Új forintot használhatunk mától: ezt a címletet bocsátotta ki az MNB

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Új emlékérmét bocsát ki a mai nappal 3000 forintos névértékkel a Magyar Nemzeti Bank. Azt is megmutatjuk, hogyan fog kinézni a vadonatúj forintérme.

A Magyar Nemzeti Bank „Pannonhalmi Bencés Főapátság” megnevezéssel bronzpatinázott színesfém emlékérmét bocsát ki a mai naponírja honlapján az MNB. Az új forint apropója a világörökség részét képező Főapátság szerzetestemplomának középkori újjáépítésének és felszentelésének 800., valamint a nemzeti emlékhellyé avatásának 10. évfordulója.

Az új forintról ezt árulta el az MNB

A Pannonhalmi Bencés Főapátság a magyar kereszténység fontos szimbóluma. Ezeréves múltra tekint vissza, a világ egyik legnagyobb szerzetesi könyvtárának ad otthont. A monostort 996-ban Géza fejedelem alapította Tours-i Szent Márton tiszteletére. A felszentelt templom többször leégett, a történelmi események miatt háromszor újjá kellett építeni. 1224-ben, 800 évvel ezelőtt állították helyre és szentelték fel. 2014-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánították.

Új forintot bocsát ki az , a Pannonhalmi Bencés Főapátság látható rajta
Fotó: MNB

A „Pannonhalmi Bencés Főapátság” bronzpatinázott színesfém 3000 forint névértékű emlékérme a 11. darabja a hazai nemzeti emlékhelyeket bemutató sorozatnak. Az érme egyik oldalán egy, a teljes emlékhelyet bemutató kép, vagyis a Főapátság, míg a másik oldal egy a helyhez köthető karakterre fókuszál, jelen esetben Stremeny Géza Pannonhalmi Szent Mórt ábrázoló szobra, vele együtt ábrázolják a pannonhalmi Szent Márton-bazilika egyik támasztó pillérét. Az előlap szélén található körgyűrűn körben felirat látható, fent a „MAGYARORSZÁG”, lent a „2024” verési évszám és a „BP.” verdejel, bal oldalon a „3000 FORINT”.

A másik oldala Stremeny Géza Pannonhalmi Szent Mór szobrát ábrázolja
Fotó: MNB

A hátoldal alján, lent középen a magyar bencések címere, a jobb oldalon Bitó Balázs tervezőművész mesterjegye található. Itt a felirat a következő:„PANNONHALMI BENCÉS FŐAPÁTSÁG” és a „NEMZETI EMLÉKHELY”.

Az emlékérme réz (90 százalék) és cink (10 százalék) ötvözetéből készült, súlya 18,40 gramm, átmérője 37 miliméter. Korlátozott, 10 ezer darabos példányszámban jelenik meg, mától kapható a készlet erejéig.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.