Kevesen ismerik ezt a KRESZ-szabályt: több tízezres bírság jár érte, ha te is elvéted

Olvasási idő kb. 2 perc

Az óraátállítással, és az egyre rövidülő nappalokkal egy időben egyre többen vezetnek szürkület idején. Sokan azonban nem tudják, milyen esetben szükséges a fényszórót bekapcsolni.

A Sonline.hu szakértő segítségével tisztázta, mikor kell fényszórót használni menet közben, és mikor elegendő a menetfény. Mint írták, az erre vonatkozó KRESZ-szabályt kevesen ismerik pontosan. A lapnak Vass Tamás gépjárművezető szakoktató tette tisztába a részleteket. 

Vass Tamás szerint nem érdemes spórolni a fényeken, ha elhagyjuk a várost, hiszen minden járműnek világítania kell. Mint mondta, az újabb gyártású, 2011 után készült autók maguktól felkapcsolják a nappali menetfényt. A KRESZ azonban arról is rendelkezik, hogy mikor kell a fényszórót bekapcsolni. 

Szabály vonatkozik a fényszóró használatára is, nem véletlenül
Fotó: Balogh Bence / Totalcar

Így használd szabályszerűen a fényszórót

A KRESZ értelmében lakott területen kívül minden gépjárművön kötelező a tompított fényszóró használata nappal is. Ez alól csak az jelent kivételt, ha a jármű rendelkezik megfelelő nappali menetjelző lámpával (DRL). Ebben az esetben a tompított fényszóró helyett a DRL is elég,

Idézőjel ikon

de csak jó látási viszonyok esetén.

Lakott területen belül a fényszóró használata éjszaka, illetve korlátozott látási viszonyok között is kötelező. A szabály ezen korlátozott látási viszonyokat is konkretizálja, eszerint

ködben, esőben, havazásban vagy szürkület idején nem mellőzhetjük a fényszórót.

Erre figyelj indulás előtt

Nem szabad elfelejteni azt sem Vass Tamás szerint, hogy minden alkalommal, még indulás előtt meg kell győződnünk arról, hogy járművünk működőképes, ebbe pedig beletartozik a világítás ellenőrzése is. 

Idézőjel ikon

„Előfordul, hogy menet közben kiég egy izzó, ami nagy baj és különösen nagy veszélyt is okozhat. Ilyenkor kötelessége a sofőrnek megállni és megszerelni, még akár úgy is, hogy ha nincs nála lámpa, akkor venni kell a benzinkúton. Fél lámpával megbüntet a rendőr, ez biztos"

− figyelmeztet az oktató, kiemelve, ha valakit úgy állít meg a rendőr, hogy csak az egyik lámpája világít, akár több tízezer forintra is megbírságolhatja.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.