős nő áll, és a fiatal srác nem adja át a helyét, nem dünnyögni kell, hogy „Mért nem adja át a helyét…”, hanem kedvesen oda kell fordulni, hogy „Uram, ne haragudjon, annyira fáj a lábam, átadná a helyét?” És akkor átadja. Ha a metróban a „vezérhím” férfi nagy terpeszben ül le, elfoglalva három helyet is, senki nem mer rászólni. Én meg leülök mellé az ülésvarrások által adott helyre, ettől az ő combja hozzám ér, és úgy kapja össze, mintha tűzhöz ért volna.
Mi hozza ki a sodrából, akkor, amikor egy orvosi rendelőben várakozik?
Nem sűrűn fordulok meg orvosnál, szerencsére, de a váróban nagyon zavar, ha valaki hangosan beszél, ha kacarászva, fennhangon beszélget. Vagy ha a mobiljába hangosan beszél, mintha direktben beszélne a szomszéd városba.
A hangoskodókra rá szoktam nézni, az ujjamat a szám elé téve utalok rá, hogy csöndesebben.
A legtöbbünk életében vannak olyan zavaró hangok, melyektől sikítófrászt kapunk. Ilyen például az ételek ropogtatása, a csámcsogás, a szuszogás. Van, hogy a kritikus zaj hallatán elviselhetetlen dühöt érzünk, stresszesek leszünk, vagy hevesebben ver a szívünk, esetleg pánikba esünk. Ön is átélt már ilyen helyzetet? Ha igen, hogyan kezelte?
Mielőtt összeköltözik két ember, jól figyelje meg, hogy a másik nem csámcsog-e, nem ropogtatja-e az ujjait, és, hogy van-e bármi más, ami engem zavar. Mert erről a szokásáról nem fog lemondani.
Mit tanácsol, mit tegyünk abban az esetben, ha valakinek a személyi higiéniája nem felel meg azoknak a sztenderdeknek, amelyeket közösségben követni illik?
Hajjaj, a testi higiénia roppant kényes téma. Nem lehet senkinek megmondani, hogy maga büdös. De ha a munkaköre olyan, hogy testközelben dolgozik, például masszőr vagy pincér, akkor a főnöke négyszemközt meg kell, hogy mondja neki. Én egyszer keveredtem ilyen helyzetbe. Egy munkahelyi mosdó előterében állt a nő. Azt mondtam neki, hogy
Borikám, látom téged is mennyire zavar (egyébként nem zavarta…) ez a testszag. Egy barátnőm is így járt, elment a bőrgyógyászhoz, és kapott egy speciális hintőport, ami rendbe hozta.
Ha valakinek piszkos a keze, körme, ajánljuk fel a mosdót egy kézmosásra. A lényeg, hogy ne mások előtt szóljunk rá.
Protokollszakértőként számos alkalommal vett részt hivatalos vagy ünnepi rendezvényeken. Emlékszik arra, hogy egy-egy ilyen formális eseményhez kapcsolódóan mik bosszantották a leginkább?
Nagyon zavar és bosszant, ha az állami jelképeinket helytelenül használják. A zászlók helyes sorrendje: középen mindig a magyar, és annak jobbján – tehát nem, ahogy látom – van az EU-, balra a városzászló. A másik, hogy a piros-fehér-zöld színkombinációt erkölcsi védelem illeti meg, így nem érhet le a földre. Tehát egy szalagátvágásnál legyen a végén két segéderő, akik elkapják a leeső szalagvéget. Zavar, ha például a pódiumra kiültetik a beszélgetőtársakat úgy, hogy nincs előttük asztal, ezáltal a lábuk, az ölük lesz túlságosan szembetűnő.
Melyik az az illemszabály, amit figyelmen kívül hagyva egy férfi megsértheti önt nőként?
Van pár régi illemtankönyvem, például az Egy nagyvilági hölgy tanácsai – no, ez tele van olyan szabályokkal, hogy egy úriembernek mit nem szabad csinálnia. Ezek nagy része nyilván idejétmúlt. Például, hogy egy férfi az étteremben kihúzza a széket a hölgynek, és alá is tolja. Ezt már nem baj, ha nem teszi, de ne is vágódjon le a székre elsőként, hogy „anyukám, te is ülj le”. Legalább azt várja meg, míg a nő leül. Ne kérdezzen meg egy nőt, hogy „Tegezhetlek?” – mert ezt már eleve tegezve mondja. Üzenje meg egy munkatársnőjével, hogy szóljon neki, hogy kezdje el, ugyanis a tegezést a nő kezdeményezheti.
Mi volt a legkényesebb, legkényelmetlenebb eset, amikor szóvá tette valakinek, hogy önt zavarja vele kapcsolatban valami?
Egy aranyos történetet mesélek el. Előadást tartottam vidéken, fáradtan értem haza, és nem működött a lift. Bandukolva elindultam felfelé. Egy fiatal férfi jött gyors léptekkel, félreálltam, hogy elmehessen. Visszafordult, hogy „Segíthetek?” – mondtam, hogy köszönöm, de menjen nyugodtan. Aztán viccesen morogtam, hogy „Bezzeg ezek a mai fiatalok! Nemhogy a hátára venne, és felcipelne!” – döbbenten állt meg, de aztán látta, hogy nevetek, vicceltem. Azóta, ha meglát a lépcsőházban, mindig mosolyog rám.
Ha a vacsoraasztalnál ülve te is gondolkodás nélkül felkapod a telefonod, amikor a főnököd hív, nemcsak hibát követsz el, hanem illemszabályt is sértesz. Hogy mi ezzel a baj? Megtudhatod, ha elolvasod egy korábbi interjúnkat is, amely Görög Ibolya protokollszakértővel készült.
