Hamarosan nagyon fontos sms-t kap több mint 100 ezer magyar

Olvasási idő kb. 1 perc

Július 23-án este 20 órakor végre kiderülnek a felvételi ponthatárok, az ország 12 városában rendezik az este folyamán a szokásos Pont Ott Partit. A jelentkezők átlagéletkora 27 év, a legidősebb jelentkező 83 évesen töltené a következő tanévet az iskolapadban.

Este 20 órakor az idei közel 130 ezer jelentkező közül mindenki sms-ben is értesítést kap jelentkezése sikerességéről, amennyiben megadta telefonszámát. Az eredményeket az egyes partihelyszíneken kivetítőn is lehet követni, valamint az Oktatási Hivatal hivatalos oldala, a felvi.hu is közli a ponthatárokat.

A felvételi jelentkezés legjei

A legnépszerűbb egyetem továbbra is az ELTE 18 200 jelentkezővel, megelőzve a Debreceni Egyetemet (közel 11 ezer) és a Szegedi Tudományegyetemet (mintegy 9 ezer).

A legnépszerűbb szakok továbbra is a gazdasági, az informatikai és a műszaki szakok. Örömtelinek mondható tendencia tapasztalható a pedagógusképzésben, a természettudományos szakpárt már több mint kétezren választották.

A tavalyinál idén jóval több felvételiző örülhet majd. Közel 130 ezren jelentkeztek
Fotó: Kaszás Tamás / Index

A jelentkezők átlagéletkora 27 év, a felvi.hu adatai szerint a legidősebb jelentkező 83 éves.

Az Economx cikke felhívja a figyelmet arra a statisztikára, hogy az Unión belül csak Románia és Olaszország mutat rosszabb statisztikát a felsőfokú végzettségtekintetében. Nálunk 32% a diplomások aránya, az uniós átlag ezzel szemben az elmúlt 10 évben 44%-ra nőtt.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.