Ötször magasabb fizetést kapnál a munkádért ebben az európai országban

Olvasási idő kb. 2 perc

A luxemburgi átlagkereset majdnem az ötszöröse a magyarországinak. Közzétették az uniós átlagfizetéseket.

Amint azt a HRportal.hu összegezte az Euronews statisztikai adatai alapján, a 2024-es európai átlagbérek alapján közel ötször annyit vihetnek haza a luxemburgi munkavállalók, mint a magyarok. Az uniós átlag alatt vannak a hazai fizetések

Mint kiszámolták, az Európai Unióban az éves, egy főre jutó átlagos bruttó bér 39 808 euró, azaz körülbelül 15,3 millió forint.  A lista élén Luxemburg áll, ott az éves átlagbér 82 969 euró, vagyis 31,9 millió forint, míg a végén Bulgária, ott 15 387 eurót, körülbelül 5,9 millió forintot keresnek egy év alatt a munkavállalók. 

Az európai országok között Luxemburg áll az élen a fizetéseket tekintve
Fotó: Mirjana Pusicic / Getty Images Hungary

A magyar fizetés a lista vége felé áll

Az eu-s átlagkeresetet hat ország fizetése emeli magasra, Luxemburg mellett, ahol a magyar fizetés ötszörösét kapják a dolgozók,

Idézőjel ikon

Dánia, Írország, Belgium, Ausztria és Németország

területén keresnek a legjobban. Az uniós éves átlagbér 2024-ben 50 000 euró volt, ami 19,3 millió forintnak felel meg. Hazánkban az Euronews által közölt adatok szerint az egy főre jutó éves átlagbér 18 461 euró, körülbelül 7,1 millió forint volt, ezzel

az európai rangsor alsó harmadában vagyunk. 

Nagy a különbség az európai országok között

A rangsor alján a kelet- és a közép-európai országok állnak, Magyarország mögött már csak Görögországot és Bulgáriát találjuk a listán. 

Idézőjel ikon

A vásárlóerőt tekintve némileg más a helyzet,

abból a szempontból Szlovákiát leköröztük, azonban Bulgária elénk került. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.