Így tesz tönkre a feldolgozatlan trauma

Olvasási idő kb. 3 perc

Az emberi agy a világ legjobb szuperszámítógépe, melyben százmilliárd idegsejt munkálkodik, hogy feldolgozza az őt érő ingereket, benyomásokat, formálja és elraktározza az ember emlékeit. Egy súlyos megrázkódtatás azonban felrúghatja a rendszer normális működését, ami testi és lelki téren is komoly, akár évekig tartó károkat okozhat.

A traumák nem csak a fejben léteznek. A megrázkódtatások, súlyos negatív élmények komoly lenyomatot hagynak az elmén és a testen is – állítják a Medium Mental Health által megkérdezett szakértők. A feldolgozatlan traumák láthatatlan sebként maradnak meg bennünk. Miközben azt hisszük, túltettük magunkat a megpróbáltatáson, a nyomai a háttérben komolyan károsítják az egészségünket, és akár szívproblémák, stroke, elhízás, cukorbetegség vagy rák kialakulását is elősegíthetik – magyarázza dr. Andrea Roberts, a Harvard Egyetem kutatója.

Testileg-lelkileg tönkretesz a poszttraumás stressz

De pontosan hogyan hatnak a megrázkódtatások? A súlyos traumákat – egy átélt baleset, természeti katasztrófa, háborús élmény, a szeretteink halála, stb. – az elménk képtelen rendesen feldolgozni. Megpróbálja kizárni, leblokkolni a borzalmas élményt, ezért apró darabokra szeleteli, és a háttérben elraktározva, emlékképtöredékekként, érzéki benyomásként tárolja bennünk. Ezek az elfojtott élmények aknaként bújnak meg a felszín alatt, és folyamatosan, láthatatlan szabotőrként ássák alá a testi és lelki egészségünket.

Így alakul ki a poszttraumás stressz (PTSD), mely az átélt szörnyűségek után hetekkel is felütheti a fejét, de olykor akár hónapokat is várat magára. A PTSD-ben szenvedők jelentős része nincs is tisztában lelki betegségükkel. Azt észlelik, hogy folyamatosan szoronganak, nyomás alatt vannak, kínzó álmok és emlékbetörések gyötrik őket, képtelenek rendesen aludni vagy ellátni mindennapi feladataikat, de nem értik a tünetek okát. Ezek a problémák hosszú távon a testi egészségre is kihatnak, és a fentebb felsorolt súlyos betegségek kialakulását idézhetik elő.

A kutatók szerint a trauma elfojtása és a PTSD három főbb agyterületen okoz elváltozást. Az emlékezet működéséért és az érzelmekért felelős hippokampusz mérete összezsugorodik. Az érzelmi reakciók feldolgozásában és raktározásában, illetve a kreativitásban szerepet játszó amigdala a normálisnál nagyobb mértékű aktivitást mutat. A bonyolultabb kognitív feladatokért, tervezésért, irányításért felelős prefrontális kéregben ellenben csökkent működés tapasztalható. A trauma egyfajta vírusként fertőzi meg az elmét és a szervezetet, mely már idegi szinten is jelentkezik.

Maga alá temet a stressz.
Fotó: matrixnis / Getty Images Hungary

Így gyógyulj ki belőle

Szerencsére a poszttraumás stressz a megfelelő módszerekkel enyhíthető, sőt meg is lehet szabadulni tőle. A leghasznosabb megoldás a pszichoterápia, melynek során feltárulnak az elfojtott traumák. Ezek felszínre kerülésével agyad képes lesz nyíltan szembenézni a rejtett problémákkal és feldolgozni őket, hatástalanítani az „aknákat”, és elindulhatsz a gyógyulás útján. Olykor gyógyszeres kezelés szükséges, de Roberts szerint a meditáció, a jóga és más stresszoldó módszerek is segíthetnek. A problémát természetesen nem orvosolja egy jógatanfolyam, de csökkentheti az érzelmi stresszt, és elindíthat a gyógyulás útján.

Az érzelmi gyógyulás sokszor a testi gyógyulást is segíti. Dr. Kelly Turner pszichológus-író olyan pácienseket vizsgált, akik a rák végső stádiumában voltak, hihetetlen módon mégis legyőzték a betegséget. Kutatásában úgy találta, a stressz legyőzése, az érzelmi traumákon való túllendülés sok esetben közrejátszott a betegek állapotának javulásában. Ez is bizonyítja, mennyire komoly hatással vannak a lelki nyavalyák a testi egészségre – azonban nemcsak negatív, hanem pozitív értelemben is.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!