Halálos fertőzés ütötte föl a fejét Romániában, a magyar határ mellett

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A magyar-román határhoz közel levő Temes vármegyében azonosított a román hatóság afrikai sertéspestist (ASP). A gyógyíthatatlan fertőzés hazánkban is könnyen felütheti a fejét.

Az utóbbi hetekben a magyar határhoz közel lévő, romániai Temes vármegyében több nagylétszámú sertéstelepen is ASP kitörést azonosított a román hatóság – hívja föl a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). 

Nemcsak Románia fertőzött

Ám nemcsak eben az országban jelent meg a vírus: Horvátországban is újra kimutatták a házisertés-állományokban, sőt, Szerbiában is nagyon magas az ASP esetetek száma. Mivel mindegyik érintett település a magyar határ közelében található, így

Idézőjel ikon

a romló járványügyi helyzet állandó kockázatot jelent Magyarország déli vármegyéire.

Fontos a Romániából jövő forgalom korlátozása a fertőzés miatt
Fotó: Andrew Sacks / Getty Images Hungary

A Nébih épp ezért hívta föl a figyelmet a személy- és a gépjárműforgalom korlátozásának, valamint az alom és a takarmány-alapanyagok megfelelő tárolásának fontosságára. A vírus behurcolásának megakadályozása szempontjából ugyancsak kulcsfontosságú, hogy a határmenti forgalomból, rokonlátogatásból ne kerüljön hazánkba friss hús, hőkezeletlen sertéstermék. A sertések élelmiszerhulladékokkal való etetése továbbra is szigorúan tilos.

A vírus hazai megjelenésének elkerülése roppant fontos: a betegség nem gyógyítható, és hatékony oltóanyag sem áll ellene rendelkezésre. Az ASP vírusa iránt a sertés és a vaddisznó minden életkorban fogékony, és a megbetegedett állatok szinte kivétel nélkül elpusztulnak.

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.