Feledékeny vagy demens? Ez a különbség

Olvasási idő kb. 4 perc

Még mindig sok tévhit kering a világban arról, hogy valójában hogyan működik a memóriánk, és az azzal kapcsolatos egészségügyi problémákról szerzett információk is gyakran a frászt hozzák az emberre. Szürkeállományunkról nagyon sok felvilágosító cikket olvashatunk, amikkel kapcsolatban akkor érdemes gyanakodni, ha túlságosan is fekete-fehér képet festenek elénk.

A feledékenységre gondolhatunk úgy, mint az öregedés normális része. Ahogy idősödünk, testünk minden részében, így az agyban is változások következnek be. Ennek eredményeképpen egyesek észrevehetik, hogy hosszabb időbe telik új dolgokat megtanulniuk, nem emlékeznek olyan jól a frissen szerzett információkra, vagy lépen-nyomon keresgélik a dolgaikat. Ezek általában az enyhe feledékenység jelei, nem pedig súlyos memóriaproblémák, amelyek például az Alzheimer-kórra utalnának.

A demencia előjele

A demencia az olyan szellemi funkciók fokozatos elvesztését jelenti, mint az emlékezet és a logikus gondolkodás képessége. A National Institute on Aging szerint a 85 éves és idősebb emberek körülbelül egyharmada a demencia valamelyik formájában szenved, egy előrejelzés szerint pedig Magyarországon kb. 300 ezer embert érint majd 2050-re, ami a 2019-es adatokhoz képest több mint 60%-os növekedést jelent. Ha járványszerű terjedése meglep téged, nem véletlen, „csendes epidémiaként” szokták ugyanis nevezni.

65 éves kor felett nagyjából ötévente megduplázódik az esély arra, hogy valakinél kialakuljon az Alzheimer-kór
Fotó: Willowpix / Getty Images Hungary

A demencia előjele lehet ugyan a romló memória, a szétszórtság, de csak a gyanúsan sok ilyen esetnél érdemes egy szűrővizsgálaton részt venni, még mielőtt a súlyosabb tünetek is megjelennének. Nem szabadna addig várni, míg a magatartásbeli zavarok, agresszivitás, alvási problémák nehezítik meg a hétköznapokat, mert a korán felfedezett betegség lefolyása lassítható kezeléssel.

Alzheimer-kór szűrése: kérdezz-felelek és órateszt

Egy ilyen vizsgálat jellemzően rajzolásos kérdezz-felelek tesztsor (Mini-Mental Teszt) és órarajzolás feladatából áll. Otthon is könnyen elvégezhető teszt például, amikor a számok betűvel leírt alakját kell számmá átalakítani és fordítva. 

A demencia és az Alzheimer-kór kapcsolata

A demencia leggyakoribb oka az Alzheimer-kór, amit az agyban lévő idegsejtek (neuronok) károsodása okozza. Először az agy memóriáért, nyelvért és gondolkodásért felelős részein lévő idegsejtek károsodnak, vagyis az Alzheimer-kór első tünetei általában ezekkel kapcsolatos problémák. Bár a tünetek újnak tűnnek az egyén számára, de az azokat okozó agyi változások feltételezhetően 20 évvel vagy még korábban megkezdődnek. A tünetmentes fázisból eljutni a nagyon súlyos tünetekig egyénenként változó folyamat. (Forrás)

Az órarajzolási tesztből már világosan látható, hogy ha a számok és a mutatók helyét is nehezen találja a tesztalany, akkor orvosi segítségre van szükség.

Demenciával kapcsolatos tévhitek

Az alábbiakban 3 klasszikus téves hiedelemre hívjuk fel a figyelmet, ami a demenciával kapcsolatos:

Tévhit #1: A rossz memória a demencia előszobája

Képtelen vagy megjegyezni a frissen bemutatkozók nevét, gyakran tapasztalod, hogy a nyelved hegyén ragadnak a szavak? Hát ez még nem feltétlenül a demencia tünete.

A keresztrejtvények és fejtörők a klasszikus agytornáztató módszerek, de egy új, kis kihívást jelentő hobbi, mondjuk nyelvtanulás vagy tánc is ebbe a kategóriába sorolható. Az idősebb felnőttek körében végzett tanulmány szerint ez ugyanúgy javítja a memóriát. 

A fizikai aktivitás, azon belül is inkább az aerob testmozgás javítja csak igazán a memóriát és az agy vérellátását.

A Journal of Alzheimer's Disease című folyóiratban megjelent tanulmány szerint 47%-kal javultak a memóriaértékek azoknál a memóriaproblémákkal küzdő embereknél, akik egy éven át aerobikedzéseket végeztek, míg azoknál, akik ehelyett „csak” nyújtó gyakorlatokkal tornáztak, minimális változások történtek.

De nagyon jó gyakorlat a memória fejlesztésére a figyelemfókusz gyakorlása, ugyanis a rossz memóriát legtöbbször csak a figyelemhiány okozza. Egyfajta mindfulnessgyakorlat a „Look, Snap, Connect” technika, amiben először az érzékszerveink által tapasztaltakra figyelünk, vagyis divatos kifejezéssel élve: megérkezünk a jelenbe. Majd készítünk egy mentális pillanatfelvételt a megjegyezni szánt információról, és tudatosan összekapcsoljuk a kontextusban felmerülő már meglévő történetekkel, emlékfoszlányokkal, szavakkal.

Például egy bemutatkozás esetén érdemes a pillanatképet egyből az arcról, a külső benyomás egyik jellegzetességéről megalkotni. Mondjuk, egy Paul Newmanéhoz hasonló kék szempárt nem felejtünk el soha, de ha nincs ilyen, akkor kis erőfeszítéssel kell keresnünk egy hasonló kapcsolatot. A vezetéknévvel és a keresztnévvel is ezt kell eljátszani, ha Rövid Bíborka a bemutatkozó partnerünk, akkor eszünkbe juthat mondjuk Hosszú Katinka és a bíborszín.

Tévhit #2: A demencia elkerülhetetlen – különösen, ha a családban előfordul

Az öregedés a demencia legnagyobb kockázati tényezője, de az öregedés önmagában nem alapvető ok. Egyre több bizonyíték van arra, hogy az olyan életmódbeli szokások, mint az aktív életmód, az egészséges táplálkozás és a társas kapcsolatok ápolása csökkenthetik az időskori demencia kockázatát, vagy késleltethetik annak kialakulását. A Lancet Bizottság 2020-as jelentése szerint a demenciás esetek 40%-a olyan kockázati tényezőkre vezethető vissza, mint az alkoholfogyasztás, a társadalmi elszigeteltség, a fizikai inaktivitás és a magas vérnyomás.

Az agy kihívásokhoz való alkalmazkodóképessége megalapozhatja az egészséges öregedési folyamatokat, ami részben magyarázatot adhat arra, hogy a magasabb iskolai végzettségű embereknél kisebb a demencia kialakulásának valószínűsége.

Megfigyelték, hogy ha egy szülő vagy testvér demenciában szenved, akkor a vizsgált családtagnál nagyjából 15-23%-kal nő a demencia kialakulásának esélye, míg egyes szakértők ezt inkább mással magyarázzák. Szerintük a családi kockázat egy része nem is genetikai eredetű, hanem inkább annak köszönhető, hogy a családok általában hasonló társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkeznek, hasonlóak az oktatási lehetőségeik és az életmódbeli szokásaik.

Tévhit #3: A Ginkgo biloba növelheti az agyi teljesítményt

A tanulmányok egyszerűen nem támasztják alá ezt. Ugyanez igaz az E-vitaminra is, bár néhány tanulmány kimutatta, hogy ez utóbbi lassíthatja az időskori demenciát azoknál az embereknél, akik már Alzheimer-kórban szenvednek. A táplálkozás valóban szerepet játszik az agy egészségében, de jobb, ha az egészséges, teljes értékű élelmiszerekre összpontosítunk, mint a túlértékelt étrend-kiegészítőkre, éppen divatos homeopátiás csodaszerekre.

A mediterrán étrend – amely nagymértékben támaszkodik a halra, zöldségekre, gyümölcsökre, teljes kiőrlésű gabonafélékre és egészséges zsírokra, mint a diófélék és az olívaolaj, úgy tűnik, késlelteti a kognitív károsodást, és a hosszú életnek kedvez. A kutatások azt is feltárták már, hogy a bogyós gyümölcsök is segíthetnek lassítani a kognitív hanyatlást, valószínűleg magas antioxidáns- és gyulladáscsökkentő flavonoidtartalmuk miatt.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.