A Google kiadja a munkáltatóknak a dolgozók SMS-eit

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A munkahelyi tulajdont képező eszközökön váltott üzeneteket a Google egy frissítés segítségével adja ki a munkáltatóknak.

Az Android RCS Archival a Google Pixel szériájának darabjai mellett más androidos telefonokon is elérhetővé válik: ennek segítségével a munkáltatók elérhetik a dolgozók által írt RCS-üzeneteket – írja a Forbes amerikai kiadása.

Az RCS az a modern, internet alapú csetszolgáltatás, amely a telefonokban az SMS és MMS utódaként értelmezhető. Nagy felbontású képek és videók küldésére is használható.

A Google újítása egyszerűen fogalmazva annyit jelent, hogy

Idézőjel ikon

a Google Üzenetekben folytatott kommunikációba bármikor beleolvashat a munkáltatót.

A Google a munkahelyi telefonokon írt üzeneteket kiadja
Fotó: Liubomyr Vorona / Getty Images Hungary

Fontos, hogy a magántulajdonban levő készülékekre nincsen semmilyen hatása a Google újításának, és a Google tájékoztatása szerint mindenki egyértelmű értesítés kap arról, amikor bekapcsolják készülékén a funkciót.

A Google nem minden üzenetet lát

A végponttól végpontig történő titkosításra nem hat ki az új lehetőség, viszont az üzeneteket, azok módosításait és törléseit is archiválja. Ha más alkalmazást, például Whatsappot vagy Signalt használnak a munkahelyi készüléken, azokra nem vonatkozik az újítás –

így feltehetően sokan döntenek majd úgy, hogy megkerülik a Google Üzeneteket.

A Google indoklása szerint a funkció bevezetése a szabályozott iparágakban – mint a bankszektor, a gyógyszeripar vagy a repülés - teremt lehetőséget arra, hogy gondosabb adatvédelmet valósíthassanak meg.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.