Furcsa foltok lebegnek a szemed előtt? Komoly bajt is jelezhetnek

Olvasási idő kb. 4 perc

Talán te is tapasztaltad már, hogy nyitott vagy csukott szemmel beúsznak a látóteredbe furcsa foltok, melyek ha nem is zavarják a látásodat, azért foglalkoztat, hogy mi lehet az oka a jelenségnek. Dolgok, amikről nem is tudtuk, hogy kíváncsiak vagyunk rá – rovatunkban ma a szemeink előtt úszkáló foltos kis kukacok nyomába eredtünk.

Ha te is tapasztaltad már, nem vagy egyedül: sokakkal előfordul, ha valamilyen fényes dolgot bámulnak sokáig, például az eget, havat vagy egy fehér képernyőt, hogy egy idő után mozgó foltok, lebegő alakok kúsznak a látóterükbe, amelyek leginkább apró kukacokra emlékeztetnek. Vagy nem is a fény okozza ezt az egészet. 

Annyi biztos: a nem látássérült emberek körülbelül 76 százaléka tapasztalja azt a jelenséget, amelyre üvegtesti homályként hivatkozunk. A tudományos megnevezése ennek a jelenségnek latinul muscae volitantes, ami annyit tesz lefordítva, hogy „repülő legyek”, ám a nevével ellentétben nem rovarokról, és nem is valamilyen optikai illúzióról van szó.

Foltok a látásodban? Miért úszkálnak ott, és mit tegyünk ellenük?

Ezeket a kis sötét foltokat, amelyek lassan mozognak a szemünk előtt, leggyakrabban az öregedés okozza, és sokan 50 éves koruk után tapasztalják. Általában nem veszélyes, ám ritkán súlyos állapotok, például retinaproblémák vagy szemvérzés tünetei is lehetnek.

Ha valaki kis sötét foltokat vesz észre a látásában, amikor egy fehér falra vagy háttérre néz, ezek a foltok gyakoriak lehetnek, tízből hét ember tapasztalja meg ezeket valamikor élete során. Legtöbbször inkább csak bosszantóak, mint veszélyesek, és az öregedés normális tünetei. De bizonyos esetekben súlyosabb állapot jele lehet, amelyet például retinaszakadás vagy gyulladásos betegség is okozhat.

Fotó: Így néz ki a szemed nagyon közelről Ozgu Arslan / Getty Images Hungary

Mik ezek, és miért jelennek meg a szemünk előtt?

A lebegő foltok általában fekete vagy szürke alakzatokként jelennek meg, amelyek lebegnek vagy lassan úszkálnak előtted. 

Ezenkívül többféle módon is megjelenhetnek, többek között:

  • Kicsi, sötét formák, amelyek apró foltnak vagy szálkás szálnak tűnhetnek.
  • Olyan formák, amelyek gyakran a látás perifériáján maradnak, és együtt mozognak a szemmozgással.
  • Olyan formák, amelyek fokozatosan lefelé vagy oldalra lebeghetnek a látómezőn kívül.
  • Olyan formák, amelyek élesebben jelenhetnek meg, ha fehér vagy erősen megvilágított hátteret nézel.

Akármelyikről is van éppen szó, a kis foltos lebegések leggyakrabban idősebb felnőtteknél fordulnak elő, és a legtöbb ember 50 éves kora után tapasztalja meg őket. Ennek az az oka, hogy ahogy öregszünk, a szemgolyót kitöltő zselészerű anyag zsugorodni kezd. Amikor ez megtörténik, csomók vagy apró húrok képződhetnek az üvegtestben. Amikor fény érkezik a szembe, ezek a csomók vagy zsinórok árnyékot vetnek a szem hátsó részén lévő rétegre, amelyet retinának neveznek, és lebegő foltokként jelennek meg a látásban.

Kell ezt kezelni egyáltalán?

Sok esetben nincs szükség semmilyen kezelésre, akár maguktól is elmúlhatnak a foltok.

„Idővel a foltok feloldódnak, eltűnnek, vagy az ember hozzászokik, és figyelmen kívül hagyja őket” – mondja dr. Shameema Sikder, a Johns Hopkins Egyetem szemészprofesszora.

Ha viszont jelentős problémákat okoznak a látásban, néhány kezelést ki lehet próbálni eltüntetésükre. 

„Bizonyos esetekben, amikor a lebegés súlyos, a vitrectomiának vagy lézeres eljárásnak nevezett műtét javíthatja a betegek állapotát” – mondja dr. Ashvini Reddy szemészorvos, hozzátéve, hogy ha a lebegéseket a retina károsodása vagy a szem gyulladása okozza, az orvos dönthet úgy, hogy gyógyszert ír fel, vagy szemműtétet végez.

Amikor a kis foltok valami komolyat jelezhetnek

Fotó: Ezzel igazából nincs gond, nem tűnik kórosnak Francesco Carta fotografo / Getty Images Hungary

1. Retinaproblémák

A lebegő foltok annak a jelei is lehetnek, hogy valami nincs rendben az érintett retinájával.

„Ha egy személynek problémái vannak a retinájával, például szakadás vagy leválás, kis erek eltörhetnek, és kis vércseppek szabadulhatnak fel” – emelte ki Sikder.

Ez megjelenhet a látásában úgy, „mint egy méhraj vagy kisebb fekete pontok gyűjteménye” – folytatta a szakember.

Ha a retina elszakad, vagy leválik a szem hátsó részétől, ez egy olyan egészségügyi vészhelyzet, amely azonnali kezelést igényel a vakság megelőzése érdekében.

2. Szemgyulladás

A szemgyulladás változásokat okozhat a szem üvegtest részében, ami hasonlóképpen foltok észlelését okozhatja. Uveitis alakulhat ki, ha a szem megfertőződik, megsérül, vagy ha az érintettnek gyulladásos betegsége, például lupusza van.

Amikor a szem begyullad, laza hegszövet vagy vérfolt alakulhat ki benne. Egyes esetekben ez a törmelék bejuthat az üvegtestbe, és lebegő elemeket hozhat létre a látásban.

3. Szemvérzés

Az olyan állapotok, mint a cukorbetegség és a magas vérnyomás, a szem vérereinek növekedését vagy gyengülését okozhatják. Amikor ez megtörténik, vér szivároghat az üvegtestbe, sötét foltokat vagy csíkokat hozva létre a látásban. Ha valakinek a cukorbetegséggel összefüggő szemvérzése van, az orvos szemműtétet javasolhat az erek helyreállítása és a hegszövet eltávolítása érdekében. 

Mikor kell orvoshoz fordulni?

Sikder szerint van néhány kulcsfontosságú figyelmeztető jelzés, amelyek arra utalhatnak, hogy az úszó foltocskák egy komolyabb állapot jelei lehetnek.

Szemorvoshoz kell fordulnod vizsgálat céljából, ha az alábbi tünetek bármelyikét észleled magadon:

  • Az állapot fokozatos romlása.
  • Villogó fények halmaza, amelyek a retina károsodásának jelei lehetnek.
  • Gyulladás jelei, mint a fájdalom vagy a szem körüli bőrpír.

Ha ezeket tapasztalod magadon, szerencsés egy szemészorvos segítségét kérni, hogy megállapítsa, ártalmatlanok vagy épp veszélyeseka látásodat zavaró foltok. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.