Az agyunk felével is teljes életet élhetünk, de csak ebben az esetben

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az agy fejlődése hihetetlen, szinte csodával határos dologokra képes, főleg gyerekkorban.

Az emberi agy az egyik legizgalmasabb, folyamatos felderítés alatt álló szervünk. Testünkben minden mindennel összefügg, a hangulatunkkal is. Kifejezetten érdekes felfedezése volt az elmúlt időszaknak például, hogy mennyire nagy hatással van agyunk egészségére a bélbaktériumaink egészsége, amely összefüggést bél–agy tengelynek is hívják. Hasonlóan érdekfeszítő, hogy az izmaink megmozgatásával ellenállásos edzések révén javíthatjuk agyunk teljesítményét: a memória, a tanulási képességek és a hangulat is változik ennek hatására. Vagy kit ne taglózott volna le a tény, amikor először hallotta, hogy az agyunk körülbelül 25 éves korunkig éri el a teljes fejlettségét? De talán még megdöbbentőbb, hogy az egyik agyfélteke nélkül is teljes, boldog életet tudnak élni emberek egy bizonyos esetben.

Az agyunk nem egy berögzült kőtömb, folyton változik, fejlődésen megy keresztül

Azt talán már egyre inkább el tudjuk fogadni, hogy a testünk kinézete folyamatos változásban és alakulásban van, nem egy állandó forma jellemzi még a kamaszkor elhagyása és a nyugdíj közötti időszakon belül sem. Az viszont talán még nem annyira épült be a köztudatba, hogy az agyunk is hasonlóan működik. Leginkább csak arra szoktunk fókuszálni, hogy idősebb korban hanyatlásnak indulhat, és a demencia kialakulásának veszélye fenyegeti, amit persze szeretnénk elkerülni. Azonban pozitív irányba is vihetjük agyunk változékonyságát, például ha megtanulunk játszani egy hangszeren, agyunk neuroplasztikusságát gyakorlatoztathatjuk felnőttként is.

Az agy fejlődése elképesztő: azoknál, akik gyermekkorban veszítik el az egyik agyféltekéjüket, felnőtkorra nem sokban különböznek azoktól, akiknek mindkettő megvan
Fotó: Venkatesh Selvarajan / Getty Images Hungary

Gyerekkorban történnek az igazi csodák agyunkkal

Agyunk valójában nagyon dinamikus, és majdhogynem minden élmény hatására megváltozik a struktúrája és a működése. Azonban a változásra való kapacitása gyermekkorban a legnagyobb, amely az évek múlásával egyre csökken. Talán ezzel magyarázható, hogy a korai fejlesztéssel foglalkozó Tunyogi Gyógyító Játékterápia is 6 hónapos kor előtti kezdéssel tud a leghatékonyabban segíteni a születés környéki agyvérzéses és oxigénhiányos (amely szintén komolyan érinti az agyat) gyerekek számára úgy, hogy ezen gyerekek körülbelül 74 százaléka 3 éves korára képes utolérni kortársai fejlődési szintjét.

Az újabb kutatások pedig azt fedik fel, hogy a gyerekek agya annyira csodálatos, hogy felnőttkorukra nem sok különbség alakul ki az agyi képességeket tekintve a két agyféltekével rendelkezők és azok között, akik gyerekként elveszítik az egyik agyféltekéjüket, amelyet általában a legyengítő, gyógyszerrezisztens epilepszia esetében szoktak eltávolítani mint utolsó mentsvár. A Pittsburghi Egyetem kutatása során például 40 olyan felnőtt képességeit vizsgálták meg, akik gyerekkorukban elveszítették vagy a jobb, vagy a bal agyféltekéjüket. 

Gyors egymásutánban szó- és arcpárokat mutattak fel nekik egyszerre, amelyekről azt kellett megállapítania az alanyoknak, hogy megegyeznek-e egymással, vagy különböznek. A szavak felismerése az egyik agyfélteke képességei közé tartozik a két agyféltekével élőknél, míg az arcok felismerése a másik reszortja. Mégis körülbelül 80 százalékos sikerrel vették ezt az akadályt az egy agyféltekések. Ezzel az eredménnyel csak egy hajszálnyival maradtak le a kontrollcsoporttól, amelybe hasonló korú és nemű, viszont két agyféltekével rendelkező embereket toboroztak. Mindebből az szűrhető le, hogy a fejlődésben lévő agy plaszticitása olyan kiváló, hogy végső soron 

egyetlen fejlődő agyfélteke képessé válhat arra, hogy nagymértékben támogassa azokat a funkciókat, amelyekhez a felnőtteknek mindkét féltekére szükségük van.

Összességében tehát nem érdemes lebecsülnünk agyunk képességét a változásra. Noha gyermekkorban nagyobb változásokra képes, azértfelnőttkorban is fogékony a fejlesztésre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.